Olvasóinknak feltűnhet, hogy e sorok írója sokat jár Etyeken. Kérem őket, higgyék el, ez nem érdek – ez szerelem. Először tavasszal vettem részt az idén két éves Etyeki Piknik rendezvényen, és rögtön elvarázsolt a táj: a pincesor a kedves kis présházakkal, a domboldalra felfutó szőlősorok. Amellett, hogy a helyszín azonnal a szívemhez nőtt, a kóstolt borok is gondoskodtak arról, hogy visszatérjek ide. Ez nyáron történt meg, amikor ismét a Piknik jelentette az apropót a látogatásra. Szép volt, jó volt, de kicsit sokan voltunk; látszott, hogy Etyek másokat is egy csapásra megnyert magának, és persze az esemény marketingje is jól átgondolt és alapos. (Kapcsolódó élménybeszámolónkat lásd itt.)

Éppen ezért egészen másfajta élmény volt október eleji vizitünk, amikor Rókusfalvy Pál meghívására tanúi lehettünk az éppen zajló szüreti folyamatoknak. Hétköznap kora délután látogattunk el a présházakhoz, melyek ezúttal zárva voltak, csak a házigazda pincéje környékén tevékenykedett serényen két lelkes segítője. Megnézhettük a borkészítés alapvető kellékeit működés közben, a hatalmas tartályokat, a palackozó gépet, a tölgyfahordókat, melyekben már hallhatóan forrt a must. Ezután kikocsiztunk a közeli szőlőhöz újabb terményért, visszafelé pedig már az édes gyümölcsöt majszolva hallgattuk vendéglátónkat, amint arról mesélt, nála hogy vette kezdetét a zenei vonal, majd média karrier után a borászat iránti szenvedély, ami a következő generációt is megfertőzte, hiszen az ifjabbik Rókusfalvy Pál borásznak tanul, és egyre aktívabb formálója a pincészetnek. Nem tömegtermelésre vágynak, tudjuk meg, a név mögött meg akarják tartani a változatlan minőséget. A többi etyeki termelőre sem konkurrenciaként tekintenek, szívesen besegítenek egymásnak, ha a másiknak tanácsra vagy akár csak egy jó szóra, bátorításra van szüksége.

Hogy ez a békés egymás mellett élés valóban működik, azt legutóbb a pincesoron megrendezett Szüreti Mulatságon tapasztalhattuk. Volt itt traktor húzta „puszta busz”, kézműves termékek és egyéb vásárfia csakúgy, mint máskor, ám valahogy sokkal családiasabb volt a hangulat, mint a Piknikeken. A már hűvösebb októberi idő a présházak belsejébe csábította az embereket, ahol a must és az újbor mellé hol sült kolbászt, hol töltött káposztát fogyaszthattunk.

A Halmi Pince a múlt század elejét idézte meg berendezésével: itt a kávé mellé kedvenc süteményemet, a méterest a boldog békeidők hangulatában fogyaszthattam el. Bár bizonyos helyeken még mindig aránytalanul nagy árréssel dolgoztak, azért a legtöbben már felismerni látszanak, hogy a tartós népszerűség egyik feltétele lehet, ha a látogató nem érzi azt, hogy mindenáron csak hasznot akarnak húzni belőle. Igazán jó volt személyesen beszélni borászokkal, termelőkkel, akik a Piknikek alkalmával az érdeklődők sűrűjében talán nehezebben megközelíthetőek.

November 15-én, szombaton ismét tehetünk egy sétát a domvidék híres utcáján, mely az elmúlt évek sikeres rendezvényeinek köszönhetően időközben Gasztrosétánnyá alakult. Ekkor ugyanis Márton-napi Libadalom lesz újbor kóstolóval és libakülönlegességekkel. Az eseményről bővebben itt olvashattok. 

Farkas Anna 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!