40 éves a bunkofon - nosztalgiázz velünk

Megjelent: 2013.04.03. 16:50
Írta: colorcam

Emlékszünk még? Amikor csak az igazán komoly üzletemberek engedhették meg maguknak. Amikor nem fért el a zsebben. Amikor a mobiltelefon még rádiótelefon volt. Amikor Gordon Gekko még zsák számra kereste a pénzt, mert a válság sem ütött be. Régi szép idők.

004_2.jpg

Már a II. világháborúban használtak hordozható telefonokat, bár ezeket nem soroljuk a mobiltelefonok közé. Az első valódi, használatba kerülő nagyágyú a Motorola készüléke volt, melyet nemes egyszerűséggel DynaTAC 8000x-nek kereszteltek el (Gordon Gekko is ezzel nyomta). Baromi nehéz volt, idétlen kialakítású és 10 órás feltöltéssel is csak 30 percet bírt. Ennek ellenére óriási sikersztori lett belőle, Martin Cooper a feltaláló ünnepelt hős lett. Aztán persze a folyamat önjáróvá lett és nem lehetett megállítani. Mindenkinek kellett és egyre több fogyott. A kezdeti megrendítő árak kezdtek egyre lejjebb csúszni, ezzel együtt már nem csak a rózsadombról érkeztek a vevők.

9klo-800.jpg

phone_c_0002.jpg46222e57-e676-4c51-9006-5f841fff2ef5Larger.jpg

A Motorola első üdvöskéje közel 4000 dolcsiba fájt, emlékszem még drága édesanyám Alcatel One Touch készüléke is eget verően drága volt. Amint mondottam, ennek ellenére elindult a GSM korszak, egyre kevesebb lett a 'mobilszűz'. Kezdett kirajzolódni a verseny, a Nokia pedig az élmezőnybe került, sőt rövidesen az első helyen találta magát. Én is a jó öreg 3210-el kezdtem. Keveset telefonáltam, ám annál többet 'kígyóztam'. Hamarosan a mobil láz betört az iskolák kapuin is és a gyerkőcök egymással sefteltek a jobb és jobb készülékek megszerzése érdekében. Magam is gyakran váltogattam a telefonokat, akkoriban ez volt a sikk. Aztán elkezdtek összemenni a mobilok, sőt rövidesen azon kaphattuk magunkat, hogy már a gombokat sem tudjuk rendesen nyomkodni. Meddig folytatódik ez így? Tettük fel a kérdést. A jövő azonban kifürkészhetetlen.

The-Nokia-3210.png

nokia_9210.jpg

Később, úgy 2000-től megérkeztek a kamerás telók. Az első (itthon kevésbé) ismert a Sharp J-SH04 volt, kemény 0,11 megapixellel. A vizuális élményről a 256 színárnyalat gondoskodott. Akkoriban a Westel orrba-szájba promózta a Sony-Ericcson T68i tipusú pixelvadászt, melyhez külön kellett a kamerát csatlakoztatni. Csak ámultunk, bámultunk...a technika.

t68i-communicam.jpg

Azóta eltelt jó pár év. Az egykor vezető pozícióban levő Nokia csődközeli állapotban, a gombok eltűntek, a telefont legkevésbé telefonálásra használjuk, a készülékek méretei megint nőnek és a mobiltelefon már okostelefon. Ha akkoriban időviharba kerültem volna, most biztos nagyot néznék. Jó öreg nosztalgia. Megyek is, írok egy SMS-t.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr755190977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.04.03. 23:23:47

Hiába, beépült a kicsike, mint a TV, az automatamosógép vagy a hűtőszekrény. Persze fentiekhez keveseknek fűződik olyan már-már betegesen közeli kapcsolata, mint a mobilhoz. Valahogy így: copywrite.blog.hu/2013/04/03/mobiltelefon_806

Marengoo 2013.04.18. 11:54:50

Személyes történelem:
1996: Ericsson GH198
1998: Panasonic G450
2000: Nokia 5110
2002: Sony-Ericsson T68i
2005: Sony-Ericsson K320i
2008: Samsung U800
2011: Samsung Blue Earth
2012: Sony-Ericsson Cedar
süti beállítások módosítása