Monopoly nagyban

Megjelent: 2015.06.02. 10:30
Írta: colorcam

Nemrég az Akváriumban jártam, méghozzá a Freshhh nevére keresztelt nemzetközi diákverseny döntőjén. Bár a előtérben teljes volt a csönd, a Kishallban már tapintani lehetett a feszültséget. 

img_8738-2.JPG

Nagy szó a fináléba kerülni egy ilyen nívós eseményen, ahol 70 ország 2210 csapatából csak a legjobbak maradhatnak bent. Egészen pontosan 5 team, akik erőn felül mozogtak fel s alá, hol számológéppel, hol térképpel a kézben. A szimulációs feladatok nagyon összetettek voltak, egészen konkrétan a semmiből kellett felépíteniük egy új olajvállalatot és felkutatni a nyersanyagban gazdag lelőhelyeket. A fiatal Ewingok elképesztő koncentrációval feszültek neki az előttük sorakozó számos akadálynak. Megérte. Az első három csapat ugyanis a MOL-csoport által felkínált karrierlehetőséggel, a győztesek pedig 25.000 euróval gazdagodtak.

A verseny végéig toronymagasan a Prágai Gazdaságtudományi Egyetem és a Cseh Műszaki Egyetem "Just Ask Siri" nevű csapata vezetett, így övék lehetett a pénznyeremény, a dicsőség és az álláslehetőség is. A fiúk büszkék voltak és elismerték, hogy érdemes volt ennyi energiát fordítani a Freshhh-re.

Mi sem sajnálkozhatunk, hiszen a hazaiak hozták el a második helyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem képviseletében, "Oil's Creed" nevű csapatukkal. Gratulálunk nekik!

Bízom benne, hogy a Freshhh jövőre is folytatódik, hiszen olyan innovatív és tehetséges fiataloknak ad teret a közös gondolkodásra, akik kortársaikat is képesek inspirálni és előrébb vinni a világot.

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr527510884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása