Pálinkahegyek és kolbász-cunami hétvégén a Várban

Megjelent: 2014.10.01. 15:27

"Három deci pálinka egy asszonynak micsoda, két liter bor melléje, attól jön meg a kedve!”, szól egyik népdalunk első strófája. Hogy igaz-e, azt csak úgy deríthetjük ki, ha ezen a hétvégén (október 3-5.) fogjuk az asszonyt, az asszony meg az embert, és ellátogatunk Buda várába (mondjuk Siklóval, mert az romantikus) a VIII. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválra.

kolbasz-salami-palinka.jpg

Amint a Nemzeti Galéria vonzáskörzetébe érünk, rögtön a kezünkbe nyomnak majd egy kóstoló poharat egy kupica pálinkával. A fesztivál területére lépve aztán már választhatunk: alapozunk gyomortájékon egy kis sültkolbásszal, esetleg zsíros deszkával, megkóstoljuk a rendezvény idei vendégpárlatát, a whiskyt, vagy egyszerűen csak folytatjuk a pálinkázást (több mint négyszáz fajta áll majd rendelkezésünkre), amíg el nem érjük azt a bizonyos 3 decit (fejenként!).

A kitűnő hangulatról az itókák és étkek mellett a gyönyörű helyszín, a jó társaság, na és persze a zenei aláfestés gondoskodik. Pénteken lesz Random Trip, szombaton például az Ocho Macho, vasárnap a Maszkura és a tücsökraj játszik majd.

palinkafeszt_print_fekvo.jpg

Akinek van kedve, Tuk-Tukkal is érkezhet a fesztiválra: az Akváriumtól a helyszínig belépőjeggyel, kóstolópohárral és pálinkával 2500 ft/fő az ára (majdnem annyi, mint a napijegy), szóval szerintünk megéri és még vicces is.

 Nyitva tartás:

Péntek 14:00 – 02:00

Szombat 12:00 – 02:00

Vasárnap 12:00 – 22:00

 

Belépő (kóstolópohár+pálinka):

Napijegy 2000 Ft (elővételes 1800 Ft)

Bérlet 5500 Ft (elővételes 2000 Ft – a Bónusz Brigád oldalán)

Facebook event itt

 

Haverkodjunk Facebookon is: www.facebook.com/colorcammag

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben, vagy írj a hello@colorcam.hu-ra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr846750203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása