Karácsonyi ajándékok - stílusosan

Megjelent: 2013.12.04. 12:06

Én már nagyjából augusztusban elkezdem tervezgetni, kinek mit fogok beszerezni karácsonyra, imádom ezt az elfoglaltságot, nagyon szeretek ajándékozni, örömet szerezni a szeretteimnek.

kassa.jpg

Jól lehet, ez sokak számára nyűg, és az utolsó pillanatban indulnak el, csak "hogy vegyenek valamit" alapon, ami általában iszonyatosan sül el...

Lássuk, tudok-e adni nektek néhány apró ötletet, tanácsot a karácsonyi ajándékok beszerzéséhez.

kar aj 3.jpg

Bevallom, nem szoktam nagy dolgokat vásárolni (most az értékére gondolok) de próbálom egész évben megfigyelni, kinek mire lehet szüksége, mi illene hozzá, mire vágyik, ami az én költségvetésembe is belefér.

A szülőknek úgy gondolom kijár a kényeztetés, ha pénztárcátok megengedi, akkor fizessétek be őket egy kis wellnessezésre. Két főre már 30 ezer forinttól lehet wellness szállodákba foglalni egy egy éjszaka, két napos turnust, ami egy rövid pihire pont jó lehet. Ha kisebb költségvetéssel "dolgoztok", akkor egy páros masszás jó ötlet illetve egy day spa is szuper kényeztetés. Ha még kisebbel, akkor egy színházjegy egy kedvenc előadásra, vagy netán egy VIP mozijegy (az aréna plázában lehet venni ajándékjegyet, amely bármelyik filmre 3 hónapig felhasználható) biztosan örömet okoz nekik. Hagyjátok a szokásos kávéskészlet, csokoládé, ital, parfüm (jajjjjj neeee...) ötleteket a kevésbbé kreatívabbaknak...

kar aj 4.jpg

Barátok, barát, barátnő. Ez már tényleg abszolút személyre szabott dolog. Én azt vettem észre, hogy sokkal jobban örülnek az emberek a személyiségükhöz közel álló dolgoknak, mint egy-egy drágább csecsebecsének, aminek nem veszik hasznát. Persze, ha tudtok olyan dologról, amit a legjobb barátnőtök már rég kinézett magának, csak éppen spórol, és nektek futtja rá, akkor hajrá, irány a pláza :) Valamiért én mégis jobb ötletnek tartok egy sajátos, kézzel készített dolgot ajándékozni. A "google a barátod" jeligére készíts mécsestartót, önts gyertyát, szappant, illatpárnát, szalvétatartót, újságtartó dobozt, ékszert, ékszertartót, aprópénz tartót, tolltartót, hógömböt befőttesüvegből, ültess virágot egy általad festett cserépbe, képkeretet is festhetsz, főzz lekvárt személyreszóló cimkével, süss kekszet, szóval bármit, ami szerinted közel állhat az izléséhez. Ha nincs jó kézügyességed, kérd meg egy kreatívabb barátodat, hogy segítsen, jó kis közös program lesz. Ha ez abszolút nem opció, vagy hülyeségnek találod amit leírtam, akkor mindig figyeld meg az adott ember környezetét, de alaposan. Háziállata van? Kutya, macska? Vegyél a kiskedvencnek valamit, azzal tuti nyerő vagy! Filmmániás? Egy kedvenc dvd, vagy könyv és nem lősz mellé. Sminkben lép csak ki a lakásból? A MAC-ben biztos találsz valamit, aminek örül. Egy fekete szempillaspirállal, vagy egy bordó körömlakk minden lány alapkelléke. Rajong a kenceficékért? A Lush és a Body shop neki biztosan kánaán. Ha tudod, mi a hobbija, azzal kapcsolatos dologgal is meglepheted.

kar aj 2.jpg

Ha ezek után sem tudjátok, kérdezzetek tőlem bátran a facebookon, írhattok nekem, ha likeoljátok a Nikolett N styling oldalt! Addig is kövessétek a blogot, és készüljetek a karácsonyra...már csak 20 naaap!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr125643647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyuszi mama 2013.12.05. 09:00:41

Szia! Anyukámnak nincs ideje kimozdulni, valami más ötlet? Mindene megvan amire szüksége van, mindig nehéz normális ajándékot venni neki.

Nikolett N. styling 2013.12.06. 08:44:21

@Nyuszi mama: Ha mindene megvan, amire szüksége lehet, akkor itt jönnek azok az ajándékok szóba, ami pusztán azért jó, mert szép :)Derítsd ki, miért rajong. Ha például kávézik, nézz valami különleges kávét, ha teázik, akkor azt. Csodaszép és finom dolgoknak mindenki örül. ;)Ajánlom a Darlington teaboltot és a Cafe Freit. Előre is boldog karácsonyt!

cukkmukk 2013.12.09. 11:22:24

Nagyon jók az ötletek. Idén anyuék egy utalványt kapnak, amit pihenésre használhatnak fel, ezeken a helyeken redir.ec/utalvany Már régóta gyűjtögetünk rá, mert sosem pihennek. Tuti örülni fognak neki.Szerintem még nem is voltak ilyen helyen.

Nikolett N. styling 2013.12.11. 12:23:22

@cukkmukk: Köszönöm, örülök, hogy tetszenek az ötletek! :)A pihenés élménye és az emlék örökre megmarad, ez nagyon jó ajándék tőled! :)
süti beállítások módosítása