Az idei Gourmet Fesztiválnak nem kedvezett az időjárás, mint ahogy a hétvége többi programjának se. Egy teljes választási kormánystáb se lett volna elég végigjárni a helyeket, maximum, ha Obama stábjáról beszélünk.

Idén tényleg a krém vonult fel a Gourmet fesztiválon, ráadásul ezzel egy időben jött ki a TOP100 Étteremlista. Az első 50 szinte kivétel nélkül képviseltette magát. Mi a szakmai napon voltunk kint, de lehetetlenség volt mindent végigkóstolni.

A belépő 3300 Ft/nap, amihez jár egy borospohár, és egy kis kóstoló. Ez igen borsos ár, ha azt nézzük, hogy az ételek 1000 Ft-nál kezdődnek, és mindenhol kóstoló jelleggel ehetünk. Persze ez mind nagyon gusztusosan tálalva, és a fine dining nem is arról szól, hogy megeszek egy nagy tál pacalt. Ha azt nézzük 10 000 Ft-ot simán elver az ember, és ebben még nem is volt nagy dőzsölés csak 2-3 étel, ugyanennyi desszert, 1-2 pohár habzó bor, és máris tölthetjük fel újra a metapay kártyánkat.

Tény, hogy nem a köznépnek lett kitalálva ez a rendezvény, se a fine dining, de ha már a sokat emlegetett gasztroforradalom zajlik hazánkban, akkor lehet, érdemes lenne elgondolkodni, hogy legalább erre a pár napra csábítsuk az embereket ilyen irányba. Hátha akad, akinek megváltozik a világszemlélete, és kijön a rántott hús-sült krumpli-kóla szentháromságból.

Utolsó negatívumként talán annyi, hogy belépésnél a „Problémás Jegyek” feliratú bódé fogad. Hivatalosan még meg se nyitott a fesztivál, de már ezt kirakták. Reméljük, nem volt semmi nagyobb gubanc.

No, de térjünk rá a lényegre. Idén a rakott krumpli kapta a főszerepet. Olyan ötletes megoldásokkal találkoztunk, mint a muffin kenyérbe töltött rakott krumpli, vagy több helyen a rakott krumpli szósz, ami ledarált, pürésített rakott krumplit jelent.

A Piknik Utcabazárnál indítottunk, ahol a már említett muffin formában kisütött kis kenyérkébe volt ötletesen beletöltve a rakott krumpli. Ettől nem ájultunk el, viszont a Piknik mangalica & kecskesajttól már sokkal inkább. Igen egyszerű étel, mégis rafináltam medvehagyma pestóval és almadarabkákkal egy saláta wrapben egy magasabb szintre emelkedik. Ezt a Food Truck-ot, egyébként a kedvenc séfem, Gáll Attila vezeti. Mind a konyháját, mind magát a buszt. Ugyanis ezzel fogja járni nyáron a fesztiválokat, a Balatont és környékét. Érdemes lesz keresni, mert azt mondja, mindig mást fog készíteni és igazodni fog az adott helyhez.

A Pavillon de Paris-nál a Füstölt pisztrángot kóstoltuk bazsalikomos piskótával. Ez igen nagy csalódás volt, mivel pisztrángot nyomokban sem éreztünk, ellenben a piskóta fojtogatott, amire a sajt még dobott egy lapáttal. Mindezt 500 Ft-ért, ami egy nagyobb katonának felelt meg. Reméljük, ennél a Fő utcán található étterem többet és jobbat tud nyújtani!

A Tu.Ro’s Sütöd-e, így leírva, kissé olcsó poén, szerencsére a péktermékeik már minőségiek, hagyományőrző módon készülnek. Szemünk előtt dagasztanak a Tukacs fivérek. Nagyon kedvesek, vidámak, látszik rajtuk, hogy szeretik a munkájukat, és szívvel csinálják. Innentől kezdve nincs is miről beszélni. A diós-vörösboros ciabatta és a kenyérlángos egyenesen mennyei. A kis mobil kocsijuk is megér egy külön misét. Esztétikus, még a mosdó csap is a régi cizellált réz. Ej, de elvittem volna.

A Nu Bisztro-t ,már a múltkori Étteremhét keretén belül teszteltem. Az egyik kedvenc éttermem, leszámítva a hely nem túl impozáns építészetét, amiről persze nem ők tehetnek, mivel eredetileg ez egy mobil cég bázisa volt. A Gourmet fesztiválra Bécsből menekítették a lazacokat. Pontosabban a technikát, amit én is láttam idén februárban, mikor kint jártam. Parázson sütik a lazacot, mely hosszú fa lapokra van felerősítve, és a tűz felé, háztetőformába rakva. Beszélgetésbe elegyedbe a tulajdonossal, lelkesen ecsetelte, hogyan kísérletezték ki a dolgokat, és hogy a lazachoz a vörös égerfát használják, de például egy marhához már más fa illik. Külön büszkeségük az almaecetes kurkumás, korianderes uborka. Nálam is ez győzött, bár a piros édes dinnye, amit egy kistermelőtől szereznek be, szintén ízletes volt és a színe külön feldobta, az amúgy is gyönyörűen tálalt ételt. A tulajdonos elmondása szerint ezután is sokat jártak, hogy megtalálják a megfelelő savanyúságot. Én az ilyet nagyon tudom becsülni, hogy körbe járják az országot, nem pedig Vecsésre szaladnak ki, vagy ne adj Isten, a helyi Metróból szerzik be a dolgokat.

A Pomo d’Oro mellett majdnem szó nélkül elsiklottunk, de a kis bódéból utánunk szóltak jó árus módjára a portékát kínálva. Említettem, hogy engem itt lehet megfogni? Ugyanis is semmi esetben nem elég, ha valami jó. Azt hirdetni is kell. Itt ráadásul olaszokról beszélünk, naná hogy fennhangon. Nyomban meg is fordultunk. Itt is magával az üzletvezetővel beszélgettünk arról, hogy milyen konyhát visznek, milyen eljárással készítik az ételeket, miközben a tulajdonos, Gianni is befutott baseballsapkában, és méterekről kiabált a szakácsnak, hogy kicsi sót szórjon az éppen készülő porchettánkra, ami hajszálvékonyra szelve és lapon megsülve érkezett, és pillanatok alatt el is fogyott. Szeretjük, ha valaki igazi lelkesedéssel beszél arról, amit csinál. 10 perc múlva már a fagyikészítés rejtelmeinél jártunk, és hogy milyen gépeket használnak a fagyijukhoz, amit a Fesztiválra nem hoztak, de az elmondottak alapján, mi biztosan megkóstolnánk.

A Pista bá kissé megcsúszott, és csak késő délután felé állt fel, de még épp időben, hogy meg tudjuk kóstolni a pastrami burgert. Ez a pácolt, vékonyra szelt marhahús egyre nagyobb teret hódít hazánkban is, bár kevés, ahol igazán jól készítik. A Pista bá’-nál viszont tökéletes. Bár a hús itt is kicsit sótlan, de ez ízlés kérdése, és így legalább átjön, hogy mennyire finom, zamatos. Ráadásul egy kis szafttal is nyakon öntötték, majd került rá rakott krumpli szósz, ami igazán megdobta a burgert, melyért picit sokalljuk az 1000 Ft-ot, a méretét tekintve.

Ezután már csak a rácalmási Jankovich Kúria Kimchi Chigae étele maradt, mely kétféle mangalica hússal készült. Egyrészt egy isteni, szinte vaj puha, omlós hús, és hozzá mangalica szalonna. Tetején a korianderhab nekem nem jött a történethez. Persze tökéletes volt a maga nemében, de ehhez a koreai-magyar fúziós ételhez nekem valahogy nem passzolt. Mondjuk, most nagyon megy a mindenféle hab, szinte már-már kötelező elem. A rebarbarakrémleves tojáslikőrrel már csak a vágyainknak maradt, egyszerűen nem tudtunk több helyet csinálni magunkban, mielőtt a desszertek felé vettük az irányt.

Desszertnek megkóstoltuk Zazzi Zazzinijét, ami egy édes szendvics. Bátrak voltunk, és a fekete szezámmagost kértük. Nagyon különleges, nagyon finom. Ezeket a háromszög alakú szendvicseket többnyire gyümölcspürével töltik. Mindenképp ki kell próbálni, bár ezért a kis falatért is sajnáltuk az 500 Ft-ot. Valahogy a pult mögött nagyobbnak tűnt. A honlapot böngészve viszont egyből kedve támad az embernek, hogy elmenjen, és végig egye a kínálatot. Szerintem mi is így fogunk tenni hamarosan.

Végezetül a Gerbaud-t teszteltük, és félve mondjuk, de ez okozta a legnagyobb csalódást. A Tokyo zserbót kértük, ami a klasszikus zserbótól abban különbözik, hogy mandulatészta, meggylekvár és fehércsoki tetőt kap a hagyományos helyett. Villával alig sikerült szétvágni, mintha több napos lett volna. Ízre is inkább hasonlított egy tescós sütihez, mintsem, amit a legnagyobb múltú cukrászdától elvárna az ember. Itt nem győzök elnézést kérni, lehet, hogy sikerült nagyon beleválasztanom, de ez van.

Összességében a Gourmet Fesztivál egy nagyon színvonalas rendezvény, de egy nap alatt lehetetlen akár csak a felét is megkóstolni. Ha pedig másik nap is vissza akarunk menni több élményért és ízért, akkor ismét ki kell fizetni a belépőt.