MCS - A hagyományok újraértelmezése

Megjelent: 2014.09.28. 14:41
Írta: colorcam

Nagy kedvelője vagyok a délről eredeztethető amerikai márkáknak, amelyek kicsit a cowboy életérzést hivatottak visszahozni. Bár Magyarországon még kevesen érzik magukhoz igazán közel ezt a stílust, azért valljuk be, egy minőségi kockás vagy farmer ing farmer nadrággal és egy jó bakanccsal mindent visz. 

mcs.jpg

Eddig aki kicsit is meríteni szeretett volna a texasi hangulatból, annak a Levi's-be kellett mennie. Mintegy egyeduralkodóként ők képviselték a jó minőségű amerikai árut. Ez megváltozott, hiszen az MCS terjeszkedésével már például a West End-ben is elérhetőek a vagányan lezser cuccok. 

Az MCS nagy múltra tekint vissza. Kezdetben az 1970-es években még Marlboro Coutry Storeként indult, majd később 87-ben váltott a Marlboro Classics névre, 2013-ban pedig MCS-re.

A brand teljes mértékben a déli és vadnyugati érzést csempészi vissza, éppen ezért nem gondolnánk, hogy a márka valójában olasz. Így fog kezet tehát egymással a két nemzet, kihozva a legmagasabb minőségi szintet az általuk készített termékekből.

Elérhetőség:

www.mcsapparel.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr706736205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása