Marie Claire Fashion Days 2013 - Ismét teret kapnak a fiatal tehetségek

Megjelent: 2013.10.03. 14:46
Írta: colorcam

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a már hagyománynak számító Fashion Days-t a Vam Design Centerben (2013. október 5-6.). Az ország elsőszámú divateseményén ismét teret kapnak a fiatal tervezők, akiknek sokan közülük még nem volt lehetőségük hazai pályán bizonyítani. A rendezvényen betekintést nyerhetünk a munkafolyamatokba a workshopok által, illetve megismerhetjük az idei év legtrendibb magyar és nemzetközi kollekcióit.

marie_claire_fashion_days_2013.jpg

„A szokásos divatbemutatókon, a magyar tervezők, többek között a NUBU, Kitin, Komod munkáinak felvonultatásán túl egy nagy meglepetéssel is készülünk az idei Marie Claire Fashion Days-en. Meghívtunk Londonból nyolc fiatal külföldi tervezőt, akik idén végeztek az angol főváros legismertebb divatiskoláiban. Szombaton és vasárnap az ő kollekcióival is megismerkedhetnek az érdeklődők, sőt egy workshop keretében beszélgethetnek velük az iskolájukról, a diploma utáni lehetőségeikről. Idén szakítottunk a hagyományokkal és október első hétvégéjén egy időutazásra hívunk meg mindenkit: álomszép ruhák segítségével elrepülünk a tavaszba és a nyárba. Ahogy a világ nagy divat fővárosaiban – Londonban, Párizsban, Milánóban és New Yorkban – Budapesten a Marie Claire Fashion Days-en is a meghívott tervezők a 2014-es tavaszi-nyári kollekciójukat mutatják be – tudtuk meg László Krisztinától, a Marie Claire főszerkesztőjétől.

A ruhaköltemények szerelmeseinek tehát idén sem szabad kihagyniuk a hazai divatvilág egyik legrangosabb eseményét.

2013. október 5-6.

VAM Design Center – 1061 Budapest, Király utca 26.

A programokat itt megtekintheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr435549165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.