HONOR - Csúcskategória megfizethető áron

Megjelent: 2015.02.13. 08:00
Írta: praclee

Kétszer is visszakérdeztem, mikor hívtak, hogy tesztelnem kéne a Honor-t. Nem mintha olyan bonyolult lenne, de lévén, hogy sose hallottam még róla, így először ösztönösen azt hittem, valamit félrehallok. Honor?

huawei-honor-6_ms_05_zps016ec20cover.jpg

Mindkét telefon masszív dobozban pihen, amihez kis tájékoztató és adatkábel tartozik csak. Ez utóbbiak elég fapadosra sikerültek, tapintásra és méretre is. Az adapter kifejezetten nagydarab, de legalább nehéz elhagyni. És feltétlen csak ezzel a töltővel tölthetők. Történt ugyanis, hogy megpróbáltam a saját mini USB-és töltőmet bevetni, ami általános, és minden telefonnal gond nélkül működik. Na, ezt is lehet, csak 8 óra míg feltölt. A sajátjával viszont a normális 2 óra körül.

A telefonok első ránézésre is szépek, bár a Honor 6, ugyanúgy mint a Samsung Alpha (tesztünket ITT olvashatod), eléggé az iPhone mintájára készült. Ugyanaz a szögletesség jellemzi mindkét telefont, és hirtelen ránézésre simán összekevernénk. 

Honor 3C H30-U10

A Honor alsóbb kategóriás telefonja műanyag, de minőségi fajta. Mikor a sim kártyát akartam belerakni (tehetünk bele 2 sim kártyát is) fél óráig kerestem a nyílást. Gondoltam annyira el van rejtve, és precíz az illesztés, hogy nem látom. Aztán szét akartam szedni, de az se ment. Feladtam, és a youtube-on néztem utána, láss csodát, a hátoldala mégis levehető, de olyan precíz az illesztés, hogy senki nem jön rá, hogy lehet szétszedni. Több ismerősömnek is odaadtam a készüléket, mindenki feszegette, de feladták, mondván, hogy tuti nem szétszedhető.

huawei_honor_3c_back.JPG

A hátoldalát levéve találjuk a 2300 mAh-es aksit, ami nem nagy, de egész jól teljesít. Ide rakhatjuk a micro SD kártyát, és két foglalat is van a sim kártyáknak, amit egyszerre tudunk kezelni. Viszont az aksit mindenképp ki kell szedni, hogy a kártyákat berakhassuk.

Jobb oldalt a hangerő szabályozó gomb, alatta pedig a bekapcsoló gomb. Mindkettőnek nagyon kellemes a nyomáspontja, és pont megfelelően dudorodnak ki a telefonból. Felül a fejhallgató csatlakoztatója, alul pedig a micro USB foglal helyet. Hátoldalt a 8 MP-es kamera vakuval. Világosban értékelhető képeket lő, de sötétben igen gyorsan el is lehet felejteni. A metróban olyan siralmasan lehangoló és fakó képeket készít, mintha egy régi 3-as iPhone-nal lőttük volna őket. A hangszóró a készülék hátoldalán, alul található. Beépített memóriából 8 gigát kapunk, ami nem sok, de 32 GB-ig bővíthető.

A képernyőt bekapcsolva rögtön kettős érzésem támad. Egyik, hogy nagyon szép a kijelző. Telített színek, a 720x1280 felbontású kijelzőn pixeleket se látni, mégis a betűk mintha kicsit homályosak lennének. Érdekes, hogy a nemrég tesztelt Samsung Alpha is ugyan ez a felbontás, mégis sokkal ’pixelesebb’ a kijelzője, mint a Honornak.

huawei-honor-3c-thickness.jpg

A három virtuális gombot a képernyő alá kapjuk. Picit zavaró, hogy pont fordítva vannak a funkciók, mint pl. a Samsungnál. A 'vissza' itt a bal oldali gomb, míg a Samsungnál a jobb, de hamar meg lehet szokni.

Android 4.2.2 fut rajta alapból. Az ikonok igen fapadosak, de választhatunk több téma közül, amik egész pofásak, vagy le is tölthetünk. A ’Témák’ pl. egy ing formájában, a ’Fájlkezelő’ bőrönd formájában, a ’Telefon’ pedig egy angol telefonfülkét ábrázolva jelenik meg, ami nekem nagyon bejön. Végre nem a megszokott unalmas sémák. Egyébként ha valaki a csempe ikonokat szereti, mint ami a Nokiának van, azt is lehet az ’egyszerű kezdőoldal” kiválasztásával.

Az ikonok átmenetéhez is végtelen beállítás közül válogathatunk. Gömb alakban fordul, átcsúszik, henger alakzat, stb.

A kínaiak tényleg nem sajnálták a testreszabás és beállítási dolgokat. Az égvilágon mindenhez hozzányúlhatunk. Nem csak a fényerőt, de a színhőmérsékletet is változtathatjuk, betűméretből pedig 5-félét is beállíthatunk. Az indításkezelőben kiválaszthatjuk, mely alkamazások induljanak el egyből, ha bekapcsoljuk a telefont. Külön van értesítéskezelő is, ha netán nem akarjuk, hogy minden pillanatban jelezzen a telefon, ha Facebook üzenetet küldtek nekünk; beállíthatjuk sms-nél a kézbesítési üzenetet, sőt lehet időzített sms-t is küldeni, ami nagyon menő. Az üzenet írásnál használhatjuk a Swype-ot, ami annyit tesz, hogy nem kell felemeljük az ujjunkat, csak csúszkálunk a betűk között, és írja, amit kell. Én esküszöm megpróbáltam többször is, de sikertelenül. Pedig egyszerű szavakkal kísérleteztem. A hangunkat viszont tökéletesen felismeri és konvertálja szövegre, ha így akarnánk üzenetet küldeni.

Lefordítva a telefont, elnémíthatjuk, a kesztyű mód pedig kiválóan működik.

A biztonsági beállítások között nincs infra vagy ujjlenyomat olvasó, viszont van arcfelismerő! Igaz figyelmeztet, hogy ez nem adhat teljes biztonságot, ha netán valaki olyan nyitja fel a telefont, aki hasonlít ránk. Én mondjuk szakállas vagyok, úgyhogy ritka jelenségnek számítok. Pár percig elemezte az arcom, miközben a fejem körül futtatott zöld pöttyöket. Lakásban, fél homályban, néha felismert, néha nem. De a felismerés is eltartott hosszú másodpercekig, miközben meggyőzően néztem a képernyőre, hogy én vagyok a kicsi gazdád. Amúgy ez roppant mulatságos, de valójában kissé hosszadalmas így bekapcsolni a telefont.

general-features-of-huawei-honor-3c-2015-edition-pic.jpg

Alapból jól csoportosítva kapjuk az ikonokat. Nincs túlpakolva sok fölösleges dologgal, de az előre telepített demo játékok mappát kicsit fölöslegesnek érzem, ráadásul külön van egy Gameloft-os ikon.

A Honor H30-U10 igazi meglepetés. Bár a méretei nekem nagyok (71x139x9mm), súlyra pedig emberes (140g), mégis egy igen jó telefon. Nekem a Honor az újdonság erejével hatott, és pozitív csalódás volt. Persze lehet jönni azzal, hogy a kínaiak többsége ilyet használ, de az európai piacon nem számottevő. Nagyon jól összeszerelt, a beállítások pedig tényleg szinte kimeríthetetlen lehetőséget kínálnak. Az egyedüli fájó pont a kamera gyengesége, ami nálam az egyik fő szempont. 

Honor 6

Egyből az iPhone jutott eszembe, mikor megláttam a fehér színű Honor 6-ot. Méretben szinte ugyanakkora, mint a H30-U10-es modell, mégis a fehér színű keret, mely a képernyő körül fut, kecsesebbé és elegánsabbá teszi a telefont. Oldalt egy fém hatású, műanyag csík fut körbe. Érdekes módon mindent a jobb oldalra zsúfoltak, ami nem zavaró, de nem látom az indokot. Vagy így egyszerűbb kiönteni formát? Tehát jobboldalt, felül a hangerőszabályzó gombok és a bekapcsoló, melyek talán túlságosan belesimulnak a telefonba, mégis jól lehet őket kezelni és pontosan reagálnak. Alatta precízen, szinte nem láthatóan van egy nyitható rész, ahol a micro sim kártyánkat és a memóriakártyát tolhatjuk a telefon belsejébe. Ez csak 1 sim kártyát keze,l és az aksi se cserélhető. Ellenben csillogó-villogó hátoldalt kapunk. Alul egy rövid csíkban van a hangszóró, ami nem rossz, de azért nem zengek ódákat. Sajnos játék közben könnyen befoghatjuk, ami nem túl szerencsés. Felül egy apró kamera és a vaku. A fényképező tényleg olyan szolid, hogy eszünkbe se jutna, mennyire jó képeket készít. És igen. Talán mondhatom, hogy az eddig tesztelt telefonok közül a Honor 6 fényképezője győzött meg legjobban. Pedig volt már nálam több csúcskészülék. A Honor pont olyan, amiért az iPhone-t is szeretem. Nem gondolkodik sokat, egyből lő, elmenti, és a végeredmény egy jó minőségű fotó.

maxresdefault_8.jpg

Érdemes összevetni a Samsung üdvöskéjével, az Alpha-val, ami 12 MP 4608x2592 pixeles fotót csinál, míg a Honor 6 13 MP 4128x3096 pixeles képeket készít.

A különbség szemmel láthatóan nagy, és jó fej voltam, mert a Samsung egyrészt több másodpercig kéri a mozdulatlanságom, és a képmentés is eltart egy kis ideig, addig a Honorral szinte mozgó állapotban lőhetek képet, és nem pörög a homokóra, hogy menti a képet. Sötétben már-már zavaróan világos fotót készít, oly annyira, hogy míg kijelzőn sötétnek láttam valamit, addig az elkészült kép jóval világosabb lett. Gondolom korrigált magán, de mégsem barmolta szét a képet.

huawei-honor-6-top-rear.jpg

A telefonon alapból Android 4.4.2 fut, méghozzá igen nagy sebességgel. A 3GB RAM 1.7 GHz-es processzorral nem vacakol semmit. Pillanatok alatt játszi könnyedséggel tölt be mindent. Az Asphalt 8 meg se kottyan neki, és jó idő után is csak egy enyhe, kellemes melegedés érzékelhető, de egyáltalán nem zavaró. Ezt nagyon szépen megoldották.

Ám a játékról jut eszembe egy furcsaság. Itt is kaptunk alapból demo játékokat, és mikor az Asphalt-tal akartam játszani, telepítenem kellett a teljes verziót. Miután rámentem, és kiírta, hogy elkezdi tölteni, nem mozdult. Gondoltam, több mint 1 giga, nehezére esik. Csak nem mozdult, már a kijelző is elsötétült. Felélesztem, semmi. Rányomtam a képernyőre, csodák csodája megindult, és gyorsan le is töltött. De nem volt szüneteltetve a töltés, nem is lehet a játék kezdőképernyőjén. Mindenesetre érdekes.

Ami a kijelzőt illeti, kristálytiszta. Nem is csoda, hiszen 1080x1920-as felbontásban gyönyörködteti a szemünket. A Honor 6-on is is beállíthatjuk nem csak a fényerőt, de a színhőmérsékletet is. A videók tű élesek, és még a kimerevített mozdulatkép is jóval kivehetőbb, mint egyéb készülékeken. Egyedül a belátási szög, amiben gyengébben szerepel, mint mondjuk egy iPhone. Persze látszanak úgy is a képek, de kap egyfajta homályosságot.

hlb1byg4fvxxxxxqxfxxq6xxfxxx8.jpg

A homályosságról jut eszembe. Két alkalmazás is roppant szórakoztató. Az egyik a tükör funkció, amit még a zárolás feloldása előtt elő tudunk csalni, ha lentről felfelé simítjuk a kijelzőt. Megjelenik egy párás tükör, amire ha ráfújunk , kitisztul. De az ujjunkkal is le tudjuk dörzsölni a párát. Fölösleges, de nagyon szórakoztató. Aminek viszont már haszna is van, az a nagyító. A kamerát használva, a kijelző sokszoros nagyítással pont úgy viselkedik, mint egy nagyító. Reszkessenek az apró betűs részek!

A 3 funkció gomb itt már nem a képernyő alatt, hanem a képernyőn belül helyezkedik el. Ez nem zavaró, viszont észrevettem, hogy pl. az Asphalt játéknál így eldöntve, a jobb oldalon vannak ugyebár a funkciógombok, amik kitakarnak/lecsípnek az egyébként optimalizált méretből. Ez mondjuk azért picit ciki. Majdnem nem láttam, hány pontot kaptam az első helyért.

 htb1k9y3fvxxxxbwxfxxq6xxfxxxe.jpg

A telefon tudja mindazt, amit a fentebb leírt Honor 3 is, de jóval erősebb a hardver és a specifikációk terén. Bár ez se kapott ujjlenyomat, se retina szkennert, én személy szerint nem bánom. Viszont itt is megvan az Arcalapú felismerés, a Kesztyű mód is hibátlanul működik. Van energiatakarékos üzemmód, amikor is mindent le- és kikapcsol, csak a telefon hagyományos funkciói érhetők el.

A widgeteket itt is saját ízlésünk szerint pakolászhatjuk. Amit én hiányolok, az a Samsungban úgy megkedvelt osztható nézet.

Azt kell mondjam, hogy a Honor 6-ot eléggé megkedveltem. Ha méretre kicsit kisebb lenne, biztosan erőteljesen elgondolkodnék egy ilyen készüléken. Teljesen megbízható, nincs telepakolva túl sok fölösleges dologgal, pont annyit tud, amit kell, és az nem kevés. Nagyon gyors, szépen is néz ki, valamint a fényképező csillagos ötöst kap nálam. A 100. 000 Ft-os ár verhetetlenné teszi. Nem csak papíron, de valóságban is felveszi a versenyt a Samsung Galaxy S5-tel, bár funkciókban nem tud annyit, ha pl. az ujjlenyomat olvasásra és az osztható képernyőre gondolok, viszont kb. 30. 000 Ft-tal olcsóbb, ami valljuk be, nem kis pénz.

A Huawei a Honor szériával eléggé nagyot robbantott, és nem kérdés, hogy nemcsak felveszik a versenyt, de több tekintetben le is győzik a már ismert márkákat. Ár/érték arányban verhetetlenek. Igazából csak a marketingre kéne többet fordítani, hogy az emberek jobban megismerjék, és ne féljenek egy kevésbé promotált terméket vásárolni, mert megéri. Nagyon is.

 

Dani

 

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

Samsung Alpha - drágább és gyengébb, mint a nagyytesó

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr997131151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

óðinn 2015.02.13. 14:24:11

Csak egy apró megjegyzés: a tű az nem éles, hanem hegyes. Éle a pengének van.

Gyfe 2015.02.13. 14:24:41

" Ez csak 1 sim kártyát kezel és az akksi se cserélhető." Nekem HONOR 6 van és van DUAL SIM-es változata, épp olyat használok.

vernarancs 2015.02.13. 14:29:21

Ez valami regebbi gyartmany lehet. Honor 3C-bol mar van 8 magos (1.9 GHz ARM) es 1080x1920 kijelzos. Mondjuk csak 2 GB RAM van benne, de hasit rendesen. Es kinabol messze 100 ropi alatt van :)

Wondeer 2015.02.13. 14:48:07

nálam iphone 5-öt váltott a honor 6, szoval magas volt a mérce,de minden várakozásomat felülmulta,csak ajanlani tudom,ja es az uj frissitesben a fent emlitett funkcio gombokat már kilehet kapcsolni ,és akkor a képernyő teljesen kiszélesedik....

Bage Greu 2015.02.13. 14:48:08

Aki ilyet használ, ahhoz lenne egy kérdésem: Mit csinál a telefon, amikor SIM1-en beszélek éppen, és SIM2-re hívás érkezik?
1. Nem elérhető jelzés
2. Foglalt jelzést ad
köszönöm

Altaïr 2015.02.13. 15:03:10

@Bage Greu: "Dual stand-by" típusú kétsimes gépeknél amíg az egyik simmel beszélsz, a másik nem elérhető.
Csak egy GSM-antenna van a telefonban, ezért van így. Két GSM-antennás telefonok nemigen vannak, mert nem felelnek meg a sugárzási előírásoknak ("túl sok a mikrohullám").

Bage Greu 2015.02.13. 15:04:00

Köszönöm, akkor ezért nem lesz DUAL SIM-es telefonom...

Altaïr 2015.02.13. 15:07:14

Úgy nézem, a H6-os 3100mAh-s akksival jön, ami elég szép, pl. még a Note 2-ben van ekkora. Sajnálom, hogy ezek közül nem tud egyszerre benne lenni mind: két sim + micro SD.

Altaïr 2015.02.13. 15:09:25

@Bage Greu: Ha a szolgáltatód küld SMS-t a nem fogadott hívásokról, akkor nem maradsz le semmiről, és csak egy cuccot kell hordanod. Én inkább attól tartok 2simeseknél, hogy hamar lemerülnek. A Lenovónak vannak dual simesei sok mAh-s akksikkal, azok jól bírják.

PeC 2015.02.13. 15:11:03

Persze, hogy nem tudtad tölteni a saját mini usb töltőddel. :)
Ez is, mint a legtöbb telefon, microusb -t fogad. ;)

gizmo26666 2015.02.13. 15:30:45

Inkább kiadok 600 $-t egy Iphone-ért, mint hogy valami androidos kínai gagyi sz*rral égessem magam.

Honor (????) .... nem ...... HODOR!

colorcam 2015.02.13. 15:38:04

@PeC: Elírás, javítva! Köszi!

lifelike 2015.02.13. 15:38:28

baszki aki ennyire műveletlen az minek ír cikket?
"belátási szög"
omg

vernarancs 2015.02.13. 15:56:59

@gizmo26666: ja, van egy 80%-ban koreai telefonod, amit taiwanban szerelnek ossze :) de legalabb nem szar kinai.

ttlife 2015.02.13. 16:06:04

Én karácsonyra vettem a 3C-et.
Nem ismereletlen márka mert a HONOR=HUAWEI
Nagyon megvagyok vele elégedve.
48 ezerért ütős hardvert kapunk, aksi jól bírja lehet más töltővel is tölteni csak adjon le 2A-t.
Egyedül amit hiányolok belőle az MHL képesség és NFC.
Más kínai telokhoz képest nagyon pozitív meglepetés használhatok a gyárilag található appok zenelejátszó óra stb..

pacagánycsök 2015.02.13. 16:07:26

@Bage Greu: állítsd be az "átirányít, ha nem elérhető" opciót. Igaz az pénzes dolog.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.13. 16:21:46

@odinn: Csak egy megjegyzés: a tűéles (egybeírva) létező magyar kifejezés, még ha látszólag nincs is értelme. A nyelvtannáciskodással tessék megvárni az időt, mikor a kellő lexikális tudás is meglesz hozzá.

Muzzak 2015.02.13. 16:26:28

Maradok a Oneplus One-omnal asszem...

óðinn 2015.02.13. 16:52:33

@Giggsy: Kérlek, világosíts fel, mit is jelent a tűéles, mert a lexikális tudásomnak (amivel egyébként a kenyeremet is keresem, tehát olyan nagyon nem lehet hézagos) része ugyan a kifejezést, sőt még a köznyelvi jelentését is tudom, de logikailag ez a kifejezés értelmezhetetlen. Egyébként meg ez nyelvtani kategória, hanem nyelvhasználati.

Mazlee 2015.02.13. 17:12:30

Én vagyok vaksi vagy tényleg nem szerepel a cikkben a kütyük kijelzőjének mérete és az ára?

nyelv-ész 2015.02.13. 17:13:29

Ami a töltőt illeti, bármelyik 2 amperes microUSB töltővel feltölti 2 óra alatt, tehát nincs ilyen feature, hogy csak a hozzá adott töltővel lehet rendesen tölteni.

Mazlee 2015.02.13. 17:13:50

ja és szerintem aOneplus One 64Gb továbbra is Best Buy.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 17:17:00

Ember, tanulj meg írni, mert olyan szar a helyesírásod, hogy ez olvashatatlan.

bonfred 2015.02.13. 17:18:22

Beragadt a vessző az írás elkövetőjénél.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.13. 17:21:03

@odinn: www.e-nyelv.hu/2014-03-10/tueles/
Ha valóban a lexikális tudásoddal keresnéd a kenyered, nem állnál le faszakodni egy olyan kifejezésen, amit fotós és műszaki körökben vagy tizenöt éve használnak a szakemberek és szakmai újságírók.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.13. 17:28:09

@Giggsy: köszönöm! Már nyáron is megszólt valaki, hogy ne használjam ezt a kifejezést. :) Jó, hogy van még rajtam kívül, aki már találkozott vele, és használja is. ;)

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 17:29:05

@Giggsy:
Már miért lenne létező?
Azért, mert újabban pár barom nem tudja lefordítani a "pin sharp" angol kifejezést, csak annyira telik a tudásukból, hogy pin=tű, sharp=éles, de a gondolkodásra már nem futja, hogy az angolban nincs külön szó a hegyesre (a hegyes ilyen értelmére, még mielőtt valami barom visszafordítja a tűhegyest úgy, hogy "pin mountainous").
Persze lehetett volna gombostűéles is, mert ugye van még a needle, ami szintén tű, csak varró.
Persze akinek a tűéles megfelelt, annak nem hiszem, hogy túl sok fogalma lenne arról, hogy a tűre van más szó is az angolban.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.13. 17:29:32

@Mazlee:
A Honor 3 méretét leírtam, a Honor 6 milliméterekkel tér el, azt is beleírtam, csak nem számszerűen.
Az áráta meg csak a Honor6nak írtam oda, ami 100e körül van. A Honor3 50e körül mozog.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 17:30:19

@Giggsy:
Nos, ezek egyike sem szakember, és nem szakmai újságíró, hanem valami botcsinálta idióta kontár.

Kapitány_1 2015.02.13. 17:30:36

@gizmo26666: Tipikus sznob megjegyzés.)
Legyél büszke a koreai kütyüdre. Amit amúgy a HTC is simán lever.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 17:31:41

@praclee:
Nem biztos, hogy az ostobákra kellene hallgatnod, még ha azok így használják is.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.13. 17:32:28

@Mr. Közbiztonság Szilárd:
Kedves Biztonsági Úr!
Én magyarul előbb tudtam, mint angolul. Továbbá nem értem, hogy jön ide egy angol kifejezés. Nem fordítottam angolból, nem is használtam semmilyen cikket, és az iskolába sem ferdítettek el.
Kisgyerekkorom óta használom ezt a kifejezést. Sajnálom, hogy ekkora bánatot okozok ezzel egy telefon teszt közben.
Őszinte tisztelettel:
Prac Lee

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.13. 17:34:08

@Mr. Közbiztonság Szilárd: minden bizonnyal szüleim ostobák voltak, hogy a számba adták ezt a szót. :(

(megjegyzem inkább ilyen szavakat használjak, mintsem hogy káromkodjak.)

Kövi Tibor 2015.02.13. 17:52:15

@Altaïr: Igen, csak éppen ez nem dual stand-by, hanem dual active. Azaz folyamatosan elérhető mindkét kártya.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 17:54:20

@praclee:
Lehet, hogy a szüleid ostobák voltak, nem ismerem őket.

