Idézzük meg együtt Halloween szellemét

Megjelent: 2014.10.28. 11:26
Írta: colorcam

November elsején a fiatalok úgy fordulnak ki magukból, mint szellemek a sírjaikból, ha meghallják a Halloween hívó szavát. Pókok másznak a fejtetőkön és mindenki egy közös célért küzd: hogy miután felelőtlenül megidézte, jól el is ijessze a kísérteteket.

IMG_2338cover.jpg

Nagyanyáink és nagyapáink még féltek, azonban a modern kor gyermekei rájöttek, rémisztő maskarába öltözni elég nagy mulatság ahhoz, hogy minden évben újra megtegyük, és határainkon túllépve, felszabadultan bulizzunk a veszedelmes jelmezek mögött. Ilyenkor, a vérszomjas nyolc-lábúak által uralt világhálót ellepik a jobbnál-jobb receptek, dekorációs ötletek és persze ahhoz sem kell messzire kattintani, hogy kreatív, otthon is elkészíthető jelmezre bukkanjunk. Boszorkánynak és vámpírnak öltözni snassz dolog, sokkal menőbbek a profi horrorfilmeket is földig alázó outfitek és persze sminkek.

Nyilván nem kérnénk senkit sem arra, hogy otthon öntsön szilikon-sebet magának, de azért ha már kellő gonddal kiválasztottuk, mihez is fogunk szó szerint kísértetiesen hasonlítani, nem árt, ha jó képet sminkelünk hozzá. Nem lehet például friss az arcod, ha dramaturgiailag évek óta foszladozol; ahogy nem biztos, hogy jól fest a piros-pozsgás fej egy jól kivesézett, kósza csontváz testén.

IMG_2180-Edit.JPG

Egyszer viszont lehetne, hogy minden klappol és ha már a világ is kifordult magából, mi lenne ha a sminkes se megszépítene, hanem azon fáradozna, hogy mesterien ijesztő arcod legyen? Valószínűleg mindenki irigyelne és legalább azt hinné, hogy az épp a városban forgatott zombis mozi részese vagy.

IMG_2110 (2).JPG

Ha pedig idáig elértél, és végig nézted a képeket, el is árulhatjuk, hogy ezeket a mi sminkesünk készítette, aki félig puszta kedvtelésből, baráti áron változtat át a legrémesebb rémséggé, vagy a legvadítóbb gonosz királynővé. A jelmez ötlete a tiéd, de a pontot biztos ő teszi fel, arra a bizonyos ’’i’’-re. Persze hagytunk egy kiskaput, így megtalálod a cukiságfaktort is, ha nem a csontvázak és a műsebek vonzanak.

Hirdetes_facebook.png

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr806839909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sandras 2015.02.19. 09:38:34

Jó amit csináltok, be is lájkoltam.

Van itt ez a kurzusom. Hátha valakit érdekel az olvasóitok közül.

Kreatív grafikai kurzus Sántha Andrással

www.facebook.com/santha.andras
süti beállítások módosítása