Pár napja pont a Világítsd be! Fotózd le! Retusáld! című könyv lapozgatása után láttam meg a Facebookon Viktor bejegyzését. "Úton Scott Kelbyhez egy kis délutáni fotózásra, ha már itt van Budapesten". Csak így lazán. A fotográfia nagy öregje 10 napos túrája során bejárta Prágát, Nürnberget, Regensburgot, Passaut, Melket (Ausztria), Bécset és természetesen Budapestet. A "bejárta" szó kissé ugyan túlzó, hiszen nálunk csak egy napot töltött, így csak futva látogatott el egy-egy nevezetességünkhöz. Aki pedig kalauzolta, nem más mint Fejes Viktor divatfotós és retusőr. Át is adnám a stafétát, következzen az ő élménybeszámolója.
A lánchídnál lévő kikötőben találkoztunk, mert hajóval érkezett aznap délelőtt Prágából. Szerencsére mindketten megismertük a másikat ahogy leszállt -- ami az én részemről nem meglepő, hiszen mégis csak Scott Kelbyről van szó. Megtörténtek az illedelmes hogy vagyok, majd megkérdezte, hogy biztosan magyar vagyok-e.
Ezek után rátértünk a tárgyra. Megtudtam, hogy a legfőbb nevezetességeket végigjárta délelőtt, és hogy Nürnbergben lemaradt az ottani operaház fotózásáról, úgyhogy a magyar Operába mindenképpen el akar menni. Megkérdezte, hogy van-e aznap túra, mire én mondtam, hogy megnézzük. Ekkor azért végigfutott az agyamon, hogy pont én vezetem körbe, aki jobban ismer más teljes országokat, mint Budapestet. De elindultunk az Operába.
Útközben beszélgettünk munkáról, családról, Magyarországról és fotósétáról többek között (amiről el is árult egy titkot, mert idén kicsit másmilyen lesz). Azoknak akiket ez jobban érdekel elárulom, hogy egy Canon 5D Mark III volt nála, két objektívvel: Canon EF 16-35mm f/2.8L II USM, és valami rövidtele Tamron.
Deák Ferenc térről mentünk földalattival, amit nem talált annyira érdekesnek, mint más turisták általában annak találnak. Ez meglepett. Tovább beszélgettünk arról, hogy én mit csinálok és mind a ketten mit szeretünk a fotózásban, majd megérkeztünk az Operához.
Bementünk, és vettünk fotós jegyet az egy óra múlva kezdődő körbevezetésre. Mikor fizetni szerettem volna beelőzött, és meghívott.
Itt valamiért eszébe jutott, hogy Coke Lightot szeretne inni, és elindultunk félig azért, félig meg hogy az egy órát is hasznosan töltsük. Végül elértünk a Bazilikához, és épp retusálásról beszéltünk. Bazilikánál még nem volt, és nagyon tetszett neki.
Hátulról közelítettük meg, és tulajdonképpen olyanokat fotóztunk, mint kupolák, alakok és ívek. Mindent hármasával, azzal az intencióval, hogy később HDR legyen belőle. Aztán elértünk szembe az épülettel, amit megint vadul elkezdtünk fotózni, legalább is akkor, amikor nem vártunk arra, hogy az emberek elandalogjanak előlünk. Eközben időzítésről és türelemről beszéltünk.
Egészen addig voltunk ott, amíg mögülünk elő nem bukkant egy gyorskaját evő, digitális kamerát használó nővér-osztag, és ki nem nyíltak a Bazilika ajtai, mert éppen esküvő volt.
Elindultunk hát a Bazilika bal oldalán vissza az Operához, merthogy idő volt. Ahogy ott sétáltunk és néztük, hogy van-e esetleg még valami jó szög, ahonnan lehetne fotózni, egy táskára és a rajta lévő fényképezőgépre mutatott, hogy nézzem, biztos ők fotózzák az esküvőt. Erre válaszoltam neki, hogy akkor igencsak elkéstek vele, de azért a fotós kíváncsiságból még nézegettem az emberkéket és a gépet.
Mikor az egyik srác megfordult, kiderült, hogy Orbán Domonkos volt az, úgyhogy gyorsan köszöntünk egymásnak, ő meg egyből felismerte Scott-ot. Mondtam neki, hogy sietnünk kell. Elköszöntünk és mentünk vissza az Operához. Kelby megkérdezte, hogy ő ki volt, én meg elmeséltem neki a történetemet Domával. Ezek után az Operáig házasságról beszéltünk (nem a Domával), meg üzletről.
Opera. Elkezdődött a körbevezetés. Mi egy szótlan srácot kaptunk vezetőnek, aki számunkra kicsit érthetetlenül beszélt, mert valahogy mindig rossz helyre helyezte a hangsúlyt (alliteráció!) az angol szövegében. Az első állomás a konkrét főterem (vagyhogyanhívják) volt, ami Scott kedvence lett. Amíg ott voltunk, azon igyekeztünk, hogy az embereket kihagyva a képből egy szép üres nézőteret tudjunk fotózni. Ez nem sikerült.
Éppen ezért, amikor a többiek az Opera valamelyik uncsibb részét nézték és hallgatták, mi visszaosontunk a főterembe, és igyekeztünk várni, amíg senki nincs bent. Ránk is szólt az egyik vezető csajszi, hogy not supposed to be in there without a guide, amire az én magyar válaszom meglepte és mérgesen annyiban hagyta a helyzetet. Kimentek a teremből. Majd az utolsó csoport is, és mindenki elhagyta. Csak mi voltunk. Sikerült a tökéletes kép.
Ezek után kiosontunk az Operából, és leültünk a közeli kávézóba. Francia csokikrémes tortát, kávét és egy üveg vizet rendelt magának. Aztán lefotózta az egész felhozatalt (az én rebarbarás sajttortámmal együtt), és addig nem lehetett semmibe se beleenni. A Coca Colának csinál valami travel képeskönyvet -- magyarázta. Egy amerikai pár rá is szólt, hogy inkább egyen, akikkel végül jól el is beszélgettünk.
Időközben ahogy ettük a desszertjeinket egy nem-magyar srác felismerte Scott-ot és egy kicsit ott maradt beszélgetni velünk. Majd megint magunk maradtunk és stúdiófotózásról és stílusokról beszélgettünk. Mondta, hogy kit szeret, mondtam én kit szeretek, aztán elbeszélgettünk arról is, hogy a srácokkal az irodában milyen a kapcsolat és hogyan ül.
Elbeszélgettünk egy kicsit személyesebb dolgokról.
Majd továbbálltunk. A 4-es metrót szerette volna nagyon fotózni, én meg nem akartam kiábrándítani, szóval odaigyekeztünk. A Kálvin közelében megemlítettem, hogy itt a stúdióm, úgyhogy szeretem a helyet, mire ragaszkodott hozzá, hogy megnézze. Elmentünk, megnézte: nagyon tetszett neki. Csinált rólam néhány képet, majd további dicsérő szavak kíséretében felszálltunk a négyesre.
Illetve szálltunk volna, de túlságosan tetszett neki mozgólépcső és a többi motívum kompozíciója. Egy ideig ott fotóztunk, majd további állomásokra mentünk és mindenhol megálltunk, ami tetszett nekünk.
Végül kijelentettük, hogy Professional Escalator Photography business-t kéne létrehoznunk, és zseniálisak lennénk.
Itt tulajdonképpen rengeteg dologról beszéltünk: politika, felszerelés, emberek, csajok... ami éppen jött. Aztán mentünk vissza a hajójához. Amikor elköszöntünk, meghívott az irodájába és magukhoz, és megbeszéltük, hogy nagyjából mikor érünk rá.
Egy jó hosszú kézfogás és mindkettőnk részéről jövő köszönet és mosoly keretében váltunk el egymástól.
Szuper ember. Olyan, mint videókon -- sok viccel, megértéssel és jó indulattal.
Este még kaptam egy plusz köszönő emailt, amit úgy írt alá:
-Scott
Professional Escalator Photographer Craftsman
Források:
https://scottkelby.exposure.co/from-prague-to-budapest