Ha ilyen kifejezéseket használsz, akkor viszont magyarul még most sem tudsz. Bármennyire elkeserítő is ez.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.13. 17:58:51

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Elnézést, elfelejtettem, hogy ez itt az internet, ahol bármi jött-ment véleménye fontosabb szakmai kérdésekben, mint az adott terület szakértőié. Ezesetben nyelvkutató egyetemi docenseké (ugyebár az e-nyelv.hu-n nagyjából ilyen kvalitású emberek írnak cikkeket, válaszolnak kérdésekre) fotóművészeké, profi fotósoké, és fotós újságíróké. És persze ez annyira újabb kifejezés, hogy még 1996-os cikket is találni a neten, ahol már használták. Név szerint Szarka Klára, aki mondjuk kibebaszottul messze áll a botcsinálta kontártól. De gyanítom te nála is jobban értesz a fotózáshoz, hogy tudod, a tűéles kifejezés nem létezik. Nyilván már 96-ban is valami marha tükörfordítása volt, igaz? Amúgy nézd csak végig ezeket a találatokat, ha még ezek után is kötekedni akarsz. Csupa fotózással foglalkozó SZAKMAI OLDAL, SZAKÚJSÁGÍRÓKTÓL, egy olyan korból, mikor még nem vált bárki újságíróvá, aki regisztrált magának egy blogot.
www.google.com/search?q=t%C5%B1%C3%A9les&es_sm=93&source=lnt&tbs=cdr%3A1%2Ccd_min%3A%2Ccd_max%3A2002.+05.+28.&tbm=#q=t%C5%B1%C3%A9les&lr=lang_hu&tbs=cdr:1,cd_max:2002.+05.+28.,lr:lang_1hu&start=0

Kövi Tibor 2015.02.13. 17:59:37

@Bage Greu: Altair jól leírta a dual stand-by készülék működését, csakhogy ez már dual active. Azaz egyszerre két hívást is tud kezelni.

Lordhell 2015.02.13. 18:16:07

pffűű de sok a nyelvtan náci :D, azta, tűkön ülök a tűhegyesre kihegyezett nyelvészeti eszmecserén, Grécsi tanár úr hiányzik már csak.

Gyfe 2015.02.13. 18:24:22

@Bage Greu: A készülék dual active, azaz két gsm antenna van benne, így hívás szempontjából mintha két telefon lenne. Azt tapasztaltam, hogy ha beszélek az egyik kártyán és jön a másik számra hívás akkor simán tudom fogadni, jelzi, hogy van egy másik bejövőm.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.13. 18:28:48

@Giggsy: szüleim fotóművészek voltak. Én tőlük hallottam. Ezek szerint nem véletlen.

Bár @MR. KÖZBIZTONSÁG SZILÁRD szerint ostobák voltak a szüleim. :((

még szerencse, hogy jó kedélyű vagyok. :)

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 18:41:36

@Giggsy:
Igen, már 1996-ban is valami marha tükörfordítása volt.
A fotózáshoz lehet, hogy az illető jobban ért - mellesleg én is tanultam -, de a nyelvészetheze biztosan nem, és ez nyelvészeti kérdés.

Szakújságírók a faszom.
Kb. mint az Indexen a szakújságírónak kikiáltott kontárok.

@praclee:
Ha fotóművészek voltak, tőlük nem hallhattad.
Én is tanultam évekig fotózni, soha ilyen el nem hangzott. Meg a szakkönyvekben sem fordult elő.
Biztos mert akkor még nem angolból fordított mindent a sok hozzá nem értő barom, hanem írtak könyveket magyar nyelven is.

igazi hős 2015.02.13. 19:13:28

@Mr. Közbiztonság Szilárd: "újabban pár barom nem tudja lefordítani a "pin sharp" angol kifejezést, csak annyira telik a tudásukból, hogy pin=tű, sharp=éles, de a gondolkodásra már nem futja" Ha már annyira hiányolod a gondolkodást másoktól, talán te is elmerenghetnél, hogy egy kép az vajon hegyes vagy éles. Utána (feltéve, hogy sikerült megoldani a feladatot) lehet meaculpázni és elnézést kérni többektől.
Egyébként annyira nem új ez az összetétel, 30-40 éve is használták.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.13. 19:23:21

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Jó, értem, tehát visszakanyarodtunk ahhoz, hogy te, jöttment névnélküli senki (a neten mind azok vagyunk) jobban értesz a fotózáshoz köthető szakkifejezésekhez, mint elismert fotóművészek, vagy a nyelvészethez, mint nyelvkutató egyetemi docensek, akik nem kifogásolják a kifejezés létjogosultságát. És de, 99-2000-2001 tájékán az újságírás valódi szakújságírókról szólt, még a neten is. Pláne, hogy a felhozott találatok közt szerepelnek Hász András, Szarka Klára, feLugossy László (aki csak Munkácsy-díjas festő, emellett író és még jó pár minden) írásai, tudományos portál, szakmai portálok, amik az ezredforduló idején még nem a mai alacsony szintet jelentették... Direkt 2002 előtti cikkeket kerestem, mivel akkor még a mai nyelvi hanyagságnak és hányavetiségnek nyoma sem volt, a szakmai portálokon pedig nem önjelölt szakértők fröcsögtek. Az akkori többnyire időalapú betárcsázós 54kilobites - nem kiloByte-os - net idején billentyűzethuszár vérpistikék nem is jutottak nethez, így az internet akkor még - főleg itthon - a komoly szakmai párbeszéd helye volt.
De persze te ennek a valóságtartalmát is megkérdőjelezed majd, hisz nyilván kompetensebb vagy a témában, mint azok, akik konkrétan ezzel szereztek maguknak hírnevet (az instagrammos, filteres, kajafotózos kor előtt, komoly fényképészettel). Neil deGrasse Tysonnak nem szeretnél előadást tartani a fekete lyukakról? Vagy Stephen Hawkingnak a kvantumfizikáról?

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 20:01:29

@igazi hős:
Majd ha megtanultál olvasni, gyere vissza, és olvasd el, aztán kérdezzél.

@Giggsy:
"akik nem kifogásolják a kifejezés létjogosultságát"
Sorolnál erről cikkeket? Mármint hogy nem kifogásolják.

"99-2000-2001 tájékán az újságírás valódi szakújságírókról szólt, még a neten is"
Lófaszt, nagyjából 1990-től, a rendszerváltástól felhígult ez a szakma is, amikor már írhatott boldog-boldogtalan, nem kértek végzettséget.

"Az akkori többnyire időalapú betárcsázós 54kilobites - nem kiloByte-os - net idején billentyűzethuszár vérpistikék nem is jutottak nethez"
Ne bassz, nézz már szét az Index Fórum nevű beszélgetős akármijén, már 1998-tól, az Index indulásától rengetegen jártak, és kurvára nem komoly párbeszédeket folytatni. És betárcsázós net volt, de 1 óráig ingyen, csak aztán számlált, ha 59 percnél megszakítottad, majd újra tárcsáztál, akkor megint újrakezdte a számolást, ingyen (nemcsak a net, a telefon is ilyen volt helyi hívásnál akkoriban, amikor meg nem, kb. 2003-tól, akkor már jött a szélessávú net a legtöbb helyen, ami persze 1 megabit körül volt szélessávú, de az addigi 36-52-64 kilobithez képest nagyon).
Komoly szakmai párbeszéd talán 1997 elejéig volt esetleg. Vagy akkor sem.
Ja, ha már nyelvészkedünk: bájt, nem byte.
Tudom, biztos találsz neves számítógépészeket meg nyelvészeket, akik szerint byte, de mégsem.

Az meg, hogy esetleg neves fotósok is átvesznek ökörségeket (feLugossy meg még csak nem is az) - hát, előfordul ilyen.
Neves tévések-rádiósok is emlegetnek médiumokat a médiák helyett, pedig neves nyelvészek elmagyarázták már, hogy miért ökörség.
Hát erről ennyit.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.13. 20:30:03

@nyelv-ész: hát én nem tudom, de szívesen kölcsön adom a töltőm. Amúgy egy gyári Nokia töltőről beszélek. Az okosórát pl. gyorsan töltötte, de ismerősöm Samsung S4-ét szintén lassan. Nem tudom, hogy szimpátia alapján válogat-e, de tényleg fél nap volt míg feltöltött.

nyelv-ész 2015.02.13. 20:43:28

@praclee: És az a töltő 2 amperes? Mint írtam, azokkal a töltőkkel tudsz gyorstölteni, amiken rajta van, hogy 2A.
Amiken olyan van, hogy 650mA meg 800mA, azokkal tényleg fél napig tart. Az okosórának viszont kicsi az akku kapacitása, azt persze, hogy nem kunszt hamar feltölteni.

@Mr. Közbiztonság Szilárd: A médium, aki asztalt táncoltat, ugye? A média meg az, ami ezt leadja a tévében :-)

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.13. 21:03:56

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Mondjuk az első linkelt cikkem az e-nyelv.hu-ról nem elég neked? Ha megnézed az oldalon dolgozó emberek listáját, nemigen találsz köztük olyat, aki nem ezerszer kompetensebb nálad (vagy nálam) a témában.

Az, hogy az elmúlt huszonöt év alatt felhígult az újságírói szakma, tény, de azért ez az ezredforduló idején még nem volt jelentős probléma. Azt az internet térnyerése hozta el.
Amúgy sem az újságírói képzettségtől lesz valaki szakmailag kompetens egy témában, márpedig a fent nevezett emberek SZAKMAILAG KOMPETENSEK a maguk területén. Merthogy ez a SAJÁT SZAKMÁJUK. De mondom, magyarázd el kérlek Stephen Hawkingnak is, ha nem értesz egyet a kvantumfizikai elméleteivel, hisz neked szemmel láthatóan megvan hozzá a kompetenciád, hogy SZAKEMBEREK SZAKMAI SZÓHASZNÁLATÁT KÉTSÉGBE VOND.

És igen, volt nem szakmai beszélgetés is, de netes szórakozási lehetőségek híján, akkor is a szakmaiság volt a jellemző. Most boldog-boldogtalan nethez jut és előadhatja a félinformált hülyeségeit olyasmivel kapcsolatban, amihez semmi köze nincs (te vagy rá a legjobb példa). Akkoriban azért ilyesmivel nemigen találkoztál.

Azt meg nem tudom, hol volt neked ingyen a net, vagy akár telefonhívás első órája. Átlag magyar lakossági előfizetésekkel biztos nem. Nem jótékonysági intézmény volt a Matáv, hogy olyan fegyvert adjon az emberek kezébe, amitől az előfizetési díjon felül semmi pénzt nem kell fizetniük.

Az pedig byte. Azért mert egyesek megpróbálják erőszakosan magyarítani, az még mindig byte, ahogy a számítástechnikai szakkifejezések többsége angol, és a szakemberek úgy is használják. Ez egy KURVA MÉRTÉKEGYSÉG. A wattot sem írod át vattra csak azért mert magyarul így ejted. A pascal-t sem írod át pászkálra, akkor a byte-ot miért írnád át bájtra?

feLugossy pedig nem fényképész, de soha egy büdös szóval nem mondta senki, hogy a tűéles az kizárólag fényképészeti szakkifejezés. Az alaptétel az volt, hogy fényképészeti szakkifejezés, ami begyűrűzött más területekre is (méghozzá nem is az elmúlt egy-két év során). Azért ha egy feLugossy szinten elismert, finoman szólva sem az internet-kor gyermekének számító művész is használja ezt a szót, az talán mutat valamit, nemde?

Amúgy pedig ÉN hoztam példákat mind nyelvészeti, mind fotózással kapcsolatos körökből a tűéles szó legitimitását illetően. Mivel TE voltál az, aki azt állította, hogy ez nem egy valós szó, itt lenne az ideje, hogy TE mutass egy nyilatkozatot minimum egy nyelvészprofesszortól azt illetően, hogy a tűéles, mint kifejezés, helytelen. Ugyanis még mindig ott tartunk, hogy néhány fórumhuszár szava áll szemben szakmailag elismert emberekével. Tudod, jobb helyeken ez úgy megy ám, hogy ha valaki állít valamit, akkor azt illik igazolnia, különösen, ha az szemben áll a közhiedelemmel. Én ilyet tőled eddig nem láttam, azon kívül, hogy azt szajkózod: "márpedig nekem van igazam". Ez nem érv, ez egy merő szánalom. Amíg nem hozol legalább egy hiteles forrást az igazadat alátámasztandó, én befejeztem ezt a vitát, mert komolytalan.

pneumónia 2015.02.13. 21:24:23

Az edigitalban 45E Ft de csak 14.én, 2 év itthoni garanciával, persze a honor3C
Valentin5 a kupónkód -5% asszem...

Void Bunkoid 2015.02.13. 22:22:58

"Az ikonok átmenetéhez is végtelen beállítás közül válogathatunk. Gömb alakban fordul, átcsúszik, henger alakzat, stb.."

Ez sajnos a régi linuxbetegség, a felesleges parasztvakítás átmentése a modern korba.

Én sokkal jobban örülnék, ha lenne szaggatás- illetve ramzabálás-kikapcsolási opció MINDEGYIK androidos készülékben.

Amíg ilyen nincs, és a droid lagol, addig szorri, lehet akármilyen dizájnos meg hengeralakban forgó ikonos, maradok az iOSnél vagy Windows Phone-nál.

Azok ugyanis nem ilyen blikkfangosak, viszont működnek. Bosszantó lassulás/akadás nélkül.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2015.02.13. 22:34:26

Nem értem a poszt toló meglepődését...
Nekem ugyan Honor 3X-em van (európai fedőneve Ascent G750), de az is már lassan több mint 1 éves termék.

Mondjuk a 3X ár/érték aránya jobb is.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2015.02.13. 22:37:40

@Void Bunkoid: ez kész :DDDDDD
az android a laggolo, ramzabáló OS, szemben a windows-al és iOS szemben :DDDDD

Void Bunkoid 2015.02.13. 22:54:33

@a fene tudja még: sajnos azt kell mondjam, hogy igen.

Az androidos telefonok pont olyanok mint a windowsos pécék - van egy oprendszer, ami bármilyen hardveren elfut, viszont legtöbbször tojnak nagy ívben az optimalizálására, így általában csak azok a droidfonok tényleg jók és használhatók, amik többe kerülnek, mint az amúgy valóban túlárazott apple termékek.

Az iphoneok semmivel nem tudnak többet amúgy, mint a droidtelefonok, egyetlen egy dolgot, a stabilitást meg olajozottan működést kivéve. Drágák is :P

A WP viszont zseniális cucc, és ha majd egyszer hajlandó leszel a kezedbe venni egy windowsos telefont, akkor megtapasztalhatod, hogy - igaz, nem fog tudni körbepörgő pacsuliszínű ikonzuhatagot meg zárolási képernyőn úszkáló 3d halakat, de még egy alsó árkategóriás windowsos telefon is hozza az iphoneok gördülékeny, piszokgyors felhasználói élményét és könnyű kezelhetőségét.

Ami a 30-40 ezer forintos androidos telefonokról egyáltalán nem mondható el, már rögtön a dobozból kivéve szaggatnak.

Ashley2008 2015.02.13. 22:57:29

Kellene a cikkekhez a hozzászólások mellé egy kötekedések rész is, hogy a témába nem vágó hozzászólásoknak is legyen külön hely, hogy a megkeseredett, kákán is csomót kereső embereknek meglegyen a maguk kis homokozója. :)

Az meg külön tetszik, hogy akik mégis majdnem témába vágva kommentelnek egy finom kis negatívat a témáról (pl: "Ez a fos a csúcs?"), azok valószínűleg nemhogy közelről, de messziről sem találkoztak a cikk témájával, jelen esetben a Honor telefonokkal. Gyász!

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.14. 00:16:02

@Giggsy:
Az e-nyelv.hu?
Azokra gondolsz, akik szerint a helyes változat a Mikszát Kálmán Akadémia, és ezt címlapon hozzák?
És akkor a többi faszságukat még nem is említettem, pedig csak a címlapos hivatkozásokat néztem meg.

Remélem, komolyan gondoltad, mert viccnek erős volna.

A kvantumfizikához nem értek, a fényképészethez viszont igen. A nyelvhez szintén. Akik ilyet írnak, azok nem kompetensek.

"akkor is a szakmaiság volt a jellemző."
Te eltévedtél olyan 6-7 évvvel. Ami számítástechnikában nagyjából az örökkévalóság szinonimája.

A net pedig bizony ilyen volt, havi talán 3 vagy 4 ezer forintos előfizetéssel a Matávnál.

A bájt pedig bizony bájt, nem byte, butuskám. Ahogy a fájl sem file. Stb.
A byte ugyan mértékegység, de messze nem szabványos és nem nemzetközi megnevezés. Franciául például octet a neve.

Nem, a tűéles nem fényképészeti szakkifejezés, hanem egy faszság, tükörfordítás ÉS képzavar, amit a hozzád hasonló értelmetlen ökrök terjesztenek, mert nem fogják fel, hogy mekkora baromság.
Ti vagytok azok, akik szerint helyes a "vaj van a füle mögött", mert pár másik agyatlan barom már leírta egyszer, és nem zavar benneteket, hogy két mondás (akinek vaj van a FEJÉN, ne menjen a napra, illetve van VALAMI a füle mögött - persze utóbbinak a hozzád hasonló hülyék szerint csontváz van a szekrényében), illetve az összerúgta a port (valójában ugyanúgy az összerúgta a patkót és a rúgja a port összekeverése).

Milyen nyilatkozatokat hoztál te, faszikám?
Ja, hogy semmit?
Próbálj meg gondolkodni, agyatlan barom, bár láthatólag nincs mivel: mitől lenne egy tű éles? Ha meg nem az, akkor hogy a faszba jön létre ezt tartalmazó kifejezés?
Ehhez már agy kellene, mi, ami neked nincs?
A hozzád hasonló idióták az elnyomó rendszerek legjobb alanyai: jaj, hát XY nagy ember (vagy az a lófaszt, azt sem tudod róluk, melyik kicsoda, csak találta a neten pár nevet), minden úgy van, ahogy mondja. Meg se próbálsz gondolkodni, baromka, ez a baj.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.14. 00:20:05

@a fene tudja még:
Mondjuk tényleg az.
Nem értem, miért nincs lehetőség kikapcsolni egy csomó fölösleges appot, illetve miért indul el egy csomó app kéretlenül.
(Persze, ha ügyeskedsz, ki lehet fagyasztani - freeze -, de nem ennek kellene lennie a megoldásnak.)

Szóval szar bizony az Android.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.14. 00:53:13

@Mr. Közbiztonság Szilárd: A Mikszáth téma nyilván copy-paste hiba (nyelvészdocenssel is előfordul) tekintve hogy a kérdés a kötőjelességre vonatkozott, nem Mikszáth nevének írásmódjára.

Egyébként logikátlan a tűéles, vagy sem, abban sincs logika, hogy BudapestEN, DebrecenBEN, PécsETT, mégis így helyesek a magyar nyelv szabályai szerint, és még kismillió ilyen példát lehet felhozni minden nyelvből.

A baj pedig továbbra is az, hogy még mindig nem mutattad fel egyetlen elismert nyelvész véleményét sem, ami alátámasztotta volna az állításod. Döngeted itt a mellkasod, hogy "MÁRPEDIG NEKEM VAN IGAZAM, ÉS TE HÜLYE VAGY, MEG MINDENKI HÜLYE AKI NEM ÚGY GONDOLJA MINT ÉN!" de bizonyítékot hoztál? Nem. Miért? Mert nem tudsz. Szar ügy tűzharcban vaktölténnyel lövöldözni, de egy okos ember legalább azután abbahagyja, hogy kiderült, az ellenséget nem tudja vele elijeszteni.

Amator 2015.02.14. 01:04:00

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Te Szilárd. Szerintem feleslegesen kapod fel a vizet és sértegetsz másokat. Mindamellett hogy teljesen igazad van, nem fogsz másokat meggyőzni interneten keresztül.
Főleg nem, ha a vitapartnered egy tizenéves, otthonülő gyerekecske. Egyesek örülnek hogy manapság interneten minden információra rá tudnak keresni, meg is találják, vagy éppen pont a hibás verzióra bukkannak. Kellő intelligenciával el is lehet dönteni, mi a helyes megoldás, de ezt már a mai iskolarendszer nem tudja garantálni. :)
Ők azt sem értik, hogy a "hibát vét" kifejezés hol hibádzik.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.14. 02:39:28

@Amator: Mondjuk mások meggyőzéséhez az kellene, hogy tudja bizonyítani is az állítását, aminek itt (ahogy utánaolvastam a Blog.hu-s múltjának, más vitájában sem) többszöri kérés után sem tett eleget. Inkább azzal foglalkozik, hogy személyeskedő fröcsögésbe öntve, a saját véleményét szajkózza, hátha így sikerül elfednie azt, hogy valójában semmivel nem tudja alátámasztani a szavait. Se a saját kompetenciáját a témában nem volt képes igazolni, se olyat nem talált, aki igazoltan szakértője a témának, és vele egy véleményen van. Ez kettőből semmi. És bocsásson meg a világ, ha kissé kétkedve fogadom, hogy egy állítólag történészetben (másik vita), nyelvészetben, fényképésztben (és gyanítom bármely egyéb vitatémában, amibe belekeveredik) mind-mind legalábbis akadémikusi szinten (hisz ismer minden apró tényt és szakkifejezést) jártas ember képtelen a másik lehülyézése nélkül, csupán IGAZOLT TÉNYEKET felhozva lefolytatni egy eszmecserét. Tudod mit csinált volna valaki, aki valóban szakértő? Szépen felcsapja a szükséges szakirodalmat, kikeresi az idevágó részt és az orrunk alá dörgöli, hogy "tessék, ezért és ezért hülye az emberek többsége, amiért ezt a szót használja". Ugyanis egy szakértő tudná, hogy ezt pontosan hol kell keresni, nem a saját kútfőjéből kapott: "szerintem márpedig hülyeség" komolyságú érvekkel jönne, amit a világon mindenhol kiröhögnek.
Ha bíróság elé citálsz valakit azzal, hogy hogy becsületsértést követett el ellened, de ezt nem tudod igazolni, helyette üvöltözni kezdesz a bíróval, mikor bizonyítékot kér tőled, akkor szerinted hogy dönt? Segítek, nem neked fog hinni.
Az ilyen "túlüvöltelek és ezzel nekem van igazam" hozzáállás pontosan egy tinivel szemben működhetne, mert normálisabb embereknél valahol kora huszonévesként kikopik a párbeszéd ezen formája. A valóságban nyilván egy, az élet minden területén elnyomott kis nyomorék, aki az interneten keresztül való kötekedésben éli ki magát, mert fél attól, hogy a valóságban is megütköztesse a véleményét másokkal. Egyrészt, mert tudja, ha a másik kicsit is jobban tájékozott a témában, akkor esélye sincs ellene, másrészt azért, mert azzal is tisztában van, hogy ha a való életben próbál egy vesztes vitát üvöltözéssel megnyerni, akkor az a legkevesebb, hogy kihajítják a helyiségből. Az a típusú ember, aki ha elolvas egy cikket egy témában, amiről amúgy megközelítőleg sincs fogalma, azonnal szakértőjévé is válik, és képes órákat süketelni a dologról, de persze csak olyanoknak, akik semmit sem tudnak a dologról. Igyekszik jólinformáltnak tűnni, és így sok témában rendelkezik felszínes tudással (ettől talán még ő maga is elhiszi, hogy valódi rálátása van a dolgokra), amivel egyeseket talán meg tud vezetni, de akik jól ismerik, tudják, hogy valójában csak a saját jelentéktelenségét próbálja palástolni. Az sincs kizárva, hogy ő maga is érzi, hogy a háta mögött kiröhögik, de konfrontálódni persze nem mer, így leül szépen a net elé, és kiélvezi, hogy itt következmények nélkül kötekedhet. Természetesen itt is összetalálkozhat olyanokkal, akik egy témában jártasabbak, mint ő, de tudja jól, hogy a másik által felhozott érvek és bizonyítékok fülütögetős papapapapapa jellegű ignorálásával, valamint a személyeskedő mocskolódással egy idő után sikeresen hajthatja el az ellenlábasait, akik belefáradnak a felesleges szélmalomharcba, és inkább ráhagyják a hülyeséget.
Ha nem egy halál unalmas éjszakai készenlét kellős közepén lennék, én is leléptem volna, de így tulajdonképp be kell, hogy valljam, szerzett nekem néhány kellemes percet a szánalmas nyűglődésével. Olyan jó érzés látni, mikor a másik magát veri meg azzal, hogy érvekből kifogyva személyeskedni kezd. A győzelem édes íze.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.14. 02:56:07

@Amator: Ja, és a "hibát vét" nem helytelen, csak ellenjavalt a használata. A Magyar Nyelvhasználati Szótár szerint, amelyet a Balázs Géza, az ELTE BTKK Mai Magyar Nyelvi tanszékének vezetője (ezáltal értelemszerűen bármelyikünknél kompetensebb személy a témában) szerzett, kerülendő kifejezés, ám nem tekinthető hibásnak, amennyiben a szerző mégis használja.
Ami miatt tulajdonképp kifogásolható lenne az a kettős tagadás jellege, csak a magyarban ez nem érv, mert nálunk létezik kettős tagadás. (Sőt, minden ellenkező állítás ellenére az angolban is)
Ja, és hát persze, hogy Balázs Géza is munkatársa az e-nyelv.hu-nak, sok más egyetemi nyelvészprofesszorral, intézetigazgatóval, docenssel együtt, akiknél Mr. Közbiztonság Szilárd jobban ért a nyelvtanhoz.

Amator 2015.02.14. 03:13:22

@Giggsy: Meg fogsz kövezni, de Balázs Géza fényévekre van Grétsy László tudásától, ez a véleményem. Ö nem volt ennyire megengedő a nyelvi torzulásokkal szemben, én pedig rajta nőttem fel. :) Elfogadom, hogy változik a nyelv, de a logikátlan dolgokat azért írtani kellene.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.14. 03:14:44

@Giggsy:
Jó, nem is vártam tőled mást, mint hülyeséget.
Ennyi telik.

Az adott webhelyen MINDEN javaslat baromság. Nemcsak a Mikszát. Kár, hogy ez neked nem tűnt fel.
Mellesleg te sem mutattál fel semmit, okoska.
Találtál 3 cikket a neten a tűéles szót beírva a gugliba, oszt ennyi. Fogalmad sincs, kikről van szó bennük, hülye gyerek.

Mondjuk Balázs Gézán inkább röhögni szoktak a nyelvészek, szóval ne hozzuk már fel kompetens (magyarul ezt úgy mondják: hozzáértő, illetékes stb.) személynek.

@Amator:
A hibát vét kifejezés konkrétan sehol sem hibázik, ez egy idióma, minden nyelvben van ilyen, nemcsak a magyarban.
Kb. annyira logikus, minthogy a tűzcsapból meg a vízcsapból is víz folyik.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.14. 03:16:07

@Giggsy:
bla-bla-bla-bla-bla, szófosás a semmiről
Hozd a cáfolandó tényeket, idióta.
Mert eddig semmi olyat nem mutattál fel.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.14. 03:19:26

@Amator: Nézd, ez egy olyan dolog, hogy minden területnek megvannak a maguk elismert szakemberei, akik valamiért eljutottak oda, ahova. Ez nem politika, itt csak szakmailag hozzáértő emberek dolgoznak. Ha nem is a legmegfelelőbb ember kerül a csúcsra, akkor is olyan, aki ért a dologhoz, így szerintem kívülről nem kéne kétségbevonni a dolgot.

Amator 2015.02.14. 03:30:49

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Balázs Gézáról lásd fentebb a véleményem. Azért hoztam fel a hibát vét szókapcsolatot, mert ugyanolyan logikátlan, mint a tűéles kifejezés. Szerintem ez nem idióma, a 80-as években egyértelmű hibának számított a használata.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.14. 03:44:40

@Void Bunkoid: én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire stabilan mentek a Honor-ok. WP még nem volt nálam, szívesen megnézném majd azt is.

Amator 2015.02.14. 03:48:37

@Giggsy: Értem én hogy a korszellem nem a perfekcionizmus irányába megy, de én már csak leragadtam a 70-es 80-as évek nyelvi szinvonalán. :)

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.14. 05:02:33

@Mr. Közbiztonság Szilárd: !!!MEGA-LOL!!! Ha direkt volt ez a bla-blázás, akkor piros pont, ha nem, akkor köszönöm, hogy ilyen remekül igazolod az állításom rólad.

De hogy visszatérjünk a témához, tessék, cáfolnivaló tény: "a tűéles, egy legitim magyar kifejezés". Te jössz. Várom a cáfolatod, amelyben LEELLENŐRIZHETŐ FORRÁSMEGJELÖLÉSSEL idézel egy elismert nyelvészt a szó helytelenségéről. Mivel ez egy immár alsó hangon is húsz éve a magyar nyelvben jelen lévő kifejezés, amely a digitális kamerák, és HD kijelzők térnyerésével a köznyelvbe is begyűrűzött, te vagy az, akinek igazolnia kell, hogy helytelen.
És nem, kábé nyolcmillió cikket (figyelem, költői túlzás, mielőtt valaki szó szerint próbálná venni) találtam a neten a tűéles szót beírva, ide a 2002 előtti találatokat linkeltem (ja, ilyet is tud a Google). Ezek abból az időből voltak, mikor létezett kábé három magyar oldal (ismét, költői túlzás), és a net nem a félinformált, hányaveti tinikkel volt tele. Az való igaz, hogy laikusként nem tudtam, hogy kik azok, akiknek a nevét kidobta a gép, de tudod a guglit arra is lehet ám használni, hogy utánajárjunk embereknek. Ez alapján pedig az összes, akit felhoztam, elismert művész, vagy szakember. Továbbra is ott tartunk, hogy ők leellenőrizhető módon szakértői a maguk területének, míg te az a bizonyos messziről jött ember vagy, aki azt mond amit akar.
És azt persze el kellene hinnünk neked, hogy Balázs Gézán röhögni szoktak a nyelvészek, meeert... miért is? Mert te mondtad? Ja az más, hisz amit egy vadidegen mond az interneten, az mindig igaz (nem). Egy újabb dolog, amiről kérnék írásos bizonyítékot szakmai körökből.
Egyébként nyugodtan meg lehet nézni az e-nyelv.hu munkatársainak listáját. Tele van olyan emberekkel, akik nyilván soha nem adták volna a nevüket egy szakmailag hiteltelen portálhoz. Persze tudom, most majd azzal jössz, hogy például a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgatója is egy lenézett senki, akin csak röhög a nyelvész szakma. Vélek némi mintát felfedezni abban, hogy mikor valaki szakmai körökből (itt a nyelvészek, és fotózással foglalkozó művészek, szakemberek, máshol a Pázmány töri szaka) hoz az állításaidra ellenpéldát, akkor te mindig azzal jössz, hogy nem releváns, mert az közröhej tárgya. Kicsit kifacsart példája a nem-igazi-skót érvelési hibának, de azért elfogadom.
Ja, tényleg, a byte kérdés. Igen, a franciák másképp hívják. A franciák, románok és francia-kanadaiak (tehát az újlatinok) meg talán néhány más nép is, ki tudja. A jellemző nem ez. A Byte, a számítástechnikában mértékadó IEC által elfogadott mértékegység, és így az ISO is ezt ismeri el, pontosan ezzel az írásmóddal. Attól pedig, hogy néhány ország másképp hívja, még nem lesz a Byte kevésbé sztenderd. A világ 90 százaléka SI mértékegységeket használ, az USA maradt egyedül még mindig az idióta imperial rendszernél, de ettől még senki nem mondja, hogy az SI nem mértékadó. Nekünk sem lenne muszáj a hülyék után menni az ilyen erőszakoltan magyarított kifejezésekkel, mint a bájt. Ezzel az erővel az amerikai fociban az irányítót is hívhatnánk kvórtörbekknek. Érdekes amúgy a hozzáállásod, hogy az egyik esetben ágálsz egy kifejezés ellen, amit SZERINTED angolból tükörfordítással szültek, egy másik esetben pedig érvelsz egy magyarított kifejezés mellett, ami a lehető legundorítóbb módon, egy idegen szó fonetikus magyarra átírásával született. Azért van benne némi irónia. Egyébként arra is várnék forrásmegjelöléses bizonyítékot, hogy a Byte szó használata magyarul helytelen.

Tulajdonképp az egyedüli, amire még nem jöttem rá veled kapcsolatban, hogy mennyire mélyen merültél el a saját mindentudásod téveszméjében. Komolyan érdekelne: te tényleg el is hiszed, hogy mindenben neked van igazad; félúton rájöttél, hogy nem, de próbálsz előre menekülni; vagy csak azt gondolod, hogy idegesítesz és ezt élvezed? Jaj, persze, dehogy vagyok én olyan naiv, hogy azt higgyem, őszintén válaszolni is fogsz erre, nevezzük ezt inkább hangos gondolkodásnak.
Szóval a feladataid ahhoz, hogy ne égesd le magad mindenki előtt, aki még nem unta meg ezt a beszélgetést:
1. Írásos bizonyítékot hozni a "tűéles" kifejezés hibásságára.
2. Írásos bizonyítékot hozni Balázs Géza szakmai inkompetenciájáról.
3. Írásos bizonyítékot hozni a Byte szó helytelenségéről. FIGYELEM! Az NEM bizonyíték, hogy a bájt szó elfogadott (mivel ez nem is volt kérdés), az igazolásnak arról kell szólnia, hogy a Byte szó használata helytelen.
Természetesen mindhárom esetben leellenőrizhető, szakmailag hiteles forrást várok el bizonyítékként.

Amúgy most minden irónia nélkül (peeersze) igazán köszi, hogy lekötötted az estémet. Nem tudom másképp hogy maradtam volna ébren a munkaidő végéig, ha nem nézhetem, ahogy vért izzadva próbálsz megsérteni és közben szénné égeted magad :)

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2015.02.14. 05:09:03

@Amator: Ezzel az a baj, hogy a korral a nyelvnek is fejlődnie kell. A nyelvészek kábé annyit tehetnek, hogy a legalja mocskot kigyomlálják. Vagyis próbálják. Szerencsére például az én gyerekkorom egyik kedvenc pesti kölyökszavát, a "kigáncsol"-t azt csírájában megölték, mielőtt igazán megragadhatott volna. A net korában azonban sokkal nehezebb a helyzet a kármentéssel.

laczo73 2015.02.14. 06:27:20

Gondolom Szilardnak heregolyoi sincsenek, hiszen micsoda kepzavar. Ott nem is golyok vannak.

eßemfaßom meg áll 2015.02.14. 11:48:41

@Altaïr: asszonynak 2simes 20ezres kínaija van nem turboizomaksival, mégse merül hamar(abb mint bármi más okoskafon)

eßemfaßom meg áll 2015.02.14. 11:51:32

@Giggsy: a tüélesnek pont annyi értelme van mint a borotvahegyesnek

a biciGlit is sokan használják, de attól még borzalmas

Amator 2015.02.14. 12:14:26

@Giggsy: Ebben egyetértünk, a nyelvnek fejlődnie kell. Van azonban pozitív és negatív irányú fejlődés is. A hangtechnika máig nem heverte ki pl. a CD kissé elsietett bevezetését. Emlékszem, gyerekkoromban jókat derültünk azon, hogy a szláv filmekben az idegen neveket fonetikusan írták, erre valami elmebájos nálunk is bevezette. Bele se merek gondolni, ha a mostani sms nemzedék jut majd akadémiai székekhez, milyen rövidítési hullám fog beindulni. Romhányi József, aki egy nyelvzseni volt, ezt már előre látta. A Mézga család sorozat újmagyar nyelvezetére gondolok.
Az imperial mértékegységet sajnos még Angliában is használják teljes mellszélességgel, a repülőgépipar meg sem lenne nélküle, az F1-ben már csak az inch-es menetfajták keserítik az életemet. :)

vmaast 2015.02.14. 12:18:31

@odinn: Tele van a magyar nyelv értelmetlen kifejezésekkel, amikkel mégiscsak le lehet élni egy boldog tartalmas életet. Műszaki cikkek végén nyelvtanon gimnasztikázni pedig bár tulajdonképpen jogos, állati unalmas már ;-)

Amator 2015.02.14. 12:20:09

@eßemfaßom meg áll: Igen, a borotvaéles és a tűhegyes fogalmak szerencsétlen keverése eredményezte a szóban forgó logikátlan kifejezést.

Amator 2015.02.14. 12:26:36

@vmaast: Igazad van, ne haragudj érte. Beszéljünk inkább a digitális kontra analóg hangtechnika jelenlegi állásáról ? :)

Walter Hartwell White 2015.02.14. 16:11:49

Ingyenes internet a Freestart meg a Kiwwi volt akkoriban, de a telefonvonalért akkor is fizetni kellett. 150 forintos buli játszott Matávéknál, elszámolt a "rencer" 150 forintig, és a következő modemkattanásig annyi volt, legalábbis 18h-tól reggel 7h-ig. Egyébként megkapó, meddig hokiztok még ezen a tűéles problémán. Mindenről szó van, csak a téma alapját képező telefonokról nem.

loukie 2015.02.14. 18:27:15

@Bage Greu: Nem kell aggódni! Ennél a telefonnál hívás közben is aktív a másik kártya! Olyannyira, hogy ha a telefonban lévő egyik kártyáról felhívod a másik benne lévőt, kicsöng!!!!!!! Kipróbáltam!

loukie 2015.02.14. 18:28:33

@Altaïr: Nem kell aggódni! Ennél a telefonnál hívás közben is aktív a másik kártya! Olyannyira, hogy ha a telefonban lévő egyik kártyáról felhívod a másik benne lévőt, kicsöng!!!!!!! Kipróbáltam!

svgyula 2015.02.15. 10:22:48

Tisztelt Uraim! Van szerencsém tavaly augusztus óta használni a honor 6-ot! Az eddigi tapasztalat csak pozitív minden téren. A szoftverfejlesztők a mai napig rendszeresen fejlesztik a telefont és érkeznek a különböző frissítések. Nem az occó kinai telefon de állítom az egyik legjobb a piacon. Ezt közel 7 hónap használat után bátran ki merem jelenteni.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.16. 11:49:06

@Giggsy:
Mucika, nem kell ekkora mennyiségű értelmetlen szófosással bizonygatnod, mennyire hülye, agyatlan segg vagy, már a korábbiakból is kiderült.

@laczo73:
Valóban nincsenek, ugyanis a heregolyót csak a hozzád hasonló barmok használják. Valójában here. Golyó nélkül. Lapozgass anatómiakönyveket, hülye gyerek, aztán okoskodjál nagy pofával.

Altaïr 2015.02.17. 11:25:18

@eßemfaßom meg áll: Egy simmel tovább bírja ugyanaz a telefon mint kettővel, de attól még lehet jó akksi a kínai 20ezresben :-)

Mazlee 2015.02.17. 13:12:34

@praclee: kijelző méretet én nem láttam.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2015.02.17. 15:01:29

@Mazlee: ott van az, csak elbújt. ;) De ide írom: 71x139x9mm

Mazlee 2015.02.17. 15:40:32

@praclee: a kijelző méretének még vastagsága is van? :)

oksi. tehát 5inches :)
süti beállítások módosítása