Chez Dodo – Rachel McAdams makaronozót nyitott Budapesten

Megjelent: 2015.02.07. 09:15
Írta: praclee

Nem vagyok nagy Rachel McAdams rajongó, de élőben látni... Azt hiszem szerelembe estem. Legalábbis a hasonmásával biztos. Szalai Dóri ugyanis egy az egyben úgy néz ki, mint Rachel McAdams. Ugyanaz az apró, sugárzó szem, pajkos, csintalan mosoly. Ha férfiként nem is vagyok nagy macaron rajongó, ilyen szempárért lehet sűrűn vissza fogok nézni.

chez.jpg

De nem csak ő érdemel figyelmet. A helyet pár hét alatt annyira felkapták, hogy folyamatosan tanítják be az új embereket, mert nem lehet bírni a tempót, amit a vásárlók diktálnak. És a „pincér” lányok hasonlóan szemrevalók. Persze fontos a tudás, a hozzáállás, de nem mellékes, hogy el kell adni a terméket, és ehhez elengedhetetlen a megnyerő kiállás. Jelen esetben szép, kedves, mosolygós lányok. Mint ahogy működik ez a LEVES.-es srácoknál is, és még sorolhatnám a helyeket. No de koncentráljunk most a Chez Dodo egyéb értékeire is!

photo_8.JPG

Még be sem léptünk az üzletbe, csak kívülről fotózom a szép, ízléses portált, ahonnan látjuk az egész belső teret, és Dórit is, ahogy épp macaronokat készít. Mikor meglátja, hogy fényképezem, egyből mosolyog és integet. De nem a kamerának. Hanem mert örül nekem, aki odatévedtem. Lehetnék én egy járókelő az utcán, aki csak megállt. Szívből jön a mosoly.

Belépéskor az atmoszféra egyből magával ragad, bár a hely visszafogottan lányos. Jó, hát milyen legyen? Mivel az utóbbi időben nagy divat a macaron, és már macaron napokat is szerveznek, férfitársaimnak üzenem, ha a szívük hölgyét le akarják venni a lábukról, vagy első randiról van szó, a Chez Dodo meglátogatása után nyert ügyük lesz!

Zárás előtt 2 órával teljesen ki volt fosztva a kis cukrászda. Alig árválkodott pár az édes kis francia süteményből a pultban.

photo_4_1.JPG

A lányok csapatát egyetlen férfi bővíti csak, aki azonban egyből odajött hozzánk, és kedélyesen elkezdett velünk beszélgetni. Pár kósza kérdést tettem fel, mégis olyan szívvel-lélekkel mesélt, mint ahogy vidéki nagyszülők szoktak a rég nem látott unokák látogatásakor. Pedig az úriember akkor még nem is tudta, hogy én ki vagyok, és mi célból érkeztem. Ez a jó hozzáállás! Így lesz nyert ügyük, emiatt fogok visszatérni, és a vendégek is ezért fognak visszajönni. Nem pedig azért, mert nekem, egy jövőbeli cikk írójának teszi magát, és mondja az üzleti begyakorolt PR szöveget. Mesél, mesél, én meg kérdezek. Teszi mindezt olyan lendülettel és barátsággal, hogy lehetetlenség félbeszakítani.

Megtudom a kalandos történetet, hogy hogyan találták meg ezt a helyet. Peti, az emlegetett úriember, aki egyébként a barista is, és Dórival együtt viszik a „macaronozdát”, vagy macaronozót, robogóval járta a belvárosi utcákat és nézegette a helyeket. Egyszer csak megakadt a szeme a Sas utcában található kis helyiségen, ami kézműves csokoládéboltként működött. Úgy esett, hogy az ottaniak már nem akarták vinni az üzletet, így a Chez Dodo beköltözött.

photo_7.JPG

Bár a tényleges indulást februárra tervezték, de az első cikkek után az emberek úgy elkezdtek özönleni, mintha holnaptól nem lehetne kapni macaront. Azóta is csak jönnek és jönnek. Aminek örülnek, de kicsi pánik is van, mert egy szép lassú, nyugodt indulást terveztek, ehhez képest nem alszanak, és a téli síelésből se lesz semmi.

photo_12.JPG

No de beszéljünk most már arról, mit ehetünk Dodónál. Mert nem csak macaron van ám! Reggelizni is érdemes. Egyedül a croissant, ami nem itt készül. Franciaországból hozatják gyorsfagyasztva. Van sima, mandulás és csokis is. Kicsit kérettem magam, mert nem vagyok a mirelit ételek híve, de meglepően jó. Dodo tanácsára a marcipánosat kóstoltam. Mondjuk erősen közre játszott, hogy néztem a csillogó szemeit, de bíztam is benne, hogy csak nem mond rosszat. A marcipán ugye nem egyszerű eset. Mert a mű, kamu marcipán, vagy a marcipán hatású valamik borzalmasak tudnak lenni. Itt erről szó sincs. Sok apró manduladarabka jelzi, hogy igenis minőségi alapanyagokkal töltötték meg a croissant-unkat. Kérhetünk mellé kávét a baristától, vagy ha fokozni akarjuk az élvezeteket, Szántó Tibi csokoládéjaiból készítenek nekünk egy csészével. Szántó Tibit talán nem kell bemutatni senkinek, de ha valaki nem ismerné, akkor róla csak annyit, hogy ha valaki otthon van csokoládéból kis hazánkban, na az ő.

photo_3.JPG

Ezután még egy canelé befér, ami egy bordeux-i édesség. Kívül roppan, belül pudingos állagú, ami a madagaszkári vaníliának és a barna rumnak köszönhető. Ezeket a csúcsos kis desszerteket minden reggel réz formában sütik. Hogy ne ragadjon bele a formába, méhviasz és vaj keveréket használnak. Ezért a süteményért érdemes korán menni, mert egyrészt melegen a legjobb, másrészt nem sokat készítenek, így hamar elfogy.

photo_1_1.JPG

És jöjjön a lényeg! A macaronok. Mint már mondtam, nem az a kimondottan fiús édesség, de ha jól van elkészítve, nagyobb kedvvel eszem. Márpedig itt nagyon jól készítik. Köszönhetően annak, hogy Dodo annyira megszállott, és nem elégedett meg az itthon tanultakkal, kiment Párizsba, ahol megszerezte azt a pluszt, ami az igazán tökéletes macaronhoz kell. Persze sosem áll meg, már most kísérletezik újabbnál újabb ízekkel.

photo_14.JPG

Az én kedvencem a pisztáciás, melyben sós karamell krém van. Annyira jó, hogy az egyik falatban érződik a só, a másikban nem. Váltakozik és csak eszi az ember.

photo_13.JPG

Minden macaronenak megvan a külön kis neve. Nagy kedvencem lett még Marcel, a chilis-narancsos csokoládés macarone, amiben szintén tökéletesek az arányok. Egyik íz se nyomja el a másikat, hanem kiegészíti. A bazsalikom , melyet a süteményben készítője eperrel párosított, az egyik kedvencem, így nem volt kérdés, hogy Amélie-t is megkóstoljam. Ezzel is mellé lehet lőni, mert az ilyen erős növények, mint a levendula, bazsalikom, ha rossz arányban használják, eluralkodhatnak az egész süteményen, és oda az élvezet. Itt azonban élvezünk minden egyes falatot!

Végül a macaroneok Rolls Royce-a, az Ispahan, ami tulajdonképpen egy nagy méretű macaron. Dodo csak ennyit ír: „Az Ispahan a macaronok nagytestvére. Pierre Hermé igazi védjegy édessége, nevét a Rose d'Ispahanról, egy halványrózsaszín, légies bazsarózsaféléről kapta. A könnyed, roppanós macarone-héjak között rózsaesszenciával ízesített könnyed krém rejt egy egész licsit, melyet védelmezően vesznek körbe friss málnaszemek. Bármikor készítem, fejben Párizsban járok”. Én annyival egészíteném ki, hogy a málna nagyon jól ellensúlyozza a macaron édességét, a licsi könnyedsége, valamint a vaníliakrém pedig lággyá teszik az egész összhatást.

photo_9.JPG

Az igazi macaronnak csak a külseje roppan, de nem porlik. Befelé haladva masszív állaga van, ami a közepén elterülő töltelékkel teljesedik egésszé. Nos, Dodo pont ilyen kis műalkotásokat készít.

Ajándékba is vihetünk magunkkal belőlük, nem is akármilyen dobozban. Nagyon figyeltek a dizájnra. Az apró kolibri mintás doboz a letisztult elegáns logóval remek meglepetés lehet. De nem csak a dobozon, az egész üzletben fellelhetők a kis madarak, még a mosdóban is. Bevallom csak azért mentem a mellékhelyiségbe, hogy ellenőrizzem, mert számomra az is fontos. Tényleg minden apró részletre figyeltek.

 photo_6.JPG

(Állatbarát hely lehet, ha ő is betért :) )

Dodo azt mondja, nincs B-terve. Én pedig azt kérdem, minek is? Aki ilyen szívvel-lélekkel csinálja, törődik a vendégeivel, finom dolgokat süt tökéletes minőségben, és nem áll meg, tovább akarja képezni magát, ráadásul ellenállhatatlanul szép és bűbájos… Soroljam még?

Nem is kívánjuk, hogy menjen, mert ez az üzlet menni fog. Így biztosan.

Aki a macaronokat szereti azért, aki a barátnőjét szereti, és szeretné elkényeztetni, azért, aki pedig macaront készítő szép lányok mosolyára vágyik, az azért látogasson el Chez Dodo-ba!

Dani

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr47131315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása