A munka és a magánélet elkerülhetetlenül összemosódott

Megjelent: 2014.08.27. 11:05
Írta: colorcam

Kicsit komolyabb témára evezünk ezúttal. Biztos te is tapasztaltad, hogy munkaidőd egy részét jobb esetben az Index görgetésével, rosszabb esetben non-stop facebookozással töltöd. Persze a multiknál blokkolják az adott oldalakat, de még így is maradnak kiskapuk. Ha úgy van, a dolgozó akár okostelefonon is folytathatja a szörfözést. Érdekes, hogy munkából hazatérve is folytatjuk céges teendőinket, van, hogy jóval eredményesebben. A munka és a magánélet elkerülhetetlenül összemosódott.

wpid-shutterstock_106873226_work.jpg

A legújabb kutatások arra világítanak rá, hogy a 9-től 5-ig tartó munkaidőnek vége, hiszen manapság egyre inkább összemosódik a munkával töltött idő és a privát életünk. A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezett 4500 európai munkavállaló 75 százaléka intézi személyes ügyeit munkaidőben, és körülbelül ugyanennyien munkaidőn kívül végzik el irodai teendőik egy részét. Érdekesség, hogy a munkavállalók közel fele szerint azáltal, hogy megválaszthatják, mikorra essenek a munkaórák, nem csak sokkal több feladat elvégzésére képesek egy adott időn belül, de a személyes teendőiket is hatékonyabban tudják elintézni.

A megkérdezett vállalatok hasonló tapasztalatokról számolnak be: ha teljes ellenőrzésük alatt tartják, hogy mikor mit csinálnak a munkatársaik, a munka eredményessége ellen dolgoznak. Ha engedik, hogy a munkaidejüket a nekik tetsző módon összehangolják, sokkal hatékonyabban végzik el a feladataikat.

work-hard-dream-big-wallpapers_38359_1280x720.jpg

A magánéletnek és a munkának ezt a fajta összemosódását egyértelműen a hordozható elektronikus eszközök és az ahhoz kapcsolódó alkalmazások tették lehetővé: egy átlagos munkavállaló okostelefonján például 10 személyes célokra használt alkalmazás - mint például a Facebook, a WhatsApp vagy a Candy Crush – és 8 munkához köthető applikáció – úgy mint a Microsoft Outlook vagy a Lync – található.

A válaszadók közel fele saját telefonját munkahelyi feladatok elvégzésére is használja, cserébe pedig egy részük személyes ügyeit céges telefonról intézi, így ez az összemosódás komoly IT biztonsági kérdéseket is felvet. A számok is igazolják, hogy a megkérdezettek több mint negyede – elsősorban a 18 és 34 év közöttiek – használta már saját készülékét arra, hogy egy, a cégük által blokkolt oldalhoz hozzáférjen, és azon keresztül dolgozzon. 

A kutatásról

A felmérést a OnePoll független piackutatói végezték 2014. május 27-e és június 9-e között 4500 olyan európai irodai dolgozó bevonásával, akik különböző hordozható eszközöket használnak munkájuk során. A kutatásban 4500 angol, német és francia, valamint spanyol, olasz, belga és holland dolgozó vett részt. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr596623045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása