Bevallom, nem igazán akartam elmenni a Tabasco bemutatóra, mert ki az, aki szabad akaratából könnyezni és sírni akar? Szeretem a csípőset mértékkel, de pár éve, amikor egyszer kóstoltam az említett szószt, az maradt meg bennem, hogy köpni-nyelni nem tudtam, úgyhogy soha többet, köszönöm.
A szerkesztőségben viszont annyira erősködtek, hogy ott a helyem, hogy nem volt mit tennem. És végülis nem bántam meg a részvételt, még ha pár csepp könny ki is csordult a szemem sarkából. Márcsak azért sem, mert így megleshettem az újonnan nyíló Buono Éttermet, mely az Il Treno családtagjaként elsősorban pizzériaként funkcionál. Egy az Allee-ben található fiatalos, industrial hangulató, már-már kötelező látványkonyhás helyről van szó dizájn villanyégőkkel, ahová szívesen visszanézek majd máskor is.
Jancsa Jani volt a rendezvény házigazdája, akit a Street Kitchen-ről biztos ismer mindenki. Továbbá nem hiszem, hogy lenne Pesten olyan burgerező, ahol Jani ne evett volna még.
Termékbemutatós estre érkeztem, de nem a rosszabb fajtából, és ez nagyban köszönhető volt Jani laza stílusának. Mondjuk egy gasztronómiával foglalkozó esemény csak nem annyira száraz, mintha mondjuk porszívókat kellett volna szemügyre vennem.
Nézzük hát, mit is tudtam meg a Tabascóról!
1868-ban alapította Edmund McIlhenny, aki nem fogják kitalálni, de bankár volt. Mikor jött a válság, a feleségéhez költözött Louisianaba az Avery Szigetre. Itt ültették el az első magvakat, amikből a mai napig táplálják az újabb és újabb generációkat. Sőt a cég még mindig a McIlhenny család birtokában van. Olyannyira, hogy a 7. generáció leszármazottja a mai napig személyesen megy ki a földekre felügyelni és szüretelni.
Igen, hihetetlen, pláne azért, mert egy világcégről beszélünk, de a bemutatott fotókon és kisfilmeken tényleg azt láttuk, hogy szinte kezdetleges gépekkel művelik a földeket, majd a paprika beérését nem valami ultramodern szerkezet végzi, hanem minden apró darabot saját kézzel szednek. A paprikák nem érnek be egyszerre, így egy kis pirosra festett fadarabbal járják a sorokat, összevetik a paprika színével, és ha egyezik, kis kötelet kötnek rá, így jelezve, hogy szedésre érett.
Bár a cég napi 1 millió üvegcsét képes gyártani, és több mint 180 országba szállítanak, mégis mindent igyekeznek saját kézben tartani. Az Avery Szigeten lévő birtok kinőtte magát, így más termőföldeket is be kellett vonni, de mind maradt Dél-Amerikában, és minden új növény ugyanarról a magról fakad, melyet egykoron Edmund vetett el.
Hogy eljusson az asztalra ez az igazán markáns szósz, ahhoz négy évet kell várni. A magot elültetik, megnő, leszedik. Ez majdnem egy év. Utána ledarálják és sóval tartósítják, ami nem engedi a gázokat elszabadulni. Így érlelődik a massza tölgyfa hordóban három éven keresztül. A végső fázisban nagy tartályban megforgatják, persze előtte leszűrik a magokat (amit aztán felhasználnak máshoz), hozzáöntik az ecetet és így érlelik további 28 napon keresztül.
Mi abba a kivételes helyzetbe kerültünk, hogy megkóstolhattuk a frissen érlelt paprikát és a 3 éves változatát is. A frissen érlelt durván arcba vágós. Karcos, vékony és erőteljes. Tényleg egy nyelet és máris zsibbad az arcunk. Ellenben a 3 éves sokkal mélyebb, számomra finom fahordó ízű. Ezt egyébként brandy-s hordókban érlelik. Míg alkoholt tölgyfahordóban csak egyszer lehet érlelni, ők ezt jóval többször felhasználhatják a tabasco elkészítéséhez. Lehet csak a képzelet, de mintha még a brandy utóízét is felfedezni véltem volna.
Hétféle ízt gyártanak, de országonként eltérnek a felhasználói szokások, így minden országba eltérő a szállítmány.
Az est gyakorlati részében ízelítőt kaphattunk, hogy hogyan is használható a tabasco szósz. Ez a rész számomra egyébként pont, hogy nem volt annyira izgalmas, mert bár ötféle pizzát is megkóstoltunk, a csirkésen át a szalámisig, majd a vega változatig, a lényeg mindig ugyanaz volt. Legyen a tésztában is kis tabasco vagy pedig a feltétet marináljuk (áztassuk) Tabasco-ba. Ami amúgy jól működött és finom volt, de én jóval többet variáltam volna a fűszerezéssel. Bátrabban és több ízt belevittem volna, mert így kicsit futószalagnak éreztem a dolgot. Igaz a pizza nem fine dining vonal, úgyhogy nem várhatom el, hogy csillagánizst, kurkumát és római köményt vegyítsenek bele. A falatok egyébként finomak voltak. A tészta nem túl vékony, de nem is vastag. Etette magát.
A végére, ha már egyszer olasz étterem, egy nagyon kellemes tiramisu-t hoztak ki. Janival épp arról beszéltünk, hogy vajon itt is csavartak-e egyet a dolgon, de mint kiderült, nem mertek már játszani az idegeinkkel. Jani viszont játszott, a hülyeség meg ragadós, és én amúgy is a bevállalós fajta vagyok, így azon kaptuk magunkat, hogy minden Tabasco terméket kipróbáltunk a desszerthez. És bármennyire meglepő, működött a dolog!
Hangulatos, jól szervezett esemény volt, finom ételekkel és új élményekkel. Nem tudom, anno milyen Tabasco-t kóstoltam, amitől falnak mentem, de a mostani bemutató után ismét megszerettem. És ha nem is mindenhez fogok belőle rakni, mint azt tették az est során a kelet-európai képviselet hölgy tagjai, akik a csípős pizzát még nyakon öntötték a legdurvább Tabasco szósszal (állításuk szerint szakmai ártalomból már nem tudnak megenni úgy ételt, hogy ne raknának hozzá a csípős öntetből), de néha be fogom építeni én is egy-egy fogáshoz.
Szöveg és képek:
Dani
Gasztro-gasztro-gasztro:
Skótszoknyában a Gellért Sörözőben
Frideczky András - interjú Budapest legrégebbi sörözőjének séfjével
BARAKA - Molekuláris fine dining a város közepén
Code Zero Budapest - Erős újfiú a borbár piacon
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!
