Tihany újra a gasztotérképen - Fűszerkert

Megjelent: 2016.07.25. 15:01
Írta: colorcam

Már tavasszal megindultunk a Balaton irányába, hogy körbenézzünk változott-e valami a tavalyi évhez képest. Úgy tűnik, a javulás folyamatos, és ez nemcsak a hájpolt Csopak és Füred környezetét érinti. Legutóbbi gasztro utazásunk a levendulástól mámoros Tihanyba vezetett.

cover_2.jpg

Egyik kedvenc üdülőrégióm Tihany, mert itt elvonulhat az ember anélkül, hogy a bérelt Ferrárik kipufogógázát kellene magába szívnia, mindezt úgy, hogy közben egy gyönyörű, idilli helyen van. A térség nyugati színvonalú, azonban a turista csalogató éttermeken kívül igazán említésre méltót eddig itt nem találtam. Éppen ezért örültem meg legújabb felfedezésemnek, a Fűszerkertnek. Az eldugott étterem az Echo Residence üdülőjének szerves része, ahova bárki betérhet, aki gyönyörködni szeretne a panorámában és közben enne is egy jót. A félsziget gasztro kultúrájáról keveset tudunk, így a Fűszerkert önállóan alkotta meg a könnyű, de jellegzetes ízeket a Balaton hangulatához. Mindenképpen szimpatikus húzás, hogy az étterem hangzatos neve nem véletlen, hiszen az asztalok között/mellett egy kisebb kerttel találkozhatunk, ahonnan a séf minden reggel begyűjti a pokemonokat fűszereket.

img_0624.JPG

Apropó séf. Reiner Viktor nem is olyan rég vette át a konyhát és forgatta fel tetőtől talpig a személyzet életét. Kihangsúlyozta, hogy a változás teljeskörű, tulajdonképpen minden ételt felcserélt egy újabbal. Az ételek színesek, az alapanyagok érezhetően jók, bár nyilván a fésű kagylót nem Bandi bá' fogja a molónál.

Sok minden érkezik Olaszországból és Franciaországból, de természetesen itthoni beszállítókkal is dolgozik a konyha. Erről jut eszembe, hogy Viktor több nívós helyen megfordult külföldön is, így a sok pozitívum mellett látta a fine dining árnyoldalait is. Emiatt azonban ne fájjon a fejünk, Tihanyban megfizethető áron ehetünk, de nem kell  túldíszített bébiadagokra sem számítani.

img_0652.JPG

Előételnek mi a kacsamáj házi lekvárokkal valamint a kecskesajt kőrözöttet sültpaprikás rukkolasalátával kombót próbáltuk. Előbbi finoman olvadt el a szánkban, kiváló párosítás volt lekvárral tálalni. Utóbbinál kiemelném a paprika roppanósságát és a kecskesajt lágy és friss ízét, amit egyébként Etyekről rendelnek. 

Levesek közül a klasszik gyöngytyúklevest ajánlom, abban biztos nem fogsz csalódni. Ha 19-re lapot húznál, akkor pedig a napi krémleveseket is kipróbálhatod.

A főételhez érve, már az előételek és a leves után, némi pihenés elteltével is lazítani kell az övön, így a küzdelem helyett csak szolidan kóstoltunk egymás táljából. A Rosé kacsamell cseresznyével és mákosgubával érdekes párosítás, talán a köret picit szilárdabbra pirult mint kellett volna, ennek ellenére kiváló volt az összhang. A bélszín mediumra sütve az igazi, ebben nem hibázott a konyha, talán csak egy picit sokáig tartott nekik elkészíteni. A lazacot szintén nagyon szerettem, nyilván nem egy balatoni hekk :), dehát azért mangóstól csak lecsúszott. A főételeket limonádéval kísértük le, amik nem sziruppal, hanem friss gyümölcsből készültek. 

Mint tudjuk, a desszertek egészen más csatornán kerülnek a gyomorba, ennek ellenére azok elfogyasztása már komolyabb kihívást jelentett ennyi jó után. Túrógombócot nagymamámnál senki nem csinált jobbat, de Tihanyban már megközelítették ezt a szintet. Finom volt, omlós, a házi lekvár pedig már csak hab a tortán túrógombócon.

img_0651.JPG

Szerencsére az elmúlt időszakban tényleg érezni a változás szelét a balatoni régióban is. Már nemcsak késdobálók, túlárazott bárok és megkopott hírnevű csárdák adják ki a Balaton gasztrotérképét. Tihanyban ezt hivatott képviselni a Fűszerkert és ugyan minden indulás rögös, reméljük a vállalkozó szellem megmarad és tovább fejlődik a hely, hogy olyanná válhasson, ami méltán képviseli a félszigetet.

Azt gondolom, ha nekiindulunk a Balcsinak és a mekin túl is gondolkozunk, mit ad isten a szúnyogokkal terhelt csárda kerthelyiségekhez sincs kedvünk, nyugodtan vegyük az irányt a Felsőkopaszhegyi út felé, parkoljuk le az autót, löjjük ki a telefont és élvezzük a panorámát és a kellemes ízeket. Azpnban vigyázat, a Fűszerkert nem egy fitness étterem, úgy érdemes jönni, ha éhes az ember és komoly fogásokra vágyik. 

Fűszerkert Étterem

Cím: Tihany, Felsőkopaszhegyi út 35.

www.fuszerkertetterem.hu

Facebook oldal

 

M.

 

EGYÉL-IGYÁL:

MÁRGA BISZTÓ - A CSOPAKI CSODA

THAI A VÁROSBAN, THAI MINDENHOL

MACESZ BISTRO - TORRENTE IS IDE JÁR

CASCA - A CSOKI-MENNYORSZÁG

 

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr448905864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása