Deadpool 2.

Oh (X) man... A vicces fiú ismét akciózik

Megjelent: 2018.05.19. 13:16
Írta: colorcam

Tagadhatatlan tény, hogy a jelenlegi amerikai filmipart egyértelműen a képregény-adaptációk uralják évek óta. Néhány héttel ezelőtt a Bosszúállók álltak össze azért, hogy újra megmentsék a világot, amire a közönség már régóta türelmetlenül várt. A napokban pedig Deadpool tér vissza a mozikba, hogy saját magát mentse meg, amit szintén nagy várakozás előz meg a moziszerető közönség részéről az első rész elsöprő sikere után.

 deadpool-2-review-e1526469411790.jpg

Nagyon fontos kérdés volt a második rész esetén, hogy vajon újra működnek-e azok a sablonok és poénok, amiket az első részben véleményem szerint kimaxoltak. A válasz az, hogy a Deadpool második része nem sokban tér el az elsőtől, kicsit olyan, mintha egyszerűen ott folytatódna, ahol korábban abbahagyták. A főbb mellékszereplők ugyanazok, néhány szituációt pedig egyszerűen lemásoltak az első részből.

A piros ruhás (anti)főhős karaktere sem változott semmit, ugyanaz a tapló, trágár, kissé kiszámíthatatlan, elmebeteg figura, akit korábban megszerettünk, csak talán a szíve lett nagyobb a második részre. Ez a film a túlzásokról is szól, hiszen az alapfilmek műfaji zsánereit karikírozza ki. Ezt a megoldást a rendező, David Leitch kiválóan használ hatáskeltő eszközként, de Deadpool karakterében a jóra való törekvését talán kicsit túltolta. 

deadpool-2-trailer-with-black-panther.jpg

A különbség a két film között, hogy az elsőt viszonylag kevés pénzből, 50 millió dollár körüli összegből forgatták, de több száz milliót termelt, így most bátrabbak voltak az alkotók, ami a film látványvilágában is megnyilvánul. A vér mennyisége is csak a trágárság mennyiségével vetekszik, de mindkettő alapkövetelménye a Deadpoolnak, így a néző kedvére fürdőzhet mindkettőben. Ha figyelmesen ülünk a mozban, akkor cameókat (amikor egy ismert ember saját magát 'alakítva' tűnik fel a filmben - szerk.) is felfedezhetünk, ami már-már szerves része az Marvel-filmek, például egyszer Brad Pitt grimaszol egyet egy röpke másodpercig, máskor meg...na, észrevetted? Ha igen, nyomj a helyes válaszra a poszt végén!

dp2.jpg

Mivel a Deadpoolt az X-Men filmek parodiájaként tartják számon, így egyértelmű, hogy bizonyos vonások megegyeznek vagy hasonlítanak a parodizálandó sorozatra. Ennek köszönhetően a film karakterei egytől egyig mások, mint a hétköznapi emberek, akik egyébként a tőlük különbőzőket hajlandóak kiközösíteni vagy a társadalom perifériájára taszítani. Ez a motívum az, ami a Deadpool 2 egyik gonosz mellékszereplőjének a mozgatórugója. A képessége miatt kell szenvednie, és emiatt szeretne revansot venni, amit viszont a mocskos szájú barátunk saját megváltásának érdekében, saját magát legyőzve jó útra akar téríteni. Ami tovább nehezíti főhősünk dolgát, hogy ebben a filmben is megérkezik a Földre Thanos. Na nem a Bosszúállók Thanosa, hanem az őt alakító Josh Brolin, de karaktere hasonló, mint a másik szuperhős filmben.

Összegezve, a Deadpool 2 nem esett abba a csapdába, amibe a mozifilmek második részei szoktak, nem lett kevésbé jó az első résznél. Nekem személy szerint még jobban is tetszett itt-ott, de nem kiemelkedően jobb az elődjénél. Hozza azt a szintet, amit a rajongók várnak, így pontosan azt kapják, amiért jegyet váltanak a piros ruhás trágárkodásra. Aki beül erre a filmre, nem fogja megbánni, kiválóan fog szórakozni a közel két óra alatt.

PS: Közben kiderült a Wade barátnőjét alakító Morena Baccarinról, hogy annyira megtetszett neki a szuperhős lét, hogy szívesen eljátszana egy kiemelkedő karaktert. Saját magát tartja például legalkalmasabbnak arra, hogy az első női 007-es ügynök legyen, ám mindeddig csak a következő Bond-lány szerepére szemelték ki a brazil színésznőt.

deadpool-2-morena-baccarin.jpg

Deadpool 2 - Amerikai akció-vígjáték, 118' 

Wade / Deadpool

Ryan Reynolds

Vanessa

Morena Baccarin

Nathan Summers / Kábel

Josh Brolin

Negasonic Teenage Warhead

Brianna Hildebrand

Dopinder

Karan Soni

Szöveg: Balázs 

 

Mit nézel?

Tomb Raider - A csaj, aki mellett tuti nem alszol el

Nézünk, mint a moziban: Három óriásplakát Ebbing határában

Behind the scenes - Legendás filmek kulisszái mögött

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr1913977338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.05.22. 10:44:38

tudom a megoldást, de nem azért mert kiszúrtam, hanem mert olvastam.

colorcam 2018.05.25. 13:09:45

@doggfather: Ugye, hogy nem is olyan egyszerű kiszúrni? :)
süti beállítások módosítása