Mennyi idő telik el egy találkozástól az ölelésig? Mennyi idő kell egy mély és bizalmi kapcsolat kialakításához? Mennyi idő kell, hogy minden esendőségünkkel együtt feszélyezettség nélkül megmutassuk a meztelen valóságunkat egy idegen előtt és minden ész érvünk ellenére bizalommal a kezébe tegyük a testünk? Első Ma-uri masszázs látogatásom során pont ezek a kérdések foglalkoztattak és a kezelés végére váltak egyértelművé válaszaim.
Maga a Ma-uri szó jelentése „a korlátoktól mentes szabad utódok” vagy más néven „fehér fény gyermeke”. Az ősi polinéz szigetvilágból származó masszázst és annak lelki és testi gyógyító hatása ismert volt a Hawaii-szigetek, Új-Zéland és Húsvét-szigetek embere előtt egyaránt. Mai formáját 1990-ben nyerte el a maori származású Hemi Fox által, aki feleségével Katja Fox-al alapította és mindmáig vezeti a dániai Ma-uri központot.
Várnak
Emlékszem a napra, mikor a kíváncsiságon túllépve eldöntöttem, hogy kipróbálom a Ma-uri masszázst. Azért emlékszem rá ilyen élesen, mert az érzet és a tapasztalás, ami vele járt, meghatározó emlék maradt mindmáig. Abban az évszakban korán sötétedett és hideg volt. Wekerlén a megadott címre érve a kaput nyitva találtam, azonban az ajtókat meglátva elbizonytalanodtam melyik is lehet az. Végül az egyik párkányon észrevettem egy égő mécsest. Melegség öntött el, kicsit az otthon emléke, kicsit a szereteté, de mindenekelőtt az az érzés, hogy itt várnak, valaki e n g e m itt vár. Anna korát nem tudtam volna meghatározni, lényéből áradt a kedvesség és a bizalom és valami könnyed légies mozgás. Érkezésemre már halk zene szólt és gőzölgött az asztalon a tea. Helyet foglaltunk, beszélgettünk. Anna elmesélte, hogy a masszázs alatt legoptimálisabb a teljesen meztelen test, mivel így a mozgás során indított hullámok szabadon végigérhetnek a test teljes felületén. De nem ragaszkodott saját elképzeléseihez, rám bízta a döntést. A szoba falairól Hundertwasser képeslapjainak zománcos tüze és fénye ívódott retinámba. Az egész olyan volt, mintha szívem kamrájába ültem volna be. Anna magamra hagyott a szobában. Legközelebb csak akkor lépett be, mikor már töröközővel eltakarva feküdtem a masszázságyon. Nem volt kényelmetlen, sem pedig zavarba ejtő a meztelenség, olyan tapintattal és figyelemmel fordult felém, hogy minden kétségem, ellenérzésem szertefoszlott. Valójában egy idegen volt és valahogy mégsem.
És itt kezdődik utazásom története: Anna a masszázs során meleg olajat visz fel a hátamra és körbetáncolva alkarjával hosszú áramló mozdulatokat tesz, a zene ritmusára lépdel. A masszírozás közel sem hasonlít a svéd masszázshoz, a mozdulatok itt inkább az óceán hullámzására emlékeztetnek, ahogy fekszem fülig vízzel elborítva, körülöttem hullámzik minden, az arcomat pedig a meleg napfény süti. Becsukott szemmel nézem a végtelent. Anna éneke töri meg a képet, a zenére dúdol, meghittséggel és bensőségességgel tölti meg a teret. Harmóniát varázsol, legyezésével a levegőből burkot fon körém, olykor pedig testemen érzem lélegzetét, fújását. Karjába emel, én pedig belefekszem. Mint gyermek anyja ölelésébe, beleolvadok… sokáig így maradunk. Kifeszítem a kilencven percet, törékeny testem lélegzethez jut. A zene lassul, ritmusa relaxálóvá válik, a mozdulatok még puhábbak lesznek. Lezárásként szertartásszerűen megmossa lábam és kendővel törli meg. Kinyitom a szemem, nézem az üres szoba plafonját, újra egyedül vagyok és béke van.
Ünnepelj!
Másodjára keresem fel Annát és talán eltelt 1 év is, mégis olyan ismerős minden, teát iszunk és beszélgetünk, a mécses most is világít. Fáj mindenem, zsibbad a karom és a szívem, összeprésel az üveglap. Fáj a hiány, a nincsen. Anna azt mondja a masszázs segít az elengedésben. A zene elindul és táncba hajlik a mozdulat, hideg van. Ő éber és betakar, egészen gondoskodóan lábam alá gyűri a törölközőt. A mozgás lendülettel teli, hallom lélegzését, énekét. A történet nem kizárólagosan a tanult mozdulatok tökéletes visszaadásáról szól. Hiába a masszőr minden tudása és ráhangolódása, ha képtelen a másik oldal befogadni és elfogadni. A mozdulat mindenképpen jólesik a testnek, felszabadítja és lélegzethez juttatja az izmokat, ínakat. Mégis akkor teljes, ha el tudjuk fogadni azt a fajta szeretetet, amit a különleges masszázs által generált harmóniával kapunk. Az érintés, amitől távol tartjuk magunkat egészen közel jön hozzánk, a körülmények elfeledtetik mindazt a szemérmeséget és feszességet, amit tanultunk és magunkkal hoztunk neveltetésünkkel. Ilyenkor, mikor emberi védekezéseink, reakcióink elhalkulnak, egészen védtelenné válunk, oldódik bennünk a vigyázzban állás és ilyenkor a ma-uri vállunkhoz ül és fülünkbe suttogja énekét.
Elcsendesedik a zene és már ismerős a mozdulatok ritmusa. Egyszer csak melegséget érzek szívemnél. Egy kicsiny törölköző meleg vízbe mártva és összetekerve, ezt helyezi Anna a szívemre, mindezt persze csak utólag tudom meg. Akkor annyit érzek, hogy lassan csordulnak ki a könnyeim, észre sem veszem. A meleg mintha a szívemből hajtana ki. Mindig is úgy képzeltem, hogy legbelül egy apró hajtás indult szívem legmélyéből, ami mára már terebélyes lomkoronájú fává nőtte ki magát. Azon az estén azonban úgy mentem oda, hogy a falevelek lassú hullásba kezdtek rajta, egyenként engedték el ágaikat, míg végül néhány elsárgult levél maradt csak. Hiába minden gondosság, odafigyelés és akarat, olykor minden jó szándékunk ellenére megtörténik és tehetetlen dühünkbe némán nézzük az elmúlást. De ahogy kinyitom a szemem és hátamon fekve megpillantom a szobát, valóságomra ébredek. Érzem, minden melegséggel együtt a Fa bennem újra hajt, lombkoronája zöldbe borul és málna színű virágok nyílnak ismét rajta. Olajtól kócos hajjal ülök a konyhában, teát iszunk, este van, beszélgetünk. Anna annyit mond, neki egyetlen szó dobolt végig a fejében: „Ünnepelj”! Ezzel az üzenettel indulok utamra és szívom magamba virágaim negédes illatát.
Édes Anna!
Telnek az évek, visszavágyom a buborékba. Most Wekerle helyett a belvárosban vagyok, Anna helyett Bori vár. Ugyanaz a kedvesség és szeretet sugárzik belőle, pogácsát és málnaszörpöt fogyasztok. A testem ismét felszabadul, ledobja láncait. Ám mégsem vagyok igazán befogadó, ragaszkodom az emlékéhez és nehezen eresztem. Végül néhány pillanatra belefekszem a mozdulatba. Testem mozgása sok mindent elárul rólam. Mozdulatom hajlékonysága jellememről árulkodik, lábam feszessége dermedtségemre utal. Anna tenyerébe vágyom és ettől a gondolattól mindvégig nem tudok elszakadni. Ez pedig megpecsételi 90 perces sorsomat. A mozgás jól esik, de az a fajta többletérzés nem talál el, mint korábban. Bori saját személyisége átüt érintésein, Annával való élményem pedig bezár, elzár tőle. Saját korlátaimba ütközöm, elképzeléseim és korábbi élményeim rabja maradok. Végül megbocsájtóan tekintek magamra és elengedem hasonlításaimat.
Elszoktunk a szeretettől és az együttérzéstől. A test azonban felismeri ennek a fajta adásnak az őszinte ajándékát és bizalommal reagál is rá. Írásom elején foglalkoztató kérdéseim a 90 perces masszázs után butaságnak és értelmezhetetlennek hatnak. Anna és Bori különleges tehetség birtokában vannak. A tánc, a zene, a szakértelmük és egész lényük keverékéből születik bennem valami békesség. Adni tudnak: a testnek könnyedséget, a léleknek fényt, a szívnek pedig melegséget. Búcsúzáskor és még napokkal később is végtelen hálát érzek feléjük.
Bércesi Fanni
Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG
Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?
Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!