Arcra fel!

5+1 márka nyári hidratáló termékét teszteltük

Megjelent: 2018.07.12. 17:12
Írta: colorcam

A nyár közepén, és vele együtt a szabadtéri koncertek, hosszú, rozé-fröccsös esték és hajnalig tartó fesztiválok idején arcbőrünknek ugyanannyira szüksége van a gondoskodásra, mint télen - persze kicsit másképp. A napi arcápolási rutin kihagyhatatlan része a hidratálás, hiszen a napfénynek kitett bőrnek a fényvédelem mellett erre van a legnagyobb szüksége. Az ilyenkor használt krémek és maszkok jellemzően könnyedebb állagúak, zselések vagy mattító összetevőket tartalmaznak bőrtípustól függően. Brigivel hat márka tavasz-nyári újdonságait tesztelte, amiket a szerencsések egy téli, napsütötte országba való nyaralásra is mindenképp vigyenek magukkal! :)hydrate-face-skin-with-water-skincare-routine.jpeg

 

L'Occitane

Kedvenc francia kozmetikai márkánk idén tavasszal rukkolt elő az Aqua Reotier kollekcióval, mely Provence Réotier nevű forrásának kálciummal-magnéziummal gazdag vízéből készült termékeket tartalmaz. Az arcápolás aranyszabálya szerint reggel és este indítsunk a tisztító géllel, mely bár bánatomra tartalmaz SLS-t (sodium-laureth-sulfate, nem ártalmas, csak szárít, ami az érzékeny bőrűeknek jelenthet gondot -szerk.), szerencsére ápoló összetevőket is, így mégis nyugodt szívvel tudom ajánlani. Nálam a tisztítás után és még a krém előtt a szérum következik, és mivel inkább zsírosabb, mint száraz az arcbőröm, este más nem is követi. Így ha egyvalamit választotok csak az Aqua Reotier termékek közül, a szérummal nem lőhettek mellé, egész nyáron hűséges társatok lesz. A vizes textúrájú, hialuronsavval dúsított cseppek azonnal kisimítják az esetlegesen fáradt orcákat is! 

loccitane_reotier.jpg

A további hidratálásban két opció is rendelkezésre áll: egy gél állagú apró buborékokkal a normál és kevert bőr számára és egy selymes krém azoknak, akiknek arca extra törődést igényel. Ez utóbbi használata mellett sem kell zsíros érzettől tartani, ráadásul mindkét termék a bőr nedvességmegtartó képességére is jótékony hatással van. És most jön a megmentő bónusz a forró nyári napokra: a hialuronsavas arcpermet. Vidd magaddal a táskádban és használd bármikor, ha egy kis felfrissülésre vágysz: szuper sminkalapnak, de sminkfixálónak is, vagy csak úgy, az üdítő élményért!  Ár: tisztító gél - 5950 Ft, arckrém - 8950 Ft, arcpermet - 3690 Ft, szérum - 7190 Ft     Bővebben ITT.

 

Eucerin

Ismerős a nyári reggeleket leginkább jellemző dilemma: fedd el jó vastagon a pattanásaidat és egész nap szenvedj a mindent eltakaró sminkrétegtől, vagy légy bátor és mászkálj mindenféle krém nélkül, míg a nap szépen leszárítja azokat? Szerintünk egyiket se tedd, inkább előzd meg a bajt! A pattanások kialakulásának számos belső és külső oka lehet, ami hatalmas problémává - vagy fehér gombóccá - érik, ha nem kezeled megfelelően. Azt már mondanunk se kell, hogy két tonna smink a 40 fokban garantáltan csak ront a helyzeten... Az Eucerin DermoPure termékcsaládját arra a célra fejlesztették ki, hogy minimalizálja a gonosz kis bőrelváltozások megjelenését és szinten tartsa a faggyútermelést.

eucerin_dermopure.jpg

Célszerű ezért minden reggelt a mattító fluiddal kezdeni, ami egész 8 órán keresztül óvja arcod a túlzott kifényesedéstől, miközben folyamatosan ápolja a bőrréteget. Este pedig érdemes úgy elfeküdnöd, hogy a lehető legkíméletesebben szabadulsz meg az orcádat nappal érő szennyeződésektől, amihez a mélytisztító arclemosó zselé lesz a segítségedre. Ezt a napi rutint nyugodtan kiegészítheted a termékcsalád bőrmegújító szérumával, ami zsírosodás nélkül teszi finomabbá és hidratálttá az arcbőrödet. A már kialakult pattanásokat kezeld a DermoPure bőrnyugtató akne terápiás kiegészítő krémmel és napközben fedd le a termékcsalád stiftjével, ami nemcsak hogy eltakarja, de folyamatosan gyógyítja is a kritikus területet. Ár: mélytisztító arclemosó zselé - 5113 Ft/400ml, mattító fluid - 3999 Ft/50ml     Bővebben ITT

 

Magister Products

Néhány hónappal ezelőtt volt szerencsém megismerkedni a magyar Magister Products márkával, amikor is a jóvoltukból részt vettem egy Séance-rendezvényen. Dr. Mester Ildikó, farmakológus, Dr. Veres Klári, bőrgyógyász-szakorvos jelölt, valamint Pochron Bianka kozmetikus ugyanis kifejlesztettek egy olyan kezelési koncepciót, ahol az aromaterápiát és a természetes összetevőkből készült, professzionális felhasználásra szánt termékeik hatását ötvözik a különböző igényeknek megfelelően. A programban részt vevő kozmetikusok átfogó bőrgyógyászati képzést is kapnak, így garantáltan jó kezekbe kerülünk, amikor ellátogatunk hozzájuk. Én egy hidratáló kezelést próbáltam ki, és amellett, hogy a kencék tökéletesen kisimították és puhává tették az arcom, végig isteni gyümölcsös illatokkal voltam körülvéve.

magister.jpg

Nagyon megfogott az a szakmai alázat, ami a termékek megalkotóiból, és a Séance-kozmetikusokból áradt, igazán nagyszerű élmény tudni, hogy nemcsak a krémek magas minőségűek, de az is, ami körülveszi őket. Ha kipróbálnátok a Séance kozmetikumokat, akkor számos lakossági felhasználásra is elérhető a webshopban. Én a tonizáló mangónektárt használom, mely köszönhetően a benne lévő chia olajnak olyan remekül hidratál és táplál, hogy nyári estéken lefekvés előtt nem is kenek fölé arckrémet. A Magister Products 'Séance-on kívüli' termékei természetesen mind egyéni vásárlóknak készültek, így ha már hidratálás és ha már chia, akkor mindenképp meg kell említenem a Ciao Chia arckrémet. Kinyitva a tégelyt egyből finom őszibarack illat csapja meg az orrunk. Mivel a krém zsíros növényi vajaktól mentes, kombinált bőrre is kiváló választás. A chiától kezdve a goji bogyóig számos növényi összetevővel segít abban, hogy az arcbőrünk üde és hidratált maradjon. Ár: Séance tonizáló mangónektár - 990Ft/30ml, Ciao Chia arckrém - 3590Ft/60ml     Bővebben ITT

 

Yves Rocher

Ha a hidratálás van a fókuszban, akkor egyértelműen a Hydra Végétal termékcsalád felé vegyük az irányt a francia növényi kozmetikumok tudorának, az Yves Rochénak a boltjaiban. A kollekcióban a toniktól kezdve a bőrradíron át a micellás vízig mindenféle olyan terméket megtalálunk, mellyel bőrünk nedvességtartalmának optimalizásához hozzájárulhatunk, a természetes összetevők mellett pedig mindegyik üde, friss illattal csábít. Az összetevők legfontosabb eleme az edulisz, mely egy pozsgás növény, a belőle kinyert víz segít bőrünknek a vízraktározásban.

yves_rocher.jpg

Mivel ilyen széles aa termékpaletta a kollekcióban, érdemes a napi bőrápolási rutin minden elemét innen választani a tökéletes összhatás érdekében. Hetente egyszer-kétszer a radírozásról se feledkezzünk meg: az elhalt bőrrétegek eltávolításával a tonik, szérum, krém sokkal jobban ki tudja fejteni jótékony hatását. Ha már krém, itt is kétféle közül választhatunk, egy gél állagú, könnyedebb, és egy selymesebb változat közül, attól függően, milyen mértékű hidratálásra van szükségünk. Előbbi a kombinált, utóbbi a szárazabb bőr igényeit elégíti ki. Ár-érték arányban is remek választás a Hydra Végétal kollekció, az meg már csak hab a tortán, hogy a csomagolásnál a környezetünk fenntarthatóságára és az újrahasznosítás ügyére is figyel a márka. Ár: tonik - 2790 Ft, arctisztító zselé - 2590 Ft, arcradír - 2790 Ft, zselés arcápoló - 3990 Ft Bővebben ITT

 

Kiehl's

Az amerikai brand kencéi nem olcsók, viszont  letisztult, trendi köntösben luxus minőségű termékeket vásárolhatunk a boltjaikban, ahol mindig mosolygós, nagyon felkészült asszisztensek segítenek a választásban. (Egy ingyenes bőrdiagnosztikán is részt vehetsz náluk, mely után az eredményeknek megfelelő termékmintákat kapsz, amiket aztán otthon kipróbálva eldöntheted, mi válik be neked igazán.) Néhány éve már világszerte nagy népszerűségnek örvendenek a maszkok, legyen az fátyolmaszk, lehúzható, felkenhető, kék vagy zöld vagy fekete :) Ebből a hullámból természetesen a Kiehl's sem maradhatott ki és miért is tette volna, hiszen hetente egyszer-kétszer egy jól megválasztott darab igazán ünnepi élmény a bőrünknek.

kiehls.jpg

Az én választásom a körömvirágos-aloés hidratáló maszkra esett, mert egyrészt csodás az illata, másrészt a testvér körömvirégos hidratáló tonik nagyon bevált, harmadrészt mert a boltban a lányok azzal kecsegtettek, hogy ha csak 10 percem van, akkor gyorsan zuhanyozás közben csak felkenem, amikor pedig a fogmosással is végztem, lemosom és máris kész a pihepuha bababőr :) A zuhanyzás közbeni használat egyébként azért is nagyon jó, mert a melegvíz hatására kitágulnak a pórusok, így az értékes összetevők könnyebben felszívódnak. Ár: 13 990 Ft/100ml  Bővebben ITT

 

Bioderma

A Bioderma termékei azóta a szívemhez nőttek, amióta a Sensibio H2O micellás vizüket először próbáltam: bármilyen vízálló, makacs sminket egy pillanat alatt leszed, nem szárít, nem allergizál, egyszóval csodásan működik. Szintén az érzékeny bőrre kifejlesztett Sensibio család tagja a pumpás kiszerelésű habzó gél, nagyon jól tisztít, a sminket is leviszi, és mivel hipoallergén, parabén-, szappan- és illatanyagmentes, teljes biztonságban van a bőrünk. Az idei nyár újdonsága számomra a Hydrabio Perfecteur, amely nevéhez hűen egy bőrtökéletesítő krém 30 faktoros fényvédővel kombinálva. (Egyébként ez és a micellás víz is díjat nyert tavaly a Cosmopolitan Beauty Awards-on.)

bioderma.jpg

A Hydrabio termékcsalád tagjai minden bőrtípusra alkamazhatóak az extra nedvességpótlás érdekében. Én reggelente a a tisztítást és egy cseppnyi szérumot követően ezt kenem fel: gyorsan felszívódik és nem fénylik tőle a bőr, így tökéletes sminkalap, kellemes, nem tolakodó az illata és még a nap káros sugarai ellen is véd. (Személyes tapasztalat alapján akkor működik legjobban, ha vékonyan, a vízhiányosabb területekre koncentrálva kenitek fel, és a zsírosabb területekre egészen kicsi visztek csak fel belőle.) Ár: Sensibio habzó gél - 5087 Ft,  Hydrabio Perfecteur - 5667 Ft     Bővebben ITT 

 

Szöveg: Brigi és Anna

Borítókép: www.whatsgoodonline.co.uk

Termékfotók: @annecolor

 

Tükröm tükröm mondd meg nékem!

Szépülj a növények tudásával! - bemutatkozik az olasz Vagheggi márka

Esküvői kelléktár - avagy Hamupipőkék bevetésen

Ha a filmek illatosak lennének... - Melyik parfümöt viselné Cameron Diaz?

  

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr6813867790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.