Lehet mondani, hogy túl sok közünk nincs az ünnephez, hogy majmoljuk Amerikát, vagy akár találhatunk gyökereket saját kultúránkban, mindenesetre a pro és kontra érveknek kifogyhatatlan tárháza van. De azt gondolom, mindez tökéletesen lényegtelen. Az eredmény mindenképpen pozitív, mert ahelyett, hogy berogynánk a kanapéra és bámulnánk tovább üresen a semmit, barátokat hívunk, összejövünk, és miközben faragjuk a tököt, a legtöbbet adjuk magunkból a másiknak: a figyelmünket és az időnket.

Valahogy így kezdődött nálam is. Nem kellett hozzá más, mint egy nagyon jó barát, aztán pedig megtalálni az ideális tököt, felkészülni szerszámokkal és akár olyan vakmerőnek lenni, hogy elkérjem a családban található profi fúrót. A tök kiválasztásánál mindenképpen a formája és a felülete számít a leginkább, valamint hogy elkészülte után is szépen megálljon majd az ajtó előtt. Hosszas válogatás után a tökéletest egy 10 kilós példányban láttam meg, amit elcipeltem a kasszáig, ahol a sorban állók mind felmérték korlátaimat, no meg küzdésemet, és előzékenyen előre engedtek. Korábbi faragások során mindig a kertben dolgoztam mindenféle racionális érv alapján – ne szemeteljek a lakásban, a friss levegő jótékony hatásai – viszont megfagytam, az ujjaim a munka közben elgémberedtek, és inkább csak túl akartam lenni a dolgon mintsem a formára tudtam volna összpontosítani. Ilyesmi lehet, mikor megakaszt a lendület. Akkor egy klasszik, száj, szem, fogak faragás készült, ami csodásan világított az ajtóm előtt.

Idén is végre kijelöltük a napot, Aliz barátnőm tökkel felszerelkezve érkezett meg hozzám. A korábbi tapasztalatok alapján eldöntöttem, hogy a forma és a kényelem mindenekelőtt! Így megágyaztam projektünknek a konyha közepén. Jokkmokk asztalomra két 10 kilós tök került és volt olyan pont, ahol komolyan aggódtam asztalom épségéért.

Első lépésként letakarítottuk a tököket, majd megrajzoltuk a formát rajtuk.

Aliz elég lazára vette a dolgot, és kiválasztotta a legbonyolultabb mintát annak ellenére, hogy saját bevallása szerint sem kiemelkedő a kézügyessége, mindenesetre belevágtunk.

Megskalpoltam Dömét –így neveztem el -, majd a felnyitást követően kikapartam a belsejéből a magokat és a húst. Próbáltam úgy elegyengetni a belsejét, hogy a mécses stabilan álljon majd rajta.

A formák megrajzolásához a karácsonyi készletből választottam – na jó nem a rénszarvast - , de a hullócsillag sütőforma jó ötletnek tűnt, viszont nem feküdt rá Dömére. Végül sablon nélkül rajzoltam a csillagokat. Befejezésként pedig a fúróval próbáltam csillagport varázsolni köré, azonban a túl kicsi lyukak nem engedtek át kellő mennyiségű fényt így nagyobb fúrófejre váltottam.

Aliz is szorgalmasan dolgozott, ahogy pedig egyre jobban távolodott el elképzelése megvalósításától, úgy nevettünk egyre hangosabban. Szerencsére nem esett kétségbe egy percet sem, inkább mókának fogta fel, mint vérbeli feladatnak, ami csakis tökéletes lehet.

Döme estére elnyerte végső alakját. Kisebb korrekcióval Alíz formája is meglepően pofás lett. Lezárásként ecetes ronggyal áttöröltem Dömét, mécsest készítettem belsejébe és semmi más dolgom nem maradt már, mint várni az éjszakákat. 

Szöveg:

Képek: Farkas Marci

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!