Beats Pill XL – Leszakadazarcod

Megjelent: 2015.03.05. 09:21
Írta: praclee

Mindig is az volt az álmom, hogy a ’80-as évek Long Beach-én legyek és görkorizzak a hosszú combú lányok között, vállamon a kétkazettás magnóval. Sajnos én még csak akkor születtem, de úgy tűnik, a Beats is vágyik eme érzésre, vagy csak a több éve tartó retro hullámot akarja modern köntösben eladni. Lényeg a lényeg, hogy megalkotta a Pill szériát.

beatspillxl.jpg

Kinézetre leginkább arra a pirulára hasonlít, mellyel Morpheus kínálta Neo-t a Mátrix című filmben. Csak jóval nagyobb változatban.

Teljes mértékben sikerült egy 21. századi kütyüt csinálni a kétkazettás magnóból, amivel menő mászkálni. Igaz itt Pesten ez nem dívik, a Nyóckerbe meg nem vesznek Pill-t, csak a telefont bömböltetik. Gondolom New York-ban vagy Tokióban a breakdance-esek ilyenről tolják a zenét. Nem kell kazetta, és nem kell dokkolni sem az ájpodunk vagy egyéb kütyünk, egyszerűen Bluetooth segítségével párosítjuk az eszközt, és mehet is a döngetés.

ammunition_work_beatspillxl_packaging06-wpcf_1024x576.jpg

Mivel én világ életemben szerettem volna így menőzni, bevallom, kivittem magammal edzeni a Duna-partra. Igaz ez télen volt, és mínusz fokokban nincs sok őrült, aki arra jár, max. pár futó, de ők meg zenét hallgatnak. Szóval rajoskodni nem tudtam, viszont nagyon jól éreztem magam, és kipróbálhattam a Beats Pill igazi erejét is. Itthon a garzonban még fele hangerőig se jutottam, már úgy bömbölt a szoba, hogy féltem, a szomszédok rám hívják a rendőrséget.

A PillXL amúgy méretes darab a maga 34 centis hosszával és majdnem 1.5 kilójával.

Meglepő, de ahhoz képest, hogy Beats, a basszus nincs annyira túltolva, mint a füleseknél. Persze szól az kövéren, de mégsem szakad le a veséd. Pont ideális, már ha ideális alatt azt értjük, hogy szeretjük kicsit többre engedni az alját. A magas hangtartomány viszont kicsit vékony és éles. Igazából első hallgatáskor is a magasra lettem figyelmesebb, mint a mélyre.

Nyújtáshoz Erik Satie Gymnopédiáját raktam be a gengszter rap után, és szépen szólt rajta a klasszikus hangzás is.

Az ára 90.000 Ft, ami nem olcsó. Dehát meg kell fizetni a nevet és a dizájnt is. Ha egy 20-assal olcsóbb lenne, én erősen elgondolkodnék, hogy vegyek egy ilyet magamnak. Persze ennyi pénzért lehet venni jobb hangfalat, de az hangfal. Nem húzgálhatjuk magunkkal szobáról szobára, nem rakhatjuk le mindenhova, pláne nem vihetjük ki magunkkal edzeni.

A lekerekített dizájn elején ott a nagy Beats-logó, ami bekapcsolás után világít. Okos módon ellátták funkcióval is, így egy nyomással szüneteltetni tudjuk a zenét, két nyomással számot ugorhatunk, hosszan nyomva pedig lecsatlakozik a készülékünkről.

beats-new-pill-and-the-new-pill-xl-speakers-with-nfc-and-bluetooth-400284-2.jpg

Hátul jobboldalt a bekapcsoló gomb, mellette a hangerő szabályozó található. Tudjuk az ipodunkról is szabályozni a hangerőt, de ha az nem lenne elég, akkor a PillXL-ről is rátolhatunk jócskán. Mellette pici fények jelzik ki- és bekapcsoláskor a töltöttségi szintet, így nem kell aggódni, hogy váratlanul lemerül. Hátul, középen alakították ki a kényelmes fogó részét, ha az utcán akarnánk vagánykodni vele. A hátsó rész másik felén találhatók a ki- és bemeneti csatlakozók. Egy finoman gumírozott rész mögött található az USB bemenet, amivel a telefonunkat tölthetjük, ha le akarna merülni.

Egy feltöltéssel 15 órát képes elmenni a PillXL, ami a leghosszabb lejátszási idő az ilyen hordozható bluetooth-os kategóriában. Mellette bemeneti nyílás, ha jack-ről szeretnék rákötni a zenét, és egy kimeneti, ha másik hangsugárzóra szeretnék továbbítani. Ez egyébként bluetooth-szal is lehetséges. Ha van 2 Beats PillXL-ünk, akkor simán összepárosíthatjuk őket, és dupla erővel szakítja le az arcunkat. Végül pedig a töltéshez szükséges csatlakozó aljzat, amihez az adaptert köthetjük. Még arra is figyeltek, hogy külön kapunk amerikai és európai konnektor csatlakozó fejet.

Eltekintve, hogy kicsit kevés a közepe, az összkép egy szép meleg hangzás, amire nem lehet panasz. A Beats PillXL megállja a helyét egy házibuliban, otthoni filmnézésnél, de egy kerti barbecue-n is tökéletes háttérzenét szolgáltat, sőt vihetjük magunkkal a játszótérre gyúrni.

Biztosan jó élményt fog nyújtani. Esztétikailag pedig olyan menő, hogy csak felcsatoljuk a két soros görkorit, és irány California. 

Dani

Ezt már olvastad?

iPhone helyett kínai csodát? Doogee DG2014 Turbo

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr17194839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2015.03.05. 19:32:29

Aha. A XXI. századi ghetto blaster.

mojoking77 2015.03.06. 16:59:23

Lassan egy eve hagytam magam meggyozni a kurva marketinggel, es vettem maamnak egy beats tour fulhallgatot. Hazamentem, elkezdtem tesztelni (ugye evidens, hogy egy fulest nem tudsz Magyarhonban letesztelni). Probaltam mindent, kulonbozo zene, kulonbozo kimenetek, semmi. Egy szep nagy rakas sz$%r. 5 honapig birtam a gyurodest, utana pont megint otthon voltam, gondoltam proba szerencse, visszavitem a boltba. Mondtam a holgynek, hogy hat ez bizony borzasztoan rossz, szeretnem becserelni egy jobbra.
-Ah, hoy kontakthibas a csatlakozoja? Es mit szeretnel helyette?
Azota boldog tuljdonosa vagyok egy B&W C5-nek, ami az elso masodperc ota csak boldogsagot okozott a zeneallgatasban.

Konkluzio:
-Ne higyjetek el minden szart amit a reklamokbol kaptok (innen se). A Beats egy marketing gepezet igazi tomegtermekeket gyart feleslegesen tularazva.
-Vannak meg kedves eladok, akik segitenek, ha szukseged van ra :) Direkt ne mirok boltot
süti beállítások módosítása