Domi mennyországa

Megjelent: 2014.05.30. 22:52
Írta: colorcam

Suri Dominika nevét egyre többen kezdik megismerni az édesszájú érdeklődők. Alig pár hónapja nyitotta meg sütiboltját Budapest belvárosában Domi’s Bake Shop néven, máris rengeteg rajongója van. Domival a boltban beszélgettünk arról, hogyan lesz egy álomból valóság.

IMG_4638.jpg

Hogy indultál?

Az ötlet az maga úgy jött, hogy gimi után rettentő sok minden érdekelt. Korábban teljesen hobbi szinten sütöttem otthon, majd a barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy miért nem foglalkozom ezzel komolyabban. Mert, hogy tényleg ez volt az egyetlen dolog, amitől megnyugodtam, ezzel foglalkoztam a leges legtöbbet az összes nagy szeretett hobbim közül.

Ha ideges vagy elkezdesz sütni?

Igen, ez mindig is így volt, mióta az eszemet tudom. Kicsit féltem attól, hogy onnantól, hogy ez is kötelesség lenne, tehát onnantól, hogy komolyabban foglalkozom vele, ettől is el fog menni a kedvem és azt meg nem akarom, mert ez túl kedves számomra. Viszont ahogy elkezdtem a sulit még nagyobb szerelem lett. Így indult el. Maga az üzletnyitás terén nem nagyon tudom azt képviselni, mint itthon a hazai cukrászdák. Szóval az nem is nagyon jött szóba, hogy elmenjek egy x cukrászdába és rigó jancsit gyártsak reggeltől estig, hanem mindenképpen valami saját dolgot szerettem volna. Igaz azt nem gondoltam volna, hogy ennyire fiatalon ezt így sikerül megvalósítani. De amúgy végig ebben gondolkodtam. 

IMG_4680.jpg

Hasonló külföldi kezdeményezéseknek utánanéztél, vagy teljesen magadtól találtál ki mindent?

Nem, hasonló üzleteket nem néztem külföldön. Inkább csak sütiknek szoktam utánajárni külföldi blogokon. Valamint mi az amit kínálatban képviselni szeretnénk. Az üzlet hangulata az maga nekem elképzelésben megvolt. Pont a lakberendezés a másik nagy szerelmem. Mindig is tudtam, hogy ha nekem egyszer lesz saját üzletem akkor az hogy fog kinézni.

IMG_4663.jpg

Továbbképzésben gondolkozol?

Igen persze, külföldre mindenképpen, szeretnék Franciaországba a cukrászmesterség szülőhazájába eljutni.

Állandó kínálatod van, vagy mindig újítasz?

Van állandó kínálat, a sajttorta, brownie, a 6 pite, macaronok, a 4 paleo süti, illetve a fagyijaink mind állandó kínálat. Ugyanakkor vannak szezonális sütijeink is, például az étcsokis céklatorta vagy a rebarbarás pite. Szoktak lenni hetente változó dolgok, ami mondjuk egy olyan 3-4 sütit takar, ami nem mindig van.

Szoktál újítgatni, folyamatosan kísérletezgetsz?

Persze, minden saját recept. Abból indulok ki, hogy már annyira nem bírok édeset enni, hogy amikor újra megkívánom azt, hogy édességet egyek, akkor jönnek az új ötletek. Úgyhogy szoktunk, mindig újítunk, kitalálunk új dolgokat.

Említetted, hogy most már nem egyedül dolgozol. Ennyire nehéz volt?

Kimerítő, nem is maga csak az a munka, ami az üzletben történik, hanem a céget intézni közben. Folyamatosan bővültünk mióta megnyitottunk, nem múlt egy úgy hónap, hogy ne legyen valami újítás. Aki bejön két hónap múlva biztos, hogy valami újdonságot észre tud venni. Önmagában ezek olyan mennyiségű energiát vesznek el, amire most nagyon nagyon jó, hogy van segítség.

IMG_4668.jpg

Ő a konyhában is segít neked?

Igen ő süt, cukrásztanuló.

Hogy választottad ki őt?

Közel 80 ember jelentkezett. Nagyon jól esett, hogy ennyi mindenkinek tetszik ez és szeretne itt dolgozni. Az elsődleges szempontom az az volt, hogy hosszú távon ki az akivel együtt tudok dolgozni, másodlagosan pedig az, hogy ő is át tudja-e adni a pult mögül azt a „mindent” amit képviselni szeretnék ezzel az üzlettel. Ezt sokkal nehezebb volt megtalálni valakiben. Mondjuk szerencsém volt, mert hál’ Istennek a 80 jelentkező közül körülbelül 5 olyan ember volt, akin ezt láttam. Rengeteg olyan ember jelentkezett, akinek ez az álma, vágya, pont itt szeretne dolgozni, pont ugyanúgy állt ehhez, mint én. Szóval sok minden megkönnyítette a döntésem.

IMG_4664.jpg

Ő végleg maradni fog?

Ő végleg, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Abszolút szeretek neki szabad kezet adni.

Bővülni szeretnél, vagy megtaláltad álmaid boltját és maradsz?

Nem gondolkodtam még rajta, mert úgy vagyok vele, hogy annyira friss még ez az üzlet, hogy most leszünk fél éve nyitva. Azonban mindenképp szeretnék egy teraszt.

Érzed, hogy konkurencia vagy valakinek?

Nem. Én nem gondolnám úgy, hogy egy nagyobb cukrászdának több személyzettel és férőhellyel konkurenciája lehetünk.

A tiédhez hasonló próbálkozásokkal megkerestek már?

Heti három, négy ilyen megkeresés van. Sőt akkor még nem beszélek a névtelen levelekről, meg a neves levelekről, meg a mindenféléről. Mindenki nyilván most cukrászdát akar nyitni. Ez éli a korszakát. Eddig étterem volt, bárok voltak, most cukrászda van, és ez egy tök jó dolog szerintem. Mert a magyar kínálat én úgy gondolom, el van maradva külföldhöz képest. Legalábbis ez csak az én látásmódom, mert még mielőtt mi itt lettünk volna és ha én kerestem volna egy olyan helyet, ahova szívesen bemegyek és beülök és megeszek egy sütit, elég kevés van, nem azt mondom, hogy nincs de nagyon kevés van. Mondjuk más sütiért máshova megyek. A hagyományos sütikért ott a Gerbeaud, a nagy nevek, Szamos és társaik, akik ezer éve is úgy csinálták, most is ugyanúgy csinálják és isteni finom, de mondjuk ott egy Sugar shop aki megint teljesen más, mert ő újít és ad arra, hogy minden olyan gyönyörű kívülről, tehát ez is kell. Viszont olyan mint mi, olyannal én nem nagyon találkoztam. Mert nem mindenki jön ám azért, hogy sütizzen, valaki bejön tényleg egy kávéra és inkább csak beszélgetünk egy órán keresztül, így sokkal családiasabb. Míg más cukrászdába valaki azért megy, mert egy konkrét sütit ott szeret a legjobban. Mi inkább ilyen vidékies hangulatot képviselünk. Ez is volt a cél. Azért is vagyunk ilyen picik. Ez egyelőre tök jól bejött, ezért is van benne a nevem a logóban. Tényleg ez volt a célom, hogy személyes legyen, hogy mindenki tudja, hogy amit itt csinálunk, az a mi kezünk közül kerül ki.

IMG_4672.jpg

Negatív kritikát is szoktál kapni?

Természetesen. Rengeteget. Egyre többet. Többet kapok negatívból, mint építő jellegűből.

Volt már olyan, hogy sikerült elbizonytalanítaniuk?

Nem, kevés ez ahhoz nekem. Sajnos egyre több olyan ember vesz engem is körül, aki csak sopánkodni tud és mindenben a rosszat látni. Én ezzel szemben a saját elvárásaimnak próbálok megfelelni, mindent célt amit kitűztem magamnak, azt elértem. Saját magamat sikeresnek tartom, vagy legalábbis pozitívan állok magamhoz. Úgy gondolom, hogy elég sokat tettem saját magamért. Szóval ezek a negatív emberek nem tudnak megtörni.

Honnan meríted ezt a sok pozitív energiát?

Ezt én se tudom (nevet). Valószínű onnan, hogy próbálok mindig mindenhez pozitívan állni, ami pont az utóbbi időben csökkent is bennem, valószínű pont ezek miatt az emberek miatt. Inkább elkeserít az, hogy ezt látom magam körül, nyilván van nagyon sok pozitív tapasztalatom is, próbálok inkább azokból erőt meríteni. Plusz a sok visszajelzést, boldog párkapcsolatban élek, ezek a dolgok segítenek.

Mi is reméljük, hogy nem sikerül senkinek se megtörni Domi határtalan lelkesedését és tenni akarását. Ritka ilyen céltudatos emberrel találkozni, aki ma Magyarországon meri élni az álmait. Csak példával tud elöl járni sok fiatal előtt.  Hajrá Domi, csak így tovább! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr396221857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása