Majak, az „első Csernobil”

Megjelent: 2013.10.04. 14:12
Írta: colorcam

27 éve, 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor Szovjetunió) Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőmű tragédiája, amely az atomenergia felhasználása történetének - a tévhittel ellentétben - „csupán” a második legsúlyosabb katasztrófája. Létezik ugyanis egy másik nukleáris tragédia is, amelyről – államtitokká minősítése okán közel 30 évig – jóval kevesebbet hallhattunk eddig.

Karacsaj-to.jpg

Majak, a szovjet atomfegyverek bölcsője

Oroszország Cseljabinszki területén, az Urál keleti oldalán fekvő ozjorszki közigazgatási egységben álló Majak Vegyi Kombinát (oroszul: Маяк, jelentése magyarul „Világítótorony“), másik nevén Mengyelejev Állami Vegyiművek az 50-es évektől egészen napjainkig, elsődlegesen nukleáris fűtőanyag termelési és újrafeldolgozási feladatokat lát el.

A hadiipar egyik fellegvárának számító – akkoriban titkos – komplexum építését 1945 augusztusában kezdték meg, három évvel később már üzembe is helyezték az első urándúsító reaktorát, amelynek célja a szovjet atomfegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt. A program olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy 1952-ig további öt reaktor kezdte meg a működését a létesítmény területén.

Majak-terkepe.jpg

A 70-es években a vegyi művek több mint 17 ezer embert foglalkoztatott, létesítményének összterülete pedig – a földalatti komplexumokkal együtt – a 90 km²-t is meghaladta. A 80-as években már nagyrészt az izotópok előállítása és az atomhulladékok feldolgozása - tárolása vált az üzem elsődleges feladataivá, így az interkontinentális ballisztikus rakéták robbanófejeihez felhasználandó plutónium termelését 1990-ben végleg leállították.

A részben ma is működő komplexum területén jelenleg atomhulladék-lerakó, két aktív (és több üzemen kívüli) atomreaktor, valamint egy nukleárishulladék-feldolgozó  található - utóbbinak magyar vonatkozása is van, ugyanis a 90-es évektől, közel 10 éven át, Paksról származó fűtőelemeket is újrafeldolgoztak ott.

Betekintes-a-majaki-uzembe.jpg

Olvasd tovább itt:  http://ecolounge.hu/zoldmotor/majak-az-elso-csernobil

 ecolounge_logo_v3.png

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr565551414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakjoaruk Webáruház · http://csakjoaruk.hu 2013.10.05. 12:16:21

Angliában 1957. október 10-én történt a Windscale-i Atomerőműben egy baleset. Talán nem volt olyan súlyos mint az említett kettő, de még is fontos mert nem csak az oroszoknál történtek súlyos balesetek és szerintem erről is kevesen tudnak.

Komojtalan 2013.10.05. 15:25:30

A téma jó, ráadásul elég ismeretlen, csak kb. semmiről nem szól. Vagy 10 éve volt a Spektrumon egy dokumentumfilm Majak környékéről. VHS -n meg van, de a videó a szekrény alján, így csak emlékezetből: Valami 100x -os sugárzás van az elvezető folyóban, a környéken 20x -os a rákos megbetegedések száma, 10x -es a deformált csecsemők aránya, a környéken 40 év az átlag életkor, stb ... Bocs, lusta voltam angol oldalakon keresgélni, de nem is én blogolok :-).

Sandokohn - a maláj jiddis 2013.10.05. 15:43:48

Ez most mi volt? El kezdődött egy érdekes poszt, de a negyedénél kb. vége szakadt.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.10.05. 16:18:58

Héééé!! Blogger!--elveszett az írás háromnegyed része! Szar a "blogmotor"?

mojoking77 2013.10.05. 20:24:05

@HK417: Klikkelj az olvass tovabb: utani linkre...
Hihetetlen, hogy nehanyakban ennyi intuicio sincs..

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.10.05. 20:55:59

@mojoking77: ÓÓÓÓÓÓÓÓ!--baxa meg!! Bocsi uram--látod öregszem már mint állat!!!

mojoking77 2013.10.05. 22:21:13

@HK417: Gondolom a szerzo igy akarta elerni, hogy latogassuk az oldalat.. :))
Ugyes kis reklam
süti beállítások módosítása