Helló Október! / kultúra - Az ősz bekopogott az ajtón

Megjelent: 2015.10.02. 00:15

Akárki akármit is mond, én kedvelem az októbert. Nemcsak a színes levelek és mesés égi jelenségek, hanem amiatt is, hogy ilyenkor valami egészen különleges módon pezsdül fel a főváros élete: kiállítások nyílnak, divatbemutatókat, színházi premiereket tartanak és a művészet mellől, bentről figyeljük, ahogy a nedves aszfaltról visszatükröződik a lámpák fénye...

osz2.jpg

 

10.06-10.08 / KORTÁRS SPANYOL SZÍNHÁZI NAPOK/ NEMZETI SZÍNHÁZ

spanyol.jpg

A Nemzeti Színház, az Acción Cultural Española szervezet és az ELTE spanyol tanszékének közreműködésével ízelítőt nyújt a mai spanyol színház világából. A "Kortárs Spanyol Színházi Napok” programsorozat keretében részt vehettek két jeles kortárs spanyol darab felolvasóestjén és egy kerekasztal-beszélgetésen a Nemzeti Színházban, valamint szakmai előadásokon és workshopokon az ELTE-BTK termeiben.

Event és programok : ITT 

Jegyek: Ingyenes 

 

10.08./ KÉPES BESZÉD / MAI MANÓ HÁZ

kepes.jpg

Elképzelésem sincs, eddig hogyan sikerült rejtve maradnia előttem egy ilyen jó kis programsorozatnak, ahol havonta egyszer, az utóbbi 50 évet meghatározó magyar fotóművészekkel beszélgetnek. Régi képek egy régebbi városból, aminek a nyomai között nap mint nap elmegyünk. Olyan történeteket hallhatunk, melyek a mai szemléletmód mellett szinte elképzelhetetlen, hogy megtörténhettek és egy pillanatra visszautazunk abba az időbe, amikor még nem lehetett minden sarkon gépeket kapni, és nem is értett hozzájuk mindenki. Álmodozva sétálóknak (akik néha nekimennek ennek-annak...) szinte kötelező és azoknak is, akik az időben visszafele, messzi tájakra akarnak kalandozni.

Event : ITT 

Jegyek: Ingyenes

 

10.09- 16.01.03. / LUDWIG GOES POP & EAST SIDE STORY / LUDWIG MÚZEUM

lumu.jpg

Sajnos az egyetlen társam egy hatalmas adag aspirin volt, amikor azon bánkódtam, hogy nem tudok elmenni a kiállítás bécsi megnyitójára, aminek a LUMU nagytestvére, a MUMOK adott otthont. De már akkor elhatároztam, ha törik, ha szakad a magyar tárlatot megnézem, hogy boldogan hódolhassak az általam oly nagyon kedvelt pop art művészeti stílusnak. A pop art, röviden Warhol és a sztárok, picit hosszabban pedig az egymás mellett élő emberi és technológiai különbségek színes vetülete a vásznon. Látszólag egyszerű üzenetek, meghökkentés és lenyűgözés, ami egy pillanat alatt kiragad a sötét, esős időből.  

Event: ITT 

Jegyek : Teljes árú jegy: 2.900 Ft , további információ, vásárlási lehetőségek ITT

 

10.10-10.11. / MERCEDES-BENZ FASHION WEEK CENTRAL EUROPE / VÁRKERT BAZÁR

fashion.jpg
mbfw.jpg
Na , ez az az esemény, amire minden divatrajongó vár: nemzetközi szintű szervezési megoldások, kedvelt hazai és külföldi tervezők és még az is kiderül, kik lesznek az idei Gombold Újra tehetségkutató győztesei. A magyar divatszakma legemberközelibb rendezvénye várható idén is, ahol a már elavult távolságtartás helyett igazán azt érezhetjük, hogy nekünk szól. A legmenőbb márkák, mint a Nanushka, a NUBU vagy NAPSVGAR mellett felvonulnak az ifjú titánok, akikre érdemes lesz odafigyelni. És ki tudja, talán még tudósítunk is a backstage-ből :)

Jegyek (melyek bevételével a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetet támogatják): Online ITT

Event: ITT  
Programok és jegyvásárlás: ITT

 

10.15. / FORBES FLOW / AKVÁRIUM KLUB

forbes3.jpg

A magazinnal már kétszer is részt vettünk a magyar üzleti élet leglazább eseményén, ahol amellett, hogy sok érdekes és hasznos dolgot hallottunk, lehetőségünk volt kötetlenül beszélgetni a sokszor velünk egykorú, ambiciózus emberekkel. Ez idén sem lesz másképp, csak még lazább lesz, ugyanis miután meghallgattuk, mit gondol egy élelmiszer óriás és egy nagyon erős újrakezdő a hazai valamint a nemzetközi lehetőségekről, és megtudtuk, kik a legbefolyásosabb magyar nők, találkozhatunk a 30 alatti tehetségekkel is valamint azokkal, akiket nem csak a 30 alattiak kedvelnek, például Fluor Tomival és Ákossal. Ha ez utóbbi, többszörösen összetett mondat tartalma nem lenne elég, akkor azt is elmondjuk, hogy a napot egy tartalmas esti talk show-val koronázzák meg.

Event: ITT

Jegyek: 
Normál Forbes Flow : 12.900 Ft
Normál Forbes Flow & Late Night Flow: 15.900 Ft
Diák: 8.900 Ft ITT

 

10. 28., 29. / EGY FAUN ALKONYA / SZKÉNÉ

grecso.jpg

A zenekari költeményt Mallarmé verse ihlette, Grecsó Zoltán koreográfiáját pedig a zenekari költeményre készült balettelőadás mögött húzódó életrajzi és narratív párhuzam. A koreográfia a megbomló elme csapongásait, az identitásvesztés folyamatát a Faun-történetre rímelteti: összemosva a delíriumos álom és a szétfutó gondolatfolyam állapotát, s egyúttal az egyszerre isteni és emberi öndefiniálás élményét. A kortárs tánc-előadás új és szokatlan fogalmazásmóddal várja a nézőket: zenei, költői és mitikus világ, valós-és fiktív síkok keverednek a darabban. Előadók: Valencia James és Rusu Andor. 

Event: ITT

Jegyek: szkene.hu

 

 

Pozsgai Brigitte

 

 

Party és zene októberben  ITT:

HELLO OKTÓBER! / ZENE

 

Szemezgess korábbi, kapcsolódó cikkeink közül is:

ÚJRAGOMBOLTÁK A SZIGETET - INTERJÚ BORÓKAI FANNIVAL A CEFD SZERVEZŐJÉVEL

MAGYAR HARDVER STARTUP ÉS DESIGN A LÁTÁSSÉRÜLTEKÉRT

A HEGESZTÉS IS LEHET DIVATOS

HŐSÖK A MAGYAR SZÍNFALAK MÖGÖTT

WELLHELLO- ELNÖKI GYORSINTERJÚ

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr657864152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick: 2015.10.02. 23:17:05

<off>
a szerzőnek tényleg az az anyakönyvezett neve, hogy Pozsgai Brigitte, vagy valójában Brigitta, csak ez így BódiSylvi-sebb? :-)
</off>
süti beállítások módosítása