A muffinok és a macaronok után egy új könnyen elkészíthető desszert fertőzte meg az édesszájúakat. Abszolút helyénvaló a süti utáni lelkesedés, hiszen egészséges és még egy kezdő konyhatündér is könnyen elkészítheti. A cobbler egy olyan értékes holland sütőedényről kapta nevét, mely a 19. században volt használatos.
Az új süti tulajdonképpen egy tálban sült pite, tele gyümölcsökkel. Elkészítésekor a gyümölcs kerül alulra, ehhez kanalazzuk rá a könnyű tésztát, majd mehet egyenesen a sütőbe.A kész süti igen rejtélyes desszert, mivel nem tudni, mit rejt maga alatt az aranybarnára sült tészta.
A cobbler sztorija a pionírokig nyúlik vissza. Az Amerikába emigrált európaiak konyhája igen szegényes alapanyagokat és felszerelést tartalmazott, ezért kénytelenek voltak hétköznapi ételeiket más módon az asztalra varázsolni. Az autentikus kemencés pitéket, így a már korábban említett holland sütőtálban készítették el, ez pedig ismert lett egész Amerikában.
Az új nyalánkság előnye a megszokott süteményekkel szemben az, hogy kevés mennyiségű liszt felhasználásával aránylag nagy mennyiségű édesség lesz a végeredmény. A tepsi vagy sütőtál aljára sok gyümölcsöt halmozunk, erre pedig csak éppen annyi tésztát kell kanalazni, hogy az elfedje az alapot. Variálhatóságának csak a kreativitás szabhat határt. Leginkább szezonális gyümölcsökből készül, mint a sárgabarack, alma, körte, szilva, de ízletes süti érhető el különböző bogyós gyümölcsök-szeder, áfonya, málna- felhasználásával is.
A téli időben, mikor kevesebb friss alapanyag áll rendelkezésünkre, használhatunk konzerveket, befőtteket is, ekkor viszont ajánlott egy kevés kukoricakeményítőt a gyümölcshöz adni, így az édességünk nem fog elázni. Kiváló alapanyag lehet a nyarat idéző szárított gyümölcs is. Azt tudni kell, hogy az aszalt gyümölcsök cukortartalma igen magas, ezért ha a friss gyümölcsökkel keverjük, külön édesítést már nem igényel a desszert, ez pedig jó hír lehet annak, aki figyel a vonalaira. A természet szerencsére sok csonthéjas gyümölccsel és maggal áldott meg minket, amelyekkel még inkább feldobható ez az egyszerű desszert. A darált formában rendelkezésünkre álló dió, mák, mogyoró, mandula pedig a liszthez adva bátran képezheti a tészta részét. A cobbler fűszerezése megegyezik a megszokott pitékkel, így fahéj, gyömbér, citromhéj, szegfűszeg biztosan nem fogja elrontani a desszertet.
Szerintem e pár sor láttán mindenkinek összefutott a nyál a szájában, ezért irány a konyha, és készítsétek el. Az interneten számtalan recept közül választhattok!
Daróczi Balázs