NU - Bor és Bisztronómia - ízek birodalma

Megjelent: 2014.09.22. 11:49
Írta: praclee

A NU az egyike azon helyeknek, melyet előszeretettel ajánlok ismerőseimnek, ha megkérdik, hova menjenek enni. Tavasszal a Gourmet Fesztiválon is lenyűgöztek minket.

nu.jpg

Azt hittem, sokat tudok a helyről, de rájöttem, hogy ez nem így van. Mindig ebédidőben voltam, mert a menüjük nagyon finom, nagyon mutatós és vállalható áron van, és soha nem foglalkoztam azzal, hogy az étlapról rendeljek. Kiderült, hogy nem is tudnék, hiszen a NU Bisztro elég egyedi módon, nem dolgozik étlappal. Már ami a hagyományost illeti. Itt ebéd és vacsora menü van. Az előbbi hetente változik. A vacsora tovább kitart, de nem mondható szezonálisnak, mert a séf és a vendég (!) kedvén is múlik, hogy egy-egy étel meddig szerepel a kínálatban. A csoki szuflé például nagy sláger, és a kísérleti jelleggel felvett Wiener Schnitzel pedig olyan kapós, hogy egyelőre marad.

Az étterem nagyon jó helyen van: A Nyugati mellett, a megszépült Eiffel téren. Tényleg nagyon jó innen kinézni, és a Nyugati oldalában gyönyörködni, miközben eszünk, vagy borozunk. Viszont maga a hely valahogy nincs összhangban sem az ételekkel, sem az egész térrel. Persze mondhatjuk, hogy ez nem a NU hibája, mert igazából ez egy irodaépület alja, régen itt volt a Djuice. Ugyanakkor talán lehetne kreatívabbnak lenni annál, hogy pár asztalt és széket bepakolunk. Igaz, a belmagasság adott. Nem tudom. Nem vagyok belsőépítész, de az biztos, hogy én az ételekért mennék oda, nem pedig a hely hangulata miatt.

 

Miben erős a NU? Bor és Bisztronómia. Körülbelül 200 palack boruk van, és ez folyamatosan változik. De nem ám a szokásos borok. Persze, néhány azok közül is megtalálható, de inkább csak azért, nehogy szó érje a ház elejét. A NU arra vállalkozik, ami nem mellesleg nagyon dicséretes, hogy a kisebb borászok nedűit hozza terítékre. Ezek közül is kiemelkedik a tokaji régió. Barta, Nagygombos, Skrabski vagy Grassalkovich pincészete csak pár név a hazai felhozatalból, de vannak külföldi borok is.

Tartanak boresteket, de ha netán nekünk támad kedvünk egy kisebb társasággal igényes italozáshoz, akkor nyugodtan felhívhatjuk őket, és készségesen megszervezik nekünk a privát borestünket is. 

Ami pedig a NU legnagyobb erőssége, az az, hogy figyelnek a vendégek szája ízére. Szó szerint. Én többször ettem ott, és mindig szóvá tettem, mi hogy ízlett, és azt is, hogy min változtatnék. Ezt a pincér készségesen fogadta, és mondta, hogy továbbítja. Akkor is látszott, hogy nem csak üres szavak. Igaz utolsó ott jártam óta a séf távozott, és a másod séf vette át a vezető pozíciót, de megtudtuk tőle, hogy nagyon figyel arra, amit a vendégek mondanak. Sok a törzsvendég is, így kicsit olyan, mintha az asszony főzne otthon nekünk, és megmondanánk neki, hogy sótlan volt a leves, legközelebb picit több kerüljön bele. Csak annyi a különbség, hogy itt nem egy háziasszonyról beszélünk, hanem Sipos András séfről, aki még csak 25 éves, de korát meghazudtolva nagyon profin és igényesen nyúl mindenhez. 

No, de nézzük az étlapot. Ami, mint említettük, a vacsora menü.

Tapas-szal kezdtünk és bruscettával. Roppant egyszerűek, mégis nagyon finomak. Apró halacskák kisütve, vagy a tonhalkrém az istenien finom házi kenyérrel, nagyon jó kezdés. A házi kenyér itt tényleg helyben sütöttet jelent, aszalt paradicsommal, de ahogy a séfet megismertem, nem lennék meglepve, ha következő héten, ezen is újítana valamit.

IMG_1196.JPG

IMG_1198.JPG
Ezután a már említett Wiener Schnitzelt kértük burgonyasalátával. Ez 3500 Ft-ot kóstál. Elsőre meghökkentő lehet, hogy egy rántott hús miért ennyi, de ennek több oka is van. Egyrészt, mert életemben nem ettem még ilyen jó rántott húst, (pardon, Wiener Schnitzelt), másrészt itt a burgonyasaláta sem a hagyományos salátát jelenti, hanem többféle burgonyaszirmot, újraértelmezve és gondolva. Annyira egyszerű étel, de olyan zseniálisan elkészítve! Pedig az ilyenekkel szkeptikus vagyok, de tényleg hihetetlen finom. A titok talán abban rejlik, hogy nem olajban sült a hús.

IMG_1215.JPG

Én a házi petrezselymes tagliatellét kértem tigrisrákkal. A tészta tényleg házi, szintén ott gyúrják, és húzzák. Ez is egyszerű, de tökéletes a tészta, az adag is megfelelő, és a ráknak is van íze. Valljuk be, elég nagy rizikó bevállalni ilyen tengeri kütyüket. Mert van az olyan étterem, és sajnos ez a gyakori, ahol a kagyló, rák, lazac és társai szerepel, de gyors, mély és ilyen-olyan fagyasztott, seízű valamik, és van a másik, ahol picit azt érzed, mintha a tengerparton ülnél. Na, a miénk az utóbbihoz tartozott.

01.jpg

Desszertnek csoki szuflét kértünk, és ránk tukmálták az ebéd menüből a csúsztatott palacsintát. Mondjuk nem volt nehéz, mert láttuk, hogy a szemközti asztalnál is olyat kértek, és hát igencsak csurgott a nyálunk.

IMG_1229.JPG

IMG_1233.JPG

Mindkét desszert teljes mértékben jelesre vizsgázott. A palacsinta egyenesen mennyei. Pedig ez sem egy nagy megfejtés, mégis olyan könnyű, olyan finom, hogy még legalább négy adagot meg tudtam volna enni. Plusz pont, hogy a díszítésnek használt gyümölcsök is mind édesek voltak. Ezt már csak azért is értékelem, mert nekem idén egyszer se sikerült édes szedret vennem a piacon.

A NU egy olyan hely, ahol nem csak az ízek okoznak élvezetet, de a tányér kinézete is. A hely nem a leghangulatosabb, de ha ettől el tudunk tekinteni, nagyon jó élményekben lesz részünk. 

Dani

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr556703287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása