Etyeki Piknik - Autentikus életérzés 30 km-re Budapesttől

Megjelent: 2014.09.18. 11:18

Aki rendszeres látogatója oldalunknak, annak biztosan feltűnt, hogy programajánlóink között számos fesztivál szerepel(t). Ez a nyári időszakban szinte természetesnek vehető, ám a rendezvények sora nem ér véget augusztus utolsó napjával, újabban már a szeptember-októberi hétvégéken is a bőség zavarával küszködünk.

IMG_287522.jpg

A már hagyományosnak számító Budavári Borfesztiváltól kezdve a Libamáj Fesztiválig, a Kürtőskalács Fesztiváltól a budapesti Oktoberfestig minden célcsoportot igyekeznek elérni elsősorban a gasztro, bor és zenei vonalon tevékenykedők. Teszik ezt nemcsak a fővárosban, hanem az ország más településein is, melyek valamely adottságuknál fogva potenciális vendégcsalogatók lehetnek. Ilyen például Szépvölgy és Újhegy dimbes-dombos tája, ahol a tavalyi sikeres kezdet után idén is négy alkalommal rendezték meg az Etyeki Pikniket, mely esemény szándékosan nem a fesztivál elnevezést kapta.

A Colorcam kis csapata egy héttel ezelőtt egy remek délutánt töltött el az etyeki pincesoron, ahol az ötletgazda és tulajdonos Rókusfalvy Pált is kifaggattuk a Piknik ötletének eredetéről, az első lépésekről és a további tervekről, miközben a házigazda pincészetének a borát kortyoltuk. A történet körülbelül 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a festői szépségű tájat szemlélve Rókusfalvy elhatározta, feléleszti a vidék gasztronómiai és borászati hagyományait, és egyidejűleg megismerteti azt a nagyközönsséggel. Teszi mindezt úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon: azaz legyen egy sikeres, sok embert megmozgató rendezvény sok kiállítóval (köztük vendég pincészetekkel), de a helyi termelők is jól járjanak. Az utóbbira példa többek között az Őszi Pikniken először bemutatkozó Etyeki Sajtútállomás is, ahol az egyik felújított kis pinceépületben a helyi tejtermelő mutatta be a sajtkészítés menetét, illetve árulta termékeit.

Jó-jó, de bor és sajt, lángos és kürtőskalács minden fesztiválon van, miben kíván mégis más lenni a Piknik? – tettük fel a kérdést. A válasz egyértelműen az, hogy míg pl. a Budai Várban az egyik hétvégén még kézműves vásár van, a következőn már ugyanott pálinkákat kóstolhatunk vagy éppen csokoládét majszolhatunk, addig Etyekhez eredendően kötődik a szőlő és a bor, és emiatt a helyszín autentikusnak hat. A vidék fejlesztését is csak az autentikusság jegyében képzeli el Rókusfalvy. Nem akar betonutat, turistabuszokat vagy szállodát, bár kétségkívül mégtöbb embert lehetne általuk ide csábítani. Dehát akkor pont az veszne el, amiért jönnek: a hely egyszerű bája, a rendezvény családias közege. Hangsúlyozza, hogy ez nem egy olyan típusú fesztivál, ahol az érkezőnek már rögtön a belépésnél tetemes összeget kell otthagynia a pénztárnál, majd a standoknál szintén mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ugyanakkor minden, ami kiegészíti a kiállítói profilt, megtalálható itt is: a színvonalas zenei programoktól kezdve a gyerekfoglalkozásokig, a kézműves portékáktól a főzőversenyig.

5_7.jpg

Rókusfalvy kétségkívül felismerte Etyek vidékének kedvező adottságait, számos kitűnő kritikát bezsebelő étterme és panziója a faluban, illetve a pincesoron lévő birtoka, mely többek között felkapott esküvői helyszín, mind ezt bizonyítják. A domboldalra felfutó szőlősorok látványa, a jó társaságban elfogyasztott borok, a kedves kis pincék: engem a tavaszi Piknik után ez hozott ismét ide. Azonban az őszi rendezvényen már kissé csalódottan tapasztaltam, hogy a valóban nagyon ízletes sonkával kínált kenyér ára az egekben járt, a lángos pedig ugyanazért az árért fele akkora volt, mint egy fél évvel korábban. És igen, ahogy közeledett az este, talán túl sokan voltunk már, és a sodródó tömegben nehezebb volt átvenni a hely hangulatát. Rókusfalvy tudja, hogy nem szabad egy bizonyos pontnál tovább mennie: ha a hely a tömegturizmus célpontjává válna, pont azt a vonzerejét veszítené el, amiért már most is annyian felkeresik. Reméljük, ez továbbra is egy tudatos döntés marad.

Farkas Anna

 

A Téli Etyeki Piknik (2015. január 17.) programja már itt:

www.etyekipiknik.hu

Köszönjük a képeket Mák Tamásnak!

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr636703063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása