Itt a tavasz. Szép idő, jó csajok, kevés ruha. Na meg az új Galaxy. Nem rég még New Yorkban páváskodott, most meg már itt dekkol a monitor előtt. Szemmel görgetős nagyobb képernyő, Full HD felbontású kijelző, miegymás. A kérdés minden évben változatlan. Érdemes e váltani?
Válogatott eszközök
Nincs értelme belemenni egy újabb Iphone vs. Galaxy vitába. Mind a két cég megpróbál mindent bevetni annak érdekében, hogy a saját oldalára csábítsa a vásárlókat. Az eszközök persze mások. Míg az Iphone inkább a hipszter közönséget célozza meg és minden megjelenést óriási hype előz meg, addig a Samsung eddig inkább az agyakba próbálta csendben bevésni az aktuális csúcskészülékét. Most azonban fordult a kocka és óriás banzájt csaptak New Yorkban, ahol bemutatták az úttörő S4-et. A jelenlegi helyzet az, hogy a HTC One mellett, a Samsung új üdvöskéje helyezkedik el a dobogón. Az „Iphone verő” kifejezést szándékosan nem használtam, hiszen mindenki másért szereti a preferált telefonját és ehhez nagyban hozzájárul, hogy mennyire tud összebarátkozni az arra telepített platformmal.
Csilli-villi
Évről-évre, félévről-félévre ki kell hozni az új telót és ennek vonzata, hogy valamit változtatni kell a csomagoláson. Esetünkben az S4-et nem fogják majd körbelengeni az érdeklődök, hiszen meglehetősen hasonlatos az S3-hoz, annak összes bájával. Persze kisebb lett a keret, nagyobb a képernyő (5 col) és egy mutatós alumínium peremmel is megkoronázták az új trónkövetelőt. Szép lett és elegáns sőt, egy picit fogyott is. Elérhető színek: fehér és fekete.
A hátlap ismét műanyag, engem nem zavart az S3-nál se, a közhiedelemmel ellentétben nem törik annyira. A dobozban a készüléken túl megtaláljuk a szokásos köretet is. Itt van például az agybadugós füles, amit minden esetben fehérben kapunk meg (a készülék színétől függetlenül). Nyilvánvaló, hogy ember füle válogatja, kinek mi a kényelemes. Mivel csak a fülesen lévő gumiharang áll rendelkezésünkre, így vagy megbarátkozunk vele, vagy elrohanunk beszerezni egyet a közeli shopping centerbe.
Szemezz, bólogass, irányíts
Határozottan sikerült javítani a képminőségen, ami dicséretes. A pixelsűrűség a 1920×1080 felbontású Super Amoled kijelzőn 441ppi-re nőtt, felzárkózva ezzel az Xperia Z mellé. A HTC 468ppi-vel vezet, de ezt Tihanyi Tamás sem veszi észre, nem hogy egy átlagfelhasználó. Kifejezetten jól érzékeli az S4 az érintés alapú bevitelt. Sőt, ha hideg téli napokon akarjuk használni, akkor se kell ledobni a kesztyűt. Választhatjuk az Air gestures üzemmódot is. Kézmozdulatunkat 7-8 centiméterről érzékelve követi utasításainkat az új Galaxy.
A legjobban azonban a szemmozgás érzékelőre és a bólogatós görgetésre voltam kíváncsi. Innováció a javából. Igazából nem. Sajnos túl korán építettem fel magamban az Orwelli jövőképet. A technológia létezik és úgy-ahogy működik is, azonban ez kevés ahhoz, hogy rendeltetésszerűen tudjuk használni. A probléma alapvetően, hogy az S4 legtöbbször nem érzékeli a szemünket. Ha viszont igen, akkor sem működik a funkció megfelelően. A telefonban tulajdonképpen szinte minden intelligensre lett keresztelve. Az intelligens görgetésről már ejtettem néhány szót, de ezen kívül van még nekünk intelligens képernyőzárunk (nem kapcsol ki a kijelző amíg nézzük), továbbá intelligens szünetünk is (ha lejátszás közben félre nézünk, megáll a videó).
Dopping
A Samsung szépen pumpált a teljesítményen is. Négy mag, 1,9 GHz órajelen pörgő Krait 300 proci. Szép. Ne feledkezzünk el azonban a grafikus számításokat végző Adreno 320 GPU-ról sem. Bőven lesz hely a zenéidnek, filmjeidnek, bármidnek, hiszen a háttértár 16-64Gb-ig növelhető (microSD), de akár a megfelelő kivitelben is megveheted. Nem csak hardwaresen kapjuk a legjobbat, de softwareben is, a legújabb Androiddal (4.2.2.) köszönt bekapcsoláskor az S4.
A dopping azonban a funkciókra és a gyárilag telepített alkalmazásokra is vonatkozik. Van itt nekünk minden az extrákból. S Health (lépésszámláló, kalóriafigyelő, stb.), Watch On (lényegében tv távirányító), TripAdvisor (ha magadtól nem tudsz dönteni, hova utazz), hogy az érdekesebbeket említsem. Na meg persze Dropbox és az alap Google alkalmazások is (Chrome, Earth, Talk, G+, Play Áruház).
Tuningot kapott a kamera is, 13 Megapixel, a legnagyobb felbontás pedig 4128 x 3096 képpont (4:3). Szépen dolgozik, jó fényeknél még jobban. Sötétben nem várjunk tőle csodát, bár ISO800-ig felvihetjük az érzékenységet. Ha pedig még több kell, ott a LED-es segédfény. Korunk elvárásainak megfelelően fotózhatunk panorámát, vagy választhatjuk a HDR-t is, ha dinamikusabb képélményre vágyunk. Videónál szintén hozza az elvárásokat. Full HD és 30 fps. Mindez MP4-ben. Halkan megjegyzem a mohóbbak videórögzítés közben is fotózhatnak.
Kedvedben jár
A Samsung nagyon igyekezett, hogy az S4-el minden szempontból a felhasználó kedvében járjon. Talán kicsit túlságosan is. Az új Galaxy innovációi nem elég kiforrottak. Talán túl korán, sietve kerültek a készülékbe. Így történhetett meg az, hogy bár a telefon hozza az elvárásokat és teljes mértékben szerethető, nem tekinthető többnek, mint puszta ráncfelvarrásnak. Sok-sok botoxxal.
Köszönjük a Samsungnak és a Vip-phonenak!