Gellért fürdő - Magyar vagyok, nem turista

Megjelent: 2014.07.02. 12:33
Írta: colorcam

Igazán kár, hogy idegennek kell érezzük magunkat a saját fürdőnkben, ami ráadásul a világ egyik legszebbje. 

g.jpg

Már most jelzem, hogy a következő sorok törvénybe ütköznek, mivel, mint fürdés után kiderült, én sajtósként a Budapest Essentials keretén belül, csak külön engedéllyel mehettem volna be. Fürödni nem fürödhettem volna. Ez mondjuk olyan, hogy írjak egy koncertről úgy, hogy nem hallgathatom meg, vagy írjak egy ételről úgy, hogy azt nem kóstolhatom meg. Másik eset, hogy használhatom a szolgáltatást, de azt semmiféle formában nem tehetem közzé sajtóban, nem írhatok róla, nem készíthetek felvételt sem.

Én most renitens leszek, és csak leírom, amit tapasztaltam.

Egy világhírű fürdőről beszélünk, ami nem csak építészetileg az egyik legkiemelkedőbb, de gyógyhatása is messze az egyik legjobb. A fürdő és termál része tényleg lélegzetelállítóan gyönyörű. Kis mozaikokból kirakott padlók, és falak. Egy olyan letűnt kor tárul szemünk elé, amikor még tudtak alkotni. Maradandót!

photo 2 (3)_2.JPG

Az 5500 Ft-os belépőért ezt a csodás látvány kaphatjuk. Viszont, ami a szolgáltatásokat érinti, már igencsak elkerekedik a szemünk, hiszen, ha nem vittünk magunkkal törölközőt, akkor 4700 Ft ellenében pótolhatjuk. Ezt használat után vissza is adhatjuk, de csak 4000 Ft jár vissza. Ezt mondjuk sehol nem közlik. Se a honlapon apró betűs részben, se a fürdő bejáratánál. Szerencsére a személyzet volt olyan kedves, hogy egy lepedőt adott nekem, amiért nem kellett fizetnem. Egyébként ők, vagy régi bútordarabok, vagy pedig az olyan fiatal kezdők, akik csak pár napja dolgoznak ott, így még tanácstalanabbak voltak, mint én, mikor eligazítást kértem tőlük. Szám szerint hármat is kérdezgettem random, hogy mi, merre, de mindig olyanokba botlottam, akik csak néztek maguk elé, és próbálták kitalálni, hogyan is. És itt látszik, hogy mennyire a külföldiekre vannak ráállva. Magyar prospektus nincs, így az angolból próbáltam meg tájékozódni. A leírásban szépen be vannak számozva a medencék. De mielőtt nagyon megörülnénk, csak mondom, hogy ez valójában már sehol másutt nincs feltűntetve, így mikor keresem a 4-es medencét, már nem fogom megtalálni. Akár egy szabadulós labirintus játékot is lehetne játszani itt. Igazi útvesztők.

Mint kiderül, a benti főmedence csak úszósapka használatával lehetséges. Persze adnak. Jó pénzért. Ez azért is szívatás, mert más medence bent nincs is, csak termál részleg, ahol 35-40 fokos vízben lehet pihenni. Ami jó is, de 5-10 percnél nem is ajánlott többet lenni ilyen vizekben, és amúgy is elunja magát az ember. Van még merülő medence is. Jó móka, 40 fokból a 15 fokba. Kipróbáltam. Bizsergető érzés.

26-b.jpg

Van gőzkamra. Ez nagyon bejött. Voltam már sokban, de hogy fél méteren túl ne lássa az ember a másik bent tartózkodót, olyat még nem tapasztaltam. Itt aztán másodpercek alatt lefőtt az ember. Ezt senki se bírta. Mindenki csak bejött, és már fordult is ki.

Miután szóvá tettem távozáskor, hogy ugyan, miért nem figyelmeztetnek előtte a törölköző és az úszósapka használatára, azt a választ kaptam, hogy az úszósapka benne van az etikettben. Apró betűs rész.

Viszont, ha már etikettről beszélünk, a szauna etikett és szauna kultúra a Gellértben, egyenlő a nullával. Az egy dolog, hogy a külföldi, papucsban és fürdőgatyában szambázik be a szauna részlegbe, holott, aki kicsit is ért a szauna szabályokhoz, tudja, hogy csak törülközővel, fürdőruha kint hagyásával SZABAD bemenni. Egyszerű higiéniai ok.

Kint két medence van. Egy hullám medence, ami nem hullámzott, így viszont használhatatlan volt, mert majdnem a végéig érve derékig ért. A másik pedig egy jacuzzi szerű meleg termál, amiben a legtöbben voltak. Itt mondjuk kellemesen el lehet időzni. Ezen kívül egy kinti fabódé szauna, amiben nem viccelek, lehetett, vagy 26 fok (!), és árválkodott még egy hideg merülős fadézsa, amit már nem vállaltam be, lévén, hogy elég borús és hideg volt az idő.

photo 3 (2)_2.JPG

A zuhanyzó részleg, mint a katonaságban, vagy a nagyon régi kolikban. Ennek a hangulata még el is menne, de miből állt volna felszerelni pár nyomogatós szappantartót? Merthogy az sem volt. Én éreztem magam kellemetlenül, hogy ilyen felkészületlen vagyok. A fürdősapka használatát pedig nem igazán tudom megérteni. Miért csak egy helyen kötelező? És ott miért? A többi helyen, akkor miért nem?

Egyszer mindenképp el kell menni ide az életben. Sajnos viszont látszik, hogy nem hozzánk, magyarokhoz alkalmazkodik a hely. Építészetén kívül, mivel alig van pár medence, így egyedül 1-2 órán belül kifúj a Gellért és akkor finoman fogalmaztam. Párosan vagy családdal, még el-elmegy, de úgy is inkább történelmi csodának, mintsem egy kellemes kikapcsolódásnak. Persze, ha jobb idő van és lehet napozni, akkor kint még eltölthető egy kis idő. A büfét nem próbáltam, de nem is tűnt olyan hívogatónak, hogy leüljek és fogyasszak valamit.

Én megértem, hogy a turisztika fontos, és a külföldiekre építünk, de jó lenne arra is ügyelni hogy mi, akik itt élünk érezzük azt, hogy ez a történelmi értékű hely előttünk is nyitva áll.

képek forrás: Dani, gellertfurdo.hu

Haverkodjunk Facebookon is: https://www.facebook.com/colorcammag

További képek Instán: http://instagram.com/colorcammagazine

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr956282588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

béla a görög (törölt) 2014.07.04. 20:05:24

oszt mi van ha egyszer te alkalmazkodsz a világhoz?
Semmi. Másképpp is fogalmazhatok. Fizetsz te annyit, hogy hozzád alkalmazkodjanak?

micsoda? 2014.07.04. 21:09:42

Bizonyára bennem is hiba van, de nem értem a posztot. Olyan mintha akart volna valamit tudatni velünk, meg nem is. Miért lenne csak a turistáké a Gellért? A belépő, és egyéb szolgáltatás forintban van megadva. Aztán milyen turisták járnak oda, ha a zuhanyozó sem fellel meg a helynek? Őszinte legyek, nem vágyom a Gellértbe, pedig uszoda látogató vagyok. Abban sem hiszek, hogy családok igénye a Gellért.

gyuricska 2014.07.04. 21:25:51

Én sem értem a posztot. Uszodában mindenhol kell úszósapka.A termálban azért nem,mert ott csak áznak az emberek. Szauna meg kétféle van, van a közös, ahol fürdőruhában vannak, a külön női-férfiben lehet pucérkodni.Ott adnak lepedőt is. Igaz, én már nagyon régen voltam. Akkor még megfizethető volt.A vize meg nagyon jó. Tényleg szép és tényleg kár, hogy iszonyú drága. Illetve így megszűri a népeket...P

2014.07.04. 21:31:39

"Szauna meg kétféle van, van a közös, ahol fürdőruhában vannak, " - ezt azért emberek között ne nagyon hangoztasd!
Kultúrember nem megy fürdőruhában szaunázni, mert a fürdőruha árt az egészségnek. A műszál alatt bepállik a test, a műszálas textíliából ártalmas gázok szabadulhatnak el 70 fok fölött és a fürdőruhában levő klóros víz párolgása meg egyenesen merénylet az egészség ellen.

egy igazi barom vagy mária 2014.07.04. 21:50:19

De semmi buzulás! Buzulás az nuku

Gyorgy Nagy 2014.07.04. 21:56:50

A gelázs árai Seszták, Lázár ,Rogán,Kosa Lala meg a többi vidéki fiuk fizetéséhez igazodik.Egy fátlag fizetésből egy négytagu családnak csak álom. Persze a felcsuti " CSODA FIÚ " mondta " merjük nagyot álmodni" Volt KISZ titkárként ő megteheti.

2014.07.04. 23:11:49

Én sem értem ezt a közös faszlógatásra való elementáris ingert sok emberben. Eleve nehezen feldolgozható látvány az embertársaidat ruhátlanul látni, de leülni közéjük, az otthagyott testnedvekbe, fizikai közelségbe kerülni, netán hozzájuk érni véletlenül, ennek a gondolata is sokkoló. Ha még valaki ezért 5500 ft-ot fizet, azzal komoly baj van. Nekem sok nullát kéne a végére írni, hogy egyáltalán meggondoljam.

2014.07.04. 23:12:33

Borzalmasan felháborító, hogy egy turizmosra épülő létesítmény annak megfelelő árakat is kér...

Nézz kicsit körül a világban és rájössz, hogy csak magyar pénztárcának sok a belépő.

Nézz kicsit körül a világban és rájössz, hogy a szép és/vagy felkapott helyek mindenütt drágák.

Mit szeretnél látni? Legyen 500 Ft a napi belépő és menjen boldog, boldogtalan?

Fura ez a mentalitás... Ha a fentebbi lenne, akkor meg közfürdőnek neveznéd a helyet...

P. A. 2014.07.05. 00:11:29

Csak hogy tudjátok, magyar ember féláron is be tud menni:

kandel 2014.07.05. 00:25:10

aprilisban voltunk a gellertben es rengeteg dolog tetszett es rengeteg nem. a nagyon jo viz, szep epulet es a trehany magyar hangalut jo volt. a kinti medencek nem mukodtek es ezt nem is lehett tudni amikor bementunk. szaunazni csak furdoruhaban lehet ami nagy kar mert a szauna igazan csak annelkul elvezheto; es piszkos volt. hogy nem magyaroknak van? ezt nem hiszem bar mindenhol nem-magyarul szoltak hozzank ez igaz. ki fogunk meg probalni mas budapesti furdoket is de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen alkalmunk a gellertben.

kandel 2014.07.05. 00:32:07

@retrovírus: te valamit nem ertesz. ez nem a faszlogatasrol szol es nem a latvany elviseleserol. sot, fizikai kozelsegbe sem kell kerulni senkivel. egyszeruen csak a jo erzesrol. ha csak felhaborodasbol irsz de meg nem probaltad javaslom probald ki egyszer.

butyko 2014.07.05. 03:57:05

@retrovírus: Szaunában lehet látni meztelenséget,de nem nézik.

samot 2014.07.05. 07:35:55

Nem az àrral van a baj,hanem,hogy nincs mögötte semmi szolgàltatàs!A làtvànyért kell fizetni!Tipikus magyar üzleti szisztéma,semmi meglepö nincs benne!
Ràdàsul allkalmazottak,akiknek gözük sincs,hogy hol vannak!

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.05. 07:46:36

Közismerten homokos hely ez, ezért megy kevés ember.

hamisnero 2014.07.05. 09:06:52

@maxval, a gondolkodó birca: legfeljebb annyira, mint bármely strand, ahol - mint itt is - fürdőruhában van mindenki, férfiak, nők, gyerekek. és nagyon sok idős ember (nénik, bácsik), bár ők egyre kevésbé tudják megfizetni a bérletet. ja és nincsenek kevesen, sajnos elég zsúfolt szokott lenni. szóval olyanról beszélsz, amit nem tudsz, "közismerten".

gabardin 2014.07.05. 09:23:55

Hogy mi itt a baj? Az értetlenkedőknek: a borsos belépőjegyért fél szolgáltatást kapsz. (nem működő medence, hiányos tájékoztatás...)
A kedves újságíró agyát pedig "felpiszkálták", aztán már az élő fába is belekötött (fürdőbe törölközőt kell vinni és fürdősapkát? skandalum!)
süti beállítások módosítása