Samsung Galaxy K Zoom - Féltégla reloaded

Megjelent: 2014.08.04. 10:52
Írta: colorcam

Folyamatosan azon gondolkodom, hogy kinek készülnek a mai telefonok? Mert, hogy nem nekem, az biztos. Bennem van a hiba? Szívesen várom szakértők és lelkes amatőrök válaszát, akik elmondják, hogy miért jó nekem ez a „telegépező” vagy „fényfon”.

Galaxy-K-zoom_Charcoal-Black.jpg

Most a Samsung Galaxy K Zoom készüléke landolt nálam.

Első ránézésre izgalmas, hogy össze van házasítva a telefon és a fényképező, de a varázs csak percekig tart. Egyrészt kézbe véve igazán fél tégla hatása van (200 gramm), másrészt nagyon fejnehéz, így igen kényelmetlen tartani. Első használatnál pedig majdnem kiesett a kezemből, mert marokra fogtam a készüléket, és a kamera villámgyorsan előjött a hátából, így ellökte a tartó ujjaim. Kis híja volt, hogy nem a földön végezte.

Méretre az én ujjaimnak ez is nagy (137.5 x 70.8 x 16.6 mm), a jobb ’vissza’ gombot, nem is érem el normálisan, de jobb fogni, mint az S5-öt.  Formában a K Zoom is próbálja követni a testvérét, de jóval fapadosabbra sikeredett. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy ugyanazt a hátlapot kapta, mint az S5, de ez nagy tévedés. Míg az, egy bőrhatású, kicsit tapadó anyag, addig ez csak sima műanyag. Egyedül a pöttyözött dizájnban egyezik.

galaxy-k-zoom-specs.jpg

A hátlapot leszedve a cserélhető akksit pillanthatjuk meg, ami 2430 mAh-es. Ez elsőre nem tűnhet soknak, de nekem igen jól bírta. Sőt! Az egyik legértékelhetőbb pontja a telefonnak. Extrém használat mellett, hogy ment az internet, wifi, letöltés, telefonálás és sok fényképezés, egy napot bőven kibírt. Ezt játszottam 1-2 napig, majd gondoltam, hogy kipróbálom az energiatakarékos beállításokat. Ebből többféle van. Van a hagyományos, ami csak a háttér funkciókat kapcsolja le, és van az extrém, amikor olyan fapadossá válik a készülék, hogy ihaj. Szürke lesz a kijelző, alapból csak telefon és sms ikont látunk. Ha netán a sivatagban rekedünk, biztos sokáig húzzuk így. Utóbbi beállítással 1 napig szórakoztam, de olyan unalmas volt, hogy 1%-ot se csökkent, azzal, hogy beállítottam sima energiatakarékosra. Egy hétig, ismétlem egy hétig nem kellett töltenem a telefont. Igaz mérsékelten használtam, napi szinten pár sms, néhány telefon, de Forma1-es játékkal és sok fényképezéssel sem sikerült nagyon merülésre késztetni. Utolsó napokon már bekapcsoltam a mobil adathasználatot, és a Hotspotot is. Tehát bármennyire is kevésnek tűnik az akksi, nálam csillagos ötöst kap!

samsung-galaxy-k-zoom-infographic-2.jpg

Egyedül az rejtély, hogy mikor 17%-os volt a töltöttségem, és kerestek telefonon, miért akadozott a csengés, mintha épp az utolsó leheletével küzdene? Ugyanezt eljátszotta egyszer 33%-on is. Ezt nem tudom hova tenni.

 A SIM kártyát betéve, eléggé megrémültem, ugyanis a kis koreaiak, olyan szűkre szabták a fém keretet, hogy szabályosan mindkét oldalt ledarált a műanyag kártyámból csíkokat. Azért ezt talán mégse kéne.

Android 4.4.2 fut rajta. Elég szolidan van megpakolva alkalmazásokkal. Sokat a menü beállításain sem tudok változtatni, de ez engem nem zavart. Az S5-nél teljesen elveszettnek éreztem magam. Itt úgy éreztem, mintha értenék az Androidhoz.

A telefonálásnál végre hasznos dolgokat kapok. Egyrészt jó a hangminőség. Másrészt viszont, minden apró dolgot kilistáz. Mikor volt az utolsó hívás, mennyi ideig tartott, valamint, ha az illetővel előzőleg sms-t váltottam, azt is mutatja. Én ezekre az infókra valamiért sokkal jobban kíváncsi vagyok, mint arra, hogy tud-e kávét főzni a telefon. Márpedig manapság inkább utóbbit tudják, mintsem telefon funkcióban működni.

A billentyűzet megfelelő. Ezen is melléütök, de nem vészes. Ugyanakkor bosszantó, hogy a mondat végi pont után nem ugrik vissza nagybetűre, és vessző után is vissza kell váltanom betűre. 

Jó pont, hogy ha hívásunk volt, vagy üzenetünk érkezett, és netán lemaradtunk róla, akkor amint felvesszük az asztalról a készüléket, aprót rezdül, figyelmeztetve, hogy valami történt.

 Galaxy-K-zoom_3-colors.jpg

És most jöjjön a kamera. 20 megapixeles, 10x-es optikai zoomos. Felmerül a kérdés, mire jó ez, és kell-e ? A Super Amoled kijelző gyönyörűen adja vissza a színeket. Túlzottan is. Miután a számítógépen megnézzük az elkészült képet, és továbbra is versenyeztetem az iPod Touch 5-ösömmel, kiderül, hogy amit a Samsung kijelzőjén csodaszépnek látunk, az valójában annyira nem is csodaszép. És hiába nagyobb a felbontása a Samsungnak, csak simán ránézve a képre, az iPod szebb, jobb.

Manapság mindenki telefonnal készít fotókat, amit kis szerkesztés után rak is ki facebookra vagy instagramra. Ehhez teljesen fölösleges a 20 megapixel. Ha pedig otthoni fotóalbumba szeretnék képeket, vagy számítógépre, vagy netán kinagyíttatnánk, akkor viszont az elkészült képek csalódást fognak okozni. A felbontással nincs baj. Ránagyítva is tűéles lesz a kép. Jobb, mint az S5. Nem maszatol, nem pixelez. Viszont a színek nem szépek, csak a telefon kijelzőjén. Sokszor nem talál fókuszt, vagy azt hiszem, hogy talál, de az elkészült kép mégsem az igazi. Valamiért pedig néhány fotó olyan sötét lesz, hogy alig látni. Valahogy nem működik igazán a dolog. Ellenben tele pakolták mindenféle effekttel, külön is lehet letölteni, tehetünk virtuális sétát, ami annyit tesz, mintha panoráma fotót készítenénk videó formában. Van automata beállítás, professzionális, amiben minden adatot mi adhatunk meg, pl., hogy milyen ISO-val dolgozzon, stb. Én ezeket azért érzem feleslegesnek, mert annyira meg nem erős a kamera, másrészt egy egyszerű felhasználó nem fog perceket eltölteni azzal, hogy állítgassa a paramétereket.

A videó viszont tetszik. Jól lehet közben zoomolni, és gyorsan talál fókuszt. A múltkori Sony Xperia Z1 Compact-tal összehasonlítva, nekem a Samsung sokkal jobban tetszik.

Egy micro SD kártyát viszont be kell szerezni, mert a beépített 8 GB-ból a rendszer majdnem 4 gigát elvesz, úgyhogy nem sok helyünk marad tárolni a 7 megás fotóinkat.

Pozitívum: az akksi jól bírja, nem bonyolult, kezelhető a menü. 2 mp alatt feléled a kamera. Jó videó. Telefon funkciókban kitűnő.

Negatívum: ledarálta a SIM kártyám, fejnehéz, féltégla. Indokolatlan az óriási kamera, mert nem használjuk ki, és nem is készít olyan szép képet.

A készülék 150.000 Ft körül lesz a boltokban. Ennyiért bőven veszünk egy jó fényképezőgépet, és egy közepes telefont. Igaz, a fényképező a nyakunkban fog lógni, viszont a K Zoom meg olyan vastag darab, hogy a farzsebünkbe nem is fér bele.  

Laikusdani 

Haverkodjunk Facebookon is: www.facebook.com/colorcammag

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben, vagy írj a hello@colorcam.hu-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr146563621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kowako · http://kowako.hu 2014.08.05. 09:44:43

Július óta használom, hamarosan írok róla gyakorlati tapasztalatokat a tech-blogomra (kowakoponthu). Zanzásítva: jó üzemidő, gyors fókuszálás/exponálás, a xenon villanó igen szuper, képkomponáláshoz a zoom elengedhetetlen. Galaxy Note (1) után váltottam 2,5 év után. Jó döntés volt, de csak gyakran fotózóknak érdemes megfontolni a vételét. Amúgy s5 :-)

lpt1 2014.08.05. 11:40:19

"Egyedül az rejtély, hogy mikor 17%-os volt a töltöttségem, és kerestek telefonon, miért akadozott a csengés, mintha épp az utolsó leheletével küzdene? Ugyanezt eljátszotta egyszer 33%-on is. Ezt nem tudom hova tenni." -> Lagdroid

Void Bunkoid 2014.08.05. 12:41:38

@lpt1: igen, én is ezt mondtam rögtön, olvasva, hogy igazából már akkor sértődnék meg, ha egy androidos eszköz NEM szaggatna :))))

sarokzs 2015.02.25. 21:22:40

Nekem, miután ingatlan értékesítéssel foglalkozom nagyon jó, hogy egy nagy felbontású fényképezőgép és a telefon egyben van. Eddig mint egy málhás ló kellett cipelnem magammal az Olympus E 400-as fényképezőgépem, roppant nehéz objektívvel, és még egy telefont is az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz.
Miután a telefonhoz kapcsolt fényképezőgép mindig kéznél van, soha nem fordul elő, hogy nem tudok egy lakásról fényképet készíteni. Ráadásul sokkal könnyebb, mint a fényképezőgépen és még telefonálni is tudok vele.
A gép nagyon könnyen kezelhető és nagyon jó képeket készít. Sokszor használom az effekteket
Sajnos a vituális sétát nem tudom máson lejátszani csak a telefonon, mert a jpg-t csak egy képként jelenti meg a számítógép. Persze lehet, hogy én vagyok béna, de jó lenne ha pl. számítógépen is le tudnám játszani a virtuális sétát.
Minden viszonyítás kérdése. Ha valakinek nincs szüksége ennyire a fényképezés funkciójára, annak nem kell ezt a gépet megvenni.
süti beállítások módosítása