OMEGA ORATÓRIUM

Megjelent: 2014.08.02. 22:42
Írta: colorcam

Kis országunk határain belül talán nem létezik olyan ember, aki ne ismerne legalább egy Omega-dalt. Az együttes tagjai azon híres számok szerzői, amiket nagyszüleink, szüleink és még a korosztályunk tagjai is szívesen idéznek fel.

131223-Omega-Debrecen-01.jpg

Az Omega Oratórium az Omega együttes szerzeményeinek egy újraértelmezett feldolgozása, mellyel legközelebb a Nagyon Balaton rendezvénysorozaton keresztül, Siófokon találkozhatunk. A dallista összeállításakor a csapat teljes életművéből válogattak, így szerepel majd olyan szám, ami az 1970-es években született, de hallhatunk olyat is, ami nem is olyan rég, 2006-ban került a nyilvánosság elé. A műsor, hasonlóan a korábbi évek összeállításaihoz egy, különböző zenei stílus elemei mentén dolgozza fel a közismert dalokat. Idén, hasonlóan  a korábbi szimfonikus feldolgozásokhoz, az Omega Rapszódia és Omega Szimfónia után a klasszikus zenei elemek vegyülnek az eredetileg rock stílusban írt melódiákkal. Az előadás zenei irányvonalát Liszt Ferenc : Les Preludes című szerzeménye határozza majd meg.

A koncert tökéletes időtöltés lehet, ha szeretnénk egy kicsit kikapcsolni a nagy nyári bulizásokból, vagy szeretnénk némi időt eltölteni szüleinkkel, nagyszüleinkkel is. Az eseményre az alábbi linken található módon válthatunk jegyet : http://nagyonbalaton.hu/jegy/jegyterjeszto_helyek

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr656565273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.