A manapság sorra nyíló specialty café-k megjelenésével új kávékedvelő generáció nőtte ki magát, sőt a korábban a kávéscsészére csak tisztes távolból pislogók egy részéből is kritikus fogyasztó vált. Ha másért nem, akkor ezen intézmények otthonos hangulata miatt, de előbb utóbb mindenki elkeveredik egy ilyen helyre és akkor következik a felismerés, mégpedig hogy a kávé cukor nélkül is élvezetes lehet. Lipótváros újhullámos vendéglátóhelyeinek felhozatalára idáig sem lehetett panasz, a gyakran ütött-kopott (értsd: vintage) külső tartalmas, nívós ételekkel teli belsőt takar, így végül a vendég az esetek zömében elégedetten távozhat. A jóból azonban nem árt, ha sok is van nyüzsgő fővárosunkban, a Múzeum körút antikváriumtengerében pedig épp a legjobbkor nyílt meg tavaly tavasszal a Budapest Baristas.
A bejáraton rögtön ránk kacsint a kávébabot ábrázoló logo, amit a Duna vonala szel ketté, középen egy apró magra emlékeztető ponttal, ami a Margit-szigetet szimbolizálja. A nyári időszakban felállított terasz a forgalmas út mentén is kellemes élményt nyújt, az üzlet belsejében pedig a keskeny, intim hangulatú galéria a vendégek kedvenc szeglete.
A koncepció teljes mértékben megfelel a mai trendnek és a meglehetősen széles skálán mozgó fogyasztói elvárásoknak. A fémesen csillogó kávégép és a kopott hatású bútorok éppúgy megférnek egymás mellett, ahogy a májpástétommal töltött bagel és a mindenmentes chia puding az asztalokon. Itt minden a klasszikus és a modern harmonikus keveredéséről szól.
Kávéfronton nagyon erős a hely, a single origin kávébabokért a Casino Mokka felel. Indításként a tikkasztó hőség okán egy Espresso Tonic on Ice érkezik, ami valóban az, ami - egy adag hideg vízzel készült kávé tonikkal felengedve, sok jéggel. Első blikkre egy nagy pohár whiskyre emlékeztet, de belekóstolva ízében harmonikus és meglepően frissítő. Egyértelműen az idei nyár legizgalmasabb kávéalapú itala. Minden tejjel készülő kávéhoz kérhető növényi tej, így a zöldben pompázó jeges matcha latte is készülhet vegán módon. Aki bírja a friss, enyhén spenót ízű italokat, azoknak ez lesz a befutó, ráadásul úgy felpörget, mint egy erős kávé.
Harapnivalók terén igencsak multikulti a választék, találni az olasz foccacciától kezdve a körtével és kacsamáj pástétommal töltött bagelig mindenfélét. Utóbbi azonnal a kedvencünk lett, ami ízvilágában egy klasszikus májkrémes zsemlére emlékeztet, csak épp gourmet kivitelben - az édes, lédús körte és a krémes, kesernyés pástétom remek ízpárt alkot. Már csak önmagában ezért a fogásért megéri útba ejteni őket.
Desszert téren sem okoz csalódást a kávézó, a paleo süteményeken kívül mindent saját cukrászuk készít, nagy hangsúlyt fektetve a szezonalitásra és a minőségi alapanyagokra, úgy mint teljes tej, vaj, 100%-os gyümölcspürék. Elsőként egy mindenmentes matchás chiapudingot kóstolunk, amit a kevésbé édesszájúaknak fognak szeretni. Ezt követi az egyik közönségkedvenc, a tápiókapuding mangó-passionfruittal, ami xilittel készül, kedvezve az alakjukra ügyelő vendégeknek is. A sóskaramellás brownie már egy fajsúlyosabb darab, ámde nem kevésbé szerethető, végül pedig egy nagyon könnyű és friss áfonyás cheesecake-kel fejezzük be az édes élvezeteket. Egyelőre. Mert ide még biztosan visszatérünk. Annál is inkább, hiszen szeptember közepétől minden nap nyitástól délután 1-ig a kávénk mellé meleg reggelit is fogyaszthatunk a Múzeum körúton, úgy mint: angol reggelit, rántottákat, omletteket, tükörtojásokat, croque monsieur-t, croque madame-ot vagy akár a Bajnokok Reggelije menüt is.
Budapest Baristas
1053 Budapest, Múzeum körút 15.
Szöveg: Rattner Réka
Képek: Farkas Márton
ÉS MÉG
MÁRGA BISZTÓ - A CSOPAKI CSODA
APE REGINA - ALL YOU CAN EAT, CAPISCI?
THAI A VÁROSBAN, THAI MINDENHOL
MACESZ BISTRO - TORRENTE IS IDE JÁR
Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem!
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Instagram: @COLORCAM_MAGAZINE
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!