Vadvirágos kalligráfia - négy óra relaxáció a Wild Flower Bar-ban

Megjelent: 2016.10.05. 01:54

Ugyan végre hétvége volt, de amikor kinéztem az ablakon, az időjárás semmi jóval nem kecsegtetett, esett az eső és minden szürke ködbe borult, egy hosszú és fárasztó hét állt mögöttem... szóval jaj. Nem volt időm lustálkodni sem, mert 10-re be kellett érnem a belvárosba, pár nappal korábban ugyanis a Facebook feldobott egy eventet egy olyan témában, ami már régóta vonzott és több oldalt is követtem vele kapcsolatosan az Instán. 'Kalligráfia' volt a varázsszó, és én mit sem sejtve, picit álmosan elindultam kedvenc virágboltomba, a Wild Flower Bar-ba, hogy aztán az ott eltöltött néhány óra elteltével konstatáljam: hosszú hónapok óta nem kapcsolódtam ki ennyire.

fullsizerender-7.jpg

A Gerlóczy szomszédságában, a Vitkovics Mihály utca sarkán, az egykori Patyolat épületében található boltocska nemcsak az itt kapható gyönyörű virágok sokaságával kápráztat el minket. Ahogy megálmodói hívják, egy igazi  slow lifestyle studio, ami így elsőre idegenül hangozhat, de nem jelent mást, mint a természetből energiát merítő, a mában létező, pozitív életigenlést sok-sok kreativitással.  

A múlt év novemberében pop up store-ként induló vállalkozás megalkotói Mimi és Kata, két bűbájos és végtelenül kreatív leányzó. Mimi elmesélte, hogy korábban esküvőszervezőként dolgozott, majd elkezdte vinni az eseményeken a dekort és a virágot is, úgy érezte, az a legjobb, ha az arculat egy kézben van. Kata volt ebben a jobb keze, a munka során remekül kiegészítették egymást, sőt időközben teljesen magával ragadta őket a virágok világa. Kíváncsiak lettek, hogy egyedi stílusuk és látásmódjuk másoknak is tetszik-e, így jött a pop up bolt ötlete. A néhány napos esemény alatt annyi dícséret, pozitív visszajelzés és nem utolsó sorban megrendelés érkezett, hogy a rögtönzött boltból azonnal fix hely és hosszútávú együttműködés lett.

 

 

Mára már az egyéni vásárlók mellett nagyon sok esküvői és céges megkeresésük is van. Missziójuknak tekintik, hogy a városi emberek otthonába beköltözzön a virág, hiszen a rohanó hétköznapjainkból sokszor kimarad a természet és a természetesség, a növények pedig pont abban segítenek, hogy ezeket a hiányzó pozitív energiákat visszacsmpésszék az életünkbe. A virágokat hazai őstermelők, termesztők szállítják, amit esetleg nem lehet éppen itthon beszerezni, az Hollandiából és Olaszországból, egy-két különlegesebb fajta pedig Dél-Afrikából érkezik. Nevükhöz híven elsősorban vadvirágokkal dolgoznak, azoknak is a termesztett verzióival, mert azok élettartama hosszabb, így tovább csodálhatjuk őket. Emellett sok cserepes virág és kertbe kiültethető növény is díszíti a palettát.

A virágok mellett az üzlet másik pillére a dizájn, elsősorban pedig a KlassDSign, Kata márkája, az egyik ablakpárkányon az általa tervezett letisztult, rendkívül nőies és nem mellesleg pozitív életszemléletet sugárzó vászon-, farmer- és bőrtáskák díszítik a belső teret. (Éppen zajlik az őszi vásár, melynek keretében kedvezményesen vásárolható meg számos darab akár online is, ITT) További, a boltban megvásárolható dizájn tárgyak például a Máté Piroska által tervezett, könnyített betonból készült minimál stílusú kaspók, illetve egy törtfehér-fehér kaspó kollekció egy maszkulinabb és egy lekerekített aljú vonallal, melyet Mimi és Kata terveztek, a Kezemura pedig a kivitelezésükben segédkezett.

 

 

A Wild Flower Bar rendszeresen szervez különböző random eseményeket is, mint amilyen például egy virágos aromákkal rendelkező filteres kávé kóstoltatása a vásárlókkal vagy az éppen most zajló, október 8-ig tartó tulipánhagyma-vásár (esemény ITT). És akkor a workshopokról még nem is beszéltünk! A kalligráfián kívül megismerkedhetsz itt még vintage, drótból készült kosárkák elkészítésével, macrame technikákkal és nem utolsó sorban vadvirágból készült csokrok és fejdíszek megalkotásával. Érdemes figyelni a Facebookon rendszeresen közzétett eseményeket, hogy ne maradj le róluk!

Ez tehát az a békés sziget a belvárosban, ahova azon a bizonyos szombat délelőtt kicsit szürkén, kicsit megfáradtan betértem. Térjünk is hát vissza az utóbbi időkben általam megtapasztalt egyik legjobb relaxációs elfoglaltságára, a szépírásra! (A szépírás pedig ez esetben nem a klasszikus, iskolában elvárt írást jelenti - szerencsére! Szóval ez senkit se tántorítson el a jelentkezéstől.)

Körülbelül tízen lehettünk a tanfolyamon, egy hosszú asztal két oldalán foglaltunk helyet, előttünk sütemény és kávé, meg pislákoló mécsesek (mint utóbb kiderült, nem első sorban a romantika kedvéért). Mindenki kapott egy kis csomagot, mely a délelőtti felszerelésünket jelentette: két tollhegyet (ennek tisztításához lehet szükséges a mécses lángja), tollszárat, tintát, speciális írólapokat és keményebb papírból készült pici üres üdvözlőkártyákat. Miután a kurzust vezető Gleichauf Boglárka (The Fanatic Calligrapher) röviden összefoglalta, hogy mire ügyeljünk az előbb felsorolt eszközök kiválasztásánál, hamarosan neki is láttunk a nagy munkának, lelkesen húztuk a vonalakat fel-le, fel mindig vékonyan, lefelé pedig vastagon. Aztán amikor már a betűknél tartottunk, furcsa, nosztalgikus, de egyben nagyon szép élmény volt annyi év elteltével megint odafigyelni arra, hogy hogy rajzolom meg az T-betű szárát, vagy hogy hogy kerekítem az A-betűt.

 

 

Pontosan az történt, amit Mimi és Kata a bolttal kapcsolatban elképzeltek: az idő megállt, elfelejtettünk az éppen aktuális problémáinkra figyelni és csak az volt a fontos, hogy megfelelő mennyiségű tinta kerüljön a tollhegyre, ami legalább három betűig kitart. Ahogy telt az idő, egymást is megismertük, trécseltünk, mint hajdan az asszonyok a fonóban (és férfi tagja is volt a csapatnak, ami külön öröm), ki-ki elmondta, hogy mi hozta ide: volt, aki esküvőjére készült és saját maga szerette volna elkészíteni a meghívókat, volt, aki a desszertjeit kívánta a jövőben ékes írással díszíteni. A kalligráfia technikája nagyon szépen alkalmazható  az ecsettel, ecsettollakkal, táblakrétával való írásnál is, a kreatív variációs lehetőségek, köztük az egyedi betűtípusok megalkotása, szinte végtelenek. A tevékenység ráadásul ragadós, és nagy divatját éli az online világban, ami nem lehet véletlen, hiszen mivel egyre kevesebbet írunk kézzel, felértékelődik azoknak a személye, akik azt a szemnek tetszetősen és játszi könnyedséggel művelik. Egy biztos, mint oly sok más területen, itt is a gyakorlat teszi a mestert ;)

 

Wild Flower Bar

Vitkovics Mihály utca 3., Budapest, 1052

www.wildflowerbar.com 

Facebook oldal

 

The Fanatic Calligrapher

thefanaticcalligrapher.com

Facebook oldal

 

 

Szöveg és képek: 

alairas_anna_1.png

 

 

 

ÉS MÉG

HELLÓ OKTÓBER! - A LEGTRENDIBB ŐSZI HÓNAP VÁR RÁNK

PRÉS - TISZTA SZÍVVEL

BUDAPEST BARISTAS - PIROS PONT AZ ÚJHULLÁMOS FEKETÉNEK

CASCA - A CSOKI-MENNYORSZÁG

 

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr3611660906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása