Elitkonyha a Gyulai Pál utcában - Smoke bistro

Megjelent: 2014.05.05. 17:14
Írta: colorcam

A Blaha Lujza tér környékéről általában nem a rendezett és minőségi dolgok jutnak eszünkbe. Messziről sem ugrik be a gasztronómia és az exkluzivitás. A Burger King és a Meki árnyékában szárnypróbálgató éttermek pedig hamar -be vagy gyrososként végzik. Éppen ezért volt óriási meglepetés, mikor meghívást kaptunk a VIII. kerületi Gyulay Pál utcában újonnan megnyíló Smoke bistroba. A templom melletti kis terecskén végigmenve egyből szembetűnik az épület, ahol már jó pár tulajdonos megfordult, több inkább kevesebb sikerrel. Ezúttal Abdel vette át a stafétát, céljául tűzve ki, hogy a sétálóutcából nyüzsgő életteret, az étteremből pedig elérhető árú gasztro mekkát varázsol.

884449_542511052533625_2623118054580189124_o.jpg

Hozzá kell tennem, hogy jelenleg az étterem korán sincs készen, a logo még hiányzik a bejárat felől, a beltér pedig egyelőre inkább érdekes, mint impozáns. Mivel az átalakítások még folynak, ezért érdeklődtünk a tervek felől egy kicsit. Abdel elmondta, hogy az étterem maga két részre lesz osztva. Az épület egyik részében menza típusú ételek lesznek és önkiszolgáló lesz. A másik oldal egy jóval drágább bisztró hangulatú részként fogadja majd a vendégeket. 

1505259_535995836518480_63729455_n.png

Nehéz egy ilyen környéken nagyot alkotni, de Abdel hisz és olyannyira teszi ezt, hogy mi is megvesszük az ötleteit. A konyhában hárman vannak, Abdel általában az ételek tálalásával foglalkozik. Sokat mesélt arról, hogy mennyire fontos neki az alapanyagok kiváló minősége és az ízek harmóniája. Konyhaművészetét "új iránynak" nevezi, melyben nincsenek fixen rögzített szabályok. Itt megvan a szabadság, bármi összekomponálható bármivel. 

Előételként ezekkel kezdtünk:

- Sült burgonya sárgarépával, fűszernövényekkel, szárított paradicsommal, parmezánnal és olivabogyóval töltve, tejfölös öntettel / 2290 Ft

- Grillezett libamáj hagymás-szarvasgombás lekvárral pirított kalácságyon / 2290 Ft

IMG_3659.jpg

IMG_3663.jpg

Elöljáróban el kell mondanom, hogy mind a két fogás nagyon szépen volt tálalva, így kellően összefutott a nyál a szánkban. Előbbinél nem igazán lehetett tévedni. A sült burgonyához kifejezetten jól passzolnak a már említett hozzávalók. Finom volt. A grillezett libamáj viszont igazán jól sikerült. A lekvár jól passzolt a libamájhoz, ettünk még volna belőle. 

Főételnek az alábbiakat választottuk:

- Házi jellegű nyitott ravioli homárral, gombával és fehér szarvasgombahabbal / 3490 Ft

- Marhabélszín dióval, mazsolával és friss áfonya öntettel / 4490 ft

photo.JPG

IMG_3713.jpg

Magába konyhába is betekintést nyertem, így láttam hogyan készült Olivérből az első fogás (Olivérnek hívták a homárt - szerk.). Bár kóstolásnál Niki esküdözött, hogy nincs benne (tévedett). Plusz pont a Smoke-nak, hogy a ravioli helyben készül, így igazán frissen kerül a vendég elé. Összességében elmondható, hogy a hangzatos név, tényleg finom kaját takar, de nehéz betelni vele a jó kifőzdéhez szokott magyar embernek. A marhabélszínt mediumra sütve tálalták. Kifejezetten illett hozzá az áfonya és a dió is. A dió talán egy hangyányit túl lett pirítva, de a hús zseniális volt. 

Jöhetett a desszert:

- Kakukkfüves panacotta erdei gyümölccsel / 1090 Ft

- Gyömbéres-kávés-csokis brownie áfonya szorbettel, friss eper, mogyoró, mascarpone és forró csoki öntettel / 1090 Ft

IMG_3754.jpg

IMG_3746.jpg

Az előbbinél már a névből látni, hogy ez sem hétköznapi ízkombó. A panacotta alapból nagy kedvenc, de kakukkfüvessel nem találkoztam még ezelőtt. Kellemes volt, egyáltalán nem ütköztek az ízek. A gyömbéres blablabla brownie címben talán kicsit hosszúra sikerült, az ízélmény pedig rövidre. Nagyon finom volt, de nagyon gyorsan befaltuk. :(

IMG_3582.jpg

A Smoke bistro célja nagyon is pozitív. Szeretne színt vinni a környékbe, vásárt rendezni az utcában és minőségi konyhával megörvendeztetni a hazaiakat és a külföldi turistákat. Azonban a Gyulay Pál utca még nem rehabilitálódott teljesen, csak látszólag.  Az ételek teljesen rendben vannak, de az árak alapján az V. kerületben lenne a helyük. Ennek ellenére az étterem folyamatosan fejlődik, már valószínűleg a terasz is megnyílt. Aki szeretne új ízeket kipróbálni, de nem hajlandó ezért milliókat az Onyxban hagyni, annak mindenképp megéri ellátogatnia a Smoke-ba. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr336120151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása