Simogass tigrist! - De mindenáron?

Megjelent: 2017.01.31. 23:30

Ázsiában nagy népszerűségnek örvendenek a tirgis-dédelgető parkok, ahova belépve úgy érezhetjük, mintha egy  kedves kis rajzfilmbe csöppennénk, melyben barátságos "nagy cicusok" mókáznak, akikhez bátran oda lehet menni - legalábbis az állatsimogató létesítmények üzemeltetői szerint. A való életben azonban vadállatokról van szó, akiknek lételemük (lenne) a vadászat, és keményen odakarmolnak odakarmolnának, ha olyat teszünk velük, amit nem szeretnek. Vannak ugyan szakemberek, akik kölyök koruk óta nevelnek mentett nagymacskákat és erről videós dokumentációkat is készítenek, melyeket nézve úgy tűnhet, hogy szelídíthető fajról van szó. De ők szakemberek, állatvédők, akik az egyed igényei szerint kialakított, zárt központokat tartanak fenn, nem pedig idomárok és vállalkozók, akik a bugyuta szelfikből szeretnének fenn maradni Thaiföld, vagy Kína tursztikai térképén. 

pexels-photo_2.jpg

Egy egészséges tigrisnek erős foga, karmai és izmai vannak, amivel nagy vadakat is képes leteríteni. Ha ezeket mind beveti, azzal a legjobb esetben is komoly sérülést tud okozni egy nála súlyban és méretben is kisebb emberi lénynek, még akkor is, ha nem feltétlenül a táplálékszerzés a célja. A megszelídítése minden napi törődést és áldozatokat kívánó munka eredménye, melynek a lehető legkisebb korban neki kell kezdeni. De ne áltassuk magunkat azzal, hogy egy napi több ezer fő kiszolgálására tervezett állatsimogató központban van lehetőség ilyesmire - és a képen látható buddhista szerzetes is csak egy beöltözött kínai munkás. 
kiscica.jpg

Egy Facebook fotónak pedig komoly ára van: gyógyszerek, láncok és érzéstelenítés nélkül elvégzett ’’műtétek’’. Minden simogató más eszközhöz folyamodik, de a leggyakoribb és egyben legkegyetlenebb módszer, amikor a tigrist kisebb korában megszabadítják a fogaitól, a karmaitól, majd egyszerűen elvágják azokat az inakat, amik ahhoz kellenének, hogy karmolni tudjon. Természetesen nem kórházi körülmények között és természetesen a kutyát sem érdekli, hogy milyen fájdalmakat érez a korán megfélemlített példány. Ha egy kölyök nem éli túl a beavatkozásokat, ''jobb esetben'' a parkon belül elkülönített tárolóban helyezik ’’örök nyugalomra’’, mely törvénybe ütközik. Ahogy az is, hogy ezután kereskedjenek a dög húsával vagy szőrméjével– mégis volt már rá példa.

A műtéteteket túlélő példányok a látogató csarnokba kerülnek, ahol nehéz láncokhoz kötve tartják őket, hogy semmiképpen se legyen esélyük elszökni, de sok helyen még megmoccanni se. A mozdulatlanságtól az izmaik elsorvadnak, és előfordul, hogy nem cserélik rajtuk a bilincset sem, ami az állat növekedésével gyakorlatilag beépül a végtagjaiba és elfertőzi azt. Ha ezen a szinten sikerül is megmenteni őket, már akkor sem képesek az önálló életben maradásra. Nem tudnak járni, fogak híján nem tudnak maguktól táplálkozni és annak ellenére, hogy sok fajtájuk a kihalástól veszélyeztetett kategóriába tartozik, szaporodni is csak kis eséllyel fognak. 

A PeTA és számtalan alapítvány áldozatos munkájának eredménye, hogy sikerült több központ ajtaja előtt is lehúzni a rolót és szakemberekhez küldeni a sérült nagymacskákat. Egyik leghíresebb akciójuk, amikor a thaiföldi Tiger Temple tevékenységére derítettek fényt, de volt olyan eset is, amikor összesen 2500, különleges ételnek szánt tigrisnek tudtak lehetőséget adni az új és szabadabb életre, melynek köze sincsen a szűkös kifutóhoz, a nyugtatókhoz, a túletetéshez és a rövid pórázhoz. 

tigrincs1.jpg

Muszáj megértenünk, hogy hiába akarunk egy olyan világban élni, ahol minden minket szolgál ki, vannak olyan természetes törvények, amiknek nem szabad ellenszegülnünk. A vadállatoknak a vadonban van a helyük, nem a Facebook oldalunkon, a kis tigrisnek pedig anya tigris kell, aki felneveli és nem egy buta és sekélyes ember, aki idomítja. Amíg ezt nem értjük meg, addig mindig lesz egy olyan beteg ágazat  - főleg Dél-Ázsiában -, ami a szenvedésből szedi az éhbért a dolgozóknak és a nagy pénzt, európai lányokra, a tulajdonosnak. 

Ha szeretnél többet tudni vagy tenni a fentiek ellen, akkor keresd fel a PeTA vagy a The Dodo angol nyelvű oldalát. Ha a rehabilitációt és a szórakoztató parkok, cirkuszok, orvvadászok miatt elanyátlanodott nagymacskákat szeretnéd támogatni, kövesd a Black Jaguar White Tiger Alapítványt, ahol számtalan cuki videót látsz majd arról, milyen az, amikor valóban törődnek egy állattal. 

alairas_brigi_1.png

Borítókép: unsplash.com

 

Állati

Játékos Állatkert - Így szerezz örömet a kismajomnak

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr2812169310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása