Thai a városban, thai mindenhol

Megjelent: 2016.06.14. 15:01

Tojásos tészta, csirke, ananász és az elmaradhatatlam édes-savanyú szósz - ez volt az első rendelésem, amikor úgy döntöttem, én is betérek a barátnőim által agyondicsért Padthaiba - nézzük meg, mit tud, gondoltam. Egy szokásosan rohanós hétköznapon a belvárosban jártam épp, és mivel untam már a szendvics-gyros-pizza szelet egyhangú hármasát, logikus választásnak tűnt, hogy ebben az étteremben ebédeljek. 

dscf7316_2.JPG

Körülbelül negyed órát adtam arra, hogy feltankoljam magam energiával a nap hátralevő részére (tudom-tudom, nem helyes a sebtiben étkezés). Energián a megfelelő D-vitamin bevitelt is értem, amivel a  téren egy padon ülve kívántam feltöltekezni, ugyanis azt mondták a többiek, már elvitelre is lehet itt rendelni, juhuu! Negyed órából végül húsz perc lett és a napsütésben elfogyasztott ebéd az egész további napom más megvilágításba helyezte. De tényleg.

A "más megvilágítás" jelen esetben abszolút pozitív dolgot takar, az okokat pedig sorolom is szép sorjában.

dscf7311_1.JPG

Természetes és egészséges

Szeretem, hogy a különböző alapokból, feltétekből, szószokból és extrákból saját magam "főzhetek", arról nem is beszélve, hogy glutén-, laktóz- és tojásmentes valamit egyéb nagyon egészséges alapanyag-változatok is léteznek, ami megkönnyíti sokak életét, akik valamely ételallergiával küszködnek, mégis finomat szeretnének enni. A wokbarok falán mindig előszeretettel olvasgatom az információs kis ábrákat, amik többek között felvilágosítanak arról, hogy az ebédem/vacsorám melyik összetevője milyen áldásos hatást fog kiváltani a szervezetemben, amitől már előre sokkal jobban érzem magam és titokba azon tönprengek, hogy a következő látogatásomkor kicsit több brokkolit kérek majd és talán kipróbálom végre a tofut is. Olyan jó úgy finomat enni, hogy utána a bűntudatnak semmi nyoma (versus csoki). Ja igen, mert azt még nem mondtam, hogy amellett, hogy minden fogás szuper egészséges étel, még remek ízük is van és egy adag bőven elég a kellemes jóllakottsághoz. De ha mégsem akkora az étvágyad, hogy egy normál adaggal elbírj, vagy otthon az esti filmet nézve falatoznál inkább, egyszerűen kérd kis papírdobozba a vacsit - éljen a wok to go!

dscf7320_1.JPG

Mosolyogni ér!

Az általunk kiválasztott összetevőkből thai séfek hatalmas wok-okban készítik el rendelésünk, sorszámot kapunk, de a várakozási idő pont arra elég csak, hogy konstatáld: a szakácsok pontosan azzal a nyugalommal és kedvességgel mosolyognak rád, mint a jós Ketut Julia Robertsre az Ízek, imák, szerelmek-ben, még akkor is, ha az épp Balin volt. A mosoly keleten - és szerencsénkre a Padthaiban is - mindenkinek magától értetődően jár. 

 

Nem csak ötórai tea

A Padthai teák messze földön híresek. Korábban már kipróbáltam a klasszikus jázmin-citrom és a Joy névre hallgató Roiboos teát, aztán szép sorjában az "ütősebb" guarana, hibiszkusz, gyömbér, menta (Power) és az uborka-gyömbér-lime (Fit) kombókat is, melyek közül az utóbbi lett a nagy kedvencem, ráadásul ez teljes mértékben cukormentes. Egy ideje akkor is benézek valamelyik étterembe, ha csak simán szomjas vagyok. A sok tejeskávé és ásványvíz mellett kell egy kis változatosság és szerencsére most már helyes kis üvegekben is magunkkal tudjuk vinni az italokat. Tuti, hogy nagyon hálás leszek ezért a vívmányért a forró nyári napokon!

dscf7354_1.JPG

Friss és vidám

Először is jó bemenni egy letisztult, minimalista belső térbe, ahol a fa és kő burkolatokon a fekete, a szürke és a fehér hideg hármasát a zöld, a bézs és a narancsba hajló terracotta árnyalatai egészítik ki, üdítővé, de nem tolakodóvá téve ezzel az egész helyiséget. A Gozsdu Udvarban tett látogatásom óta már voltam a másik két étteremben: az Október 6-a utcában és az Egyetem téren is. Jelenleg az utóbbi a nagy kedvenc, mert ha ott ebédelek, mindig kint a téren ülök le valahol, és a fel-alá szaladgáló diákok látványa kicsit visszazökkent egyetemista korom, a boldog békeidők hangulatába. Nem mintha a másik két helyen nem lenne béke - sőt! Pont ez az, amire egyébként tudatosan is törekednek az alapítók: a fővárosi felgyorsult életben itt megállhatsz egy pillanatra, és képzeletben akár Pattaja homokos strandjáig repülhetsz. Egyébként most, hogy végre-végre itt a jó idő, általában fogom a kis elviteles dobozkámat meg az elmaradhatatlan teámat és valamelyik közeli parkban adom át magam az ízek élvezetének.

 

Nem lennék hiteles, ha nem említeném meg a desszerteket is, melyek mennyeiek és pont akkorák, hogy nem kell attól félnünk, hogy elfogyasztva őket máris oda az egészségtudatos táplálkozásunk. Nemrégiben egy chilis csokikrém és egy kókuszos-mangós ragacsos rizs kíséretében randiztam valakivel, akinek azóta minden tejberizsről én jutok eszébe. Hát nem romantikus? :)

 

Web: padthaiwokbar.com

Facebook oldal

 

Szöveg: Farkas Anna

Képek: Farkas Marci

 

FELFALTUK ÁZSIÁT

FELFALJUK ÁZSIÁT 1. - RAMENKA

FELFALJUK ÁZSIÁT 2. - YAMATO

FELFALJUK ÁZSIÁT 3. - KANPAI IZAKAYA JAPÁN BISZTRÓ

FELFALJUK ÁZSIÁT 5. - FUJI JAPÁN ÉTTEREM

FELFALJUK ÁZSIÁT 6. - BAMBUSZLIGET JAPÁN ÉTTEREM

 

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr228733290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.