Sziget Fesztivál 2014 - Meglesz a rekord?

Megjelent: 2014.07.18. 12:29
Írta: colorcam

Az immáron 22. alkalommal megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválon megdőlhet a látogatócsúcs. Már most hatalmas érdeklődés mutatkozik az idén egy héttel később, augusztus 11 és 18 között tartandó fesztiválra. A szervezőknek hosszas fejtörést okozott a fellépők leszervezése és a programok összeállítása, ugyanis nőttek az előadók fellépési díjai, a zenekarok pedig a turnéik miatt nehezebben érhetők el augusztus közepén. 

2._nap_sziget05_resize2_858x5558.jpg

A szervezőknek hosszas fejtörést okozott a fellépők leszervezése és a programok összeállítása, ugyanis nőttek az előadók fellépési díjai, a zenekarok pedig a turnéik miatt nehezebben érhetők el augusztus közepén. Nagy kockázat volt továbbá az új időpont is, hiszen több nagy sikerű európai fesztivált is a Szigettel párhuzamosan rendeznek meg, mint például a belgiumi Pukkelpop-ot, a hollandiai Lowlands-et, vagy az osztrák Frequency Festival-t. A döntés mégis megérte a nehézségeket, ugyanis a kempinghelyek már most megteltek, emellett soha nem fogytak még el ilyen gyorsan a hetijegyek. Sőt, az is megtörténhet, hogy augusztus elejére a tavalyi 34 ezer után, mind a 45 ezer bérlet gazdára talál.

A jegy és bérlet eladást az is fokozza, hogy tucatnyi újabb nagysikerű nevet jelentettek be. Itt lesz például a Madness, akik a Sziget Fesztiválon már bebizonyították, hogy milyen egy végigtáncolható és végigénekelhető ska buli, és várhatóan ez idén sem lesz másként.

Hatalmas látványt ígér a The Bloody Beetroots, Sir Bob Cornelius Rifo, DJ elektronikus zenei projektje, akik a korábbi Szigetes sikerek óta igazi világsztárokká nőtték ki magukat, szinte alig van olyan fesztivál, ahol ne írnák alá a jelenlétit.

12357_10152573679713975_366636779_n.jpg

Food című új albumával érkezik a Szigetre a harmincöt esztendős amerikai popcsillag, Kelis is, aki nemcsak énekesnő, hanem dalszerző is. Eddig kétszer jelölték Grammy díjra, őt jutalmazták az év felfedezettje díjjal a Brit Awards-on, emellett pedig őt választotta az NME a legmenőbb r’n’b énekesnek. A bombázó Kelis, várhatóan óriási sikert arat majd.

Harmadik nagylemezével tiszteletét teszi a számos nemzetközi fesztivált megjárt southamptoni trió, a Band Of  Skulls. Utánozhatatlan stílusuk leginkább a Kills-éhez, a Black Keys-éhez áll közel. Számaik videójátékokban, tévés sorozatokban, filmekben csendülnek fel, de az idei Sziget Fesztiválon végre élőben láthatjuk és hallhatjuk a bandát.

A sziget fellépője lesz Deniz Koyu, aki egy kivételes képességű, török DJ-producer, a populáris, progresszív house zene univerzumának új csillaga. A szakma elismerően nyilatkozik róla, nagy jövőt jósolnak neki.  Zenéi életerősek és monumentálisak.

Természetesen magyar hírességeink is helyet kapnak a nagyszínpadon. Az idei bulit Iván and the Parazol nyitja meg. A csapatnak köszönhetjük egyébként a Sziget idei „himnuszát”is. A szervezők igyekeznek lehetőséget nyújtani ismertségük növelésére, ezért a mínusz egyedik napon ők hangolják rá a bulira a tisztelt közönséget.

A Sziget tavalyi „himnuszát” adó Punnany Massif már tavaly is feszegette a magyar színpad határait, de idén a nagyszínpadra érettek. Mindent a rajongók nagyfokú érdeklődése okozta a zenekar iránt.

Aki tüzetesebben megvizsgálja a Sziget idei felhozatalát, látja, hogy az A38-on lép közönség elé az Irie Maffia. A csapat is kinőtte már a magyar színpad méreteit, ezért a szervezők helyet biztosítottak nekik a Sziget második legnagyobb színpadán, a tízezres befogadó képességű megasátorban.

Ezzel természetesen nem ért véget a magyar fellépők sora, hisz’ az Világzene Falutól a Tribute színpadig, a Colosseumtól az Egyetemek Utcájáig, a Blues-Ír színpadtól az Európa Színpadig mindenhol felbukkannak majd hazai előadók, bandák, Dj-k, több mint kétszázan. 

 A 2014-es Sziget Fesztivál kapcsolódik a woodstocki fesztivál 45., a Rubik-kocka 40. és a rendszerváltás 25. évfordulójához, emiatt helyet kapott egy hatalmas Rubik-kocka installáció hat konténerből, egy százméteres fal a hajdani berlini építményt felidézve, valamint Tábortűz színpad az 1969-es amerikai fesztivált felidézve. 

unnamed.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr116520337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása