A nagy MILC-teszt (Olympus, Canon, Panasonic)

Megjelent: 2016.03.08. 13:17
Írta: praclee

Nemrég teszteltem az Olympus O-MD sorozat egyik legfrissebb gépét (ITT), most pedig kézhez kaptam egy kisebb változatot a PEN-szériából. Ha lehet mondani, ennek még retróbb a külalakja, és erre aztán már tényleg mindenki úgy felkapta a fejét, hogy szabályosan meg kellett védenem a kicsikét. De mint tudjuk, a külső nem minden, így összevetettem a tudását két másik remek tükör nélküli kamerával, a Canon EOS M10-es és a Panasonic Lumix GX7-es gépekkel. Nem célom, hogy a gépeket szigorúan szakmai szemmel vizsgáljam, arra ott vannak a szakfórumok. Normál felhasználóként nyúltam hozzájuk és első érzéseimet írtam le velük kapcsolatban. maxresdefault_13.jpg

 

Olympus PEN E-PL7 olympus-e-pl-7-3_4.jpg

A kinézetről már beszéltem. A dizájn csillagos ötös. Igaz a mondás, hogy a régi dolgok mindig jók. A gép kicsike, viszont az anyagot nem spórolták ki belőle, így súlyánál fogva stabilan kézben tartható. A PEN-szériaban hiába kutatunk a kereső után, nincs, a hamarosan megjelenő PEN-F széria lesz az első, amibe már beépítették. A kereső hiánya csak akkor lehet zavaró, ha valaki sokat akar napfényes időben fotózni. Kijelzője egyébként szép éles képet ad, színhelyes, nem túlszaturált, továbbá plusz pont, hogy kihajtható. Bár a Canon kijelzője nem mozgatható ennyi irányba (csak felfelé mozog a rendszer), mégis sokkal stabilabbnak tűnik, mint az Olympusé, utóbbinál ugyanis két sínrendszeren fut a kijelző és látjuk a hajszálvékony kábeleket is. Megfordult a fejemben, hogy vajon mennyire sérülékeny ez a konstrukció? 

z-epl7-back.jpg

A gombok elhelyezkedése kényelmes. Beépített vaku nincs, de én ezt nem is bánom, mivel azt még telefonba se értem, minek szerelnek. Csatlakoztathatunk viszont rendes vakut, amivel szerintem mindenki jobban jár. 

Tényleg annyira masszívan össze van rakva a fém váz és a bőr hatású fekete rész, hogy szerintem egy kisebb eséstől sem lenne baja.

Már a másik Olympus gép tesztelésénél is azt az észrevételt tettem, hogy a menü kissé bonyolult. Arra rájönni, hogy Time Lapse fotót hogy tudnék készíteni, nem kevés időbe tellett.

A képernyőt sajnos nem lehet teljes értékűen használni. Ha rányomunk az elkészült képre, belenagyít és tudjuk jobbra-balra húzogatni, viszont a csippentős nagyítás-kicsinyítés itt nem működik. Ahhoz külön csúszka van. Ugyanígy nem lehet a képernyőn megjelenő infókon változtatni, ám azt állíthatjuk a képernyőn, hogy ha rányomunk az ujjunkkal akkor fókuszáljon vagy fotózzon vagy ne tegyen semmit. Kicsit érthetetlen, hogy ha ezeket onnan kezelhetjük, akkor a többi funkciót miért nem? Van helyette gyorsmenü, ami jobb oldalról előjön, és kapunk egy programozható Fn gombot is, amit kedvünkre igényeinkre szabhatunk. Mellette a DSLR gépeken is fellelhető nagyító gombot találjuk. Ha mondjuk ráfókuszáltunk egy távoli pontra, de szeretnénk meggyőződni, hogy tényleg éles-e, akkor megnyomva a gombot, közeli képet kapunk.

Míg a régi fényképezőkbe és még a mai okostelefonokba is se igazán szép, se nem hasznos effekteket pakolnak, addig az Olympus erre is nagyon ráfeküdt. Az előre telepített témák között sok nagyon jót és hasznosat találni. A részleges szín kiválasztásával pl. megjelenik egy kis kör alakú színskála, amit tekerve kiválaszthatjuk, mely színt szeretnék megtartani, a többit pedig elveszi. De ott van Szemcsés Film effekt is, ami a kedvencem. Összesen amúgy 15 téma közül választhatunk, ezen felül pedig 25 beállításból, ahol helyet kap az éjszakai felvétel, panoráma, sötét tónusú portré vagy dokumentum mód. p1080001_colorcam-olympus.jpg

A képek 16.1 MP felbontással készíthetők és lehetőség van raw-ban is fotózni. ISO értéke 200-25 600-ig terjed. FullHD videot rögzít, amiben segítségére van a három pontos képstabilizátor is. Az alap optikával borospincében, rossz fényviszonyok között videózva hozza a mai high-tech telefonok képminőségét, de ha ráteszünk egy fix objektivet, olyan drasztikus minőségi ugrást tapasztalunk, amitől leesik az állunk. Hihetetlenül részletgazdag és éles képeket csinál. Bárhol megállná a helyét! Az akkumulátor 1210 mAh-es és tapasztalataim szerint jól bírja. Gyárilag több mint 300 képet lehet vele készíteni. Én ennél jóval többet lőttem egy feltöltéssel, és egész hétvégén meg se szólalt, hogy merülne. A legjobbról még nem is beszéltem. Ezek a digitális gépek már wifi-képesek. Ami nem csak annyit tesz, hogy átküldhetjük a telefonunkra az elkészült képet, hanem a letölthető alkalmazás segítségével a telefonunkról is képesek vagyunk irányítani a kamerát és fotózni. 

Az árát tekintve 130.000 Ft-ért egy kitűnően összeszerelt, gyönyörű és nagyon jól használható gépet kapunk. Ami a fájó pont, hogy ha nem az alap objektívvel szeretnénk használni, akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, mert körülbelül 100. 000 Ft-nál kezdődnek a fényerősebb lencsék.

  

Canon EOS M10
canon_m10.JPG

A Canonnak vitathatatlanok az érdemei a tükörreflexes gépek terén. Ám követni kell a trendet, így ők is porondra léptek a MILC kamerákkal. Kinézetre nem a retro vonalat hozzák, inkább a könnyed, fiatalos életérzést akarják visszaadni, mint ahogy ez a mai okostelefonoknál is tapasztalható. És lehet jól csinálják, hiszen idehaza is több turista nyakában láttam már ezeket vagy ehhez hasonló gépeket pár hónapja, és akkor is az tűnt fel legjobban, hogy nem egy fix objektíves kis digitális fényképező jön velem szembe, hanem egy cserélhető objektíves gép.

A kialakítása egyébként ennek a belépő szintű gépnek is több, mint jó. Bár én a műanyagért nem vagyok oda, de jól összerakott, minden retesz hibátlanul zár. Olyan apró dolgokra is figyeltek, hogy mikor a kártya nyílása nyitva van, a gépet be sem tudjuk kapcsolni. Mondjuk első pillanatban azt hittem, valamit elrontottam. De egyébként ez hasznos figyelmeztetés lehet. Felette bal oldalt a HDMI aljzat van és egy aprócska gomb, amivel a beépített vakut nyithatjuk, jobb oldalt pedig a wifi gomb kapott helyet, mellyel egy pillanat alatt tudunk csatlakozni az okostelefonunkra, amivel akár távolról is irányíthatjuk a kamerát vagy éppenséggel importálhatjuk az elkészült fotókat. 

Az M10-es modellnél nincs lehetőség külön vakut csatlakoztatni és nézőke sincs. Van ellenben kihajtható kijelző, ami sokkal masszívabb és meggyőzőbb, mint az Olympus Pen esetében. Igaz ott nagyobb a mozgástér, valahogy mégis a Canon rendszerét választanám. A kijelző tekintetében viszont nagyon csalóka dolgot tapasztaltam. Dicséret illeti a Canont, mert tényleg szép képet mutat. Ám csalóka, mert túlszaturálja és nagyon telített színekkel dolgozik, ami a számítógépen visszanézve már jóval fakóbb színeket produkál. A képvisszanézésnél viszont két csippentéssel is bele tudunk nagyítani a képbe, míg az Olympusnál erre csak a csúszka segítségével volt lehetőség. 

A Canon nem árasztotta el gombokkal a gépet, ráadásul a bekapcsolása is trükkös. Sőt, talán ezt nevezhetjük hibának is. Pont az ON/OFF felirat felett található egy kis pöcök. Bárkinek adtam oda a gépet, bőszen elkezdték azt egyik állásból a másikba kapcsolni, de a megoldás nem ez. Ugyanis ez a gomb csak az automata, manuális és video mód között vált. A bekapcsoló gomb cselesen ennek a gyűrűnek a közepébe van besüllyesztve. Ez eléggé félrevezető és szerintem a Canon mérnökein kívül nincs ember, aki ha a bekapcsoló feliratnál lát egy gombot, vagy pöcköt, akkor ne arra gondoljon, hogy ez az. Mert nem az. Na már én is belezavarodtam. Visszatérve a fent elhelyezkedő gombokra, ott a fényképező és a video felvevő gombja található meg.
cn0922c011_14484_10.jpg

A gép egyéként egész könnyű, már-már pehelysúlyú, ami jól jöhet, ha utazás során ki van dekázva, mit viszünk magunkkal. 301 grammot nyom akkumulátorral és kártyával, míg az Olympus Pen ugyanígy 357gramm. Markolata kellemes, köszönhetően, hogy a hüvelykujjnál levő részre egy domborulatot tettek.

Amiben a Canon számomra a legerősebbet nyújta, az a menürendszer. Egyrészt nagy és érthető ikonokat kapunk, másrészt az egész menürendszer felépítése felhasználóbarát és kezdő felhasználóként is pillanatok alatt rájövünk a dolgokra. Talán olyan ez, mint az iPhone kontra androidos telefonok esete. 17 program és téma közül választhatunk. Ez az Olympusnál erősebbre sikerült, de azért itt is találunk jó dolgokat. Ilyen pl. a Food téma, amivel az ételfotóknál játszhatunk a színhőmérséklettel. De van halszem effektus és soft focus is. Sajnos a processzor nem dolgozik túl gyorsan és az elkészült kép után mindig kiírja a Busy feliratot, amit néha már idegőrlő volt kivárni. 

Az M10-es is képes a JPG mellett raw formátumba rögzíteni a 18MP-eles fotókat, melyek ISO érzékenysége 100-25600 között mozog.  FullHD videot 30 képkocka/mp-ben vehetünk fel. Azt ígérik a Canon honlapján, hogy a hozzá kapott 15-45mm KIT, vagyis alap objektívvel mozifilm hatású „pull focus” effektet hozhatunk létre. Ezzel tényleg igazat mondanak. Nagyon gyorsan és tényleg olyan filmesen váltogat a tárgyak között. Ami viszont nagy hibája (legalább is ennek az objektívnek), hogy a zoomolás nem egyenletes. Egy fotónál ugye ez nem zavaró, de amint video üzemmódban kis zoomokkal haladtam előre hátra, folyamatosan a mechanika rossz kialakításába ütköztem. Képtelenség lassú egyenletes zoom-mal dolgozni, mert szakaszos.

A gyári objektívvel készült képek is gyengébbek, mint a konkurens Olympusé. Az élek jobban elmosódottak, a kép szemcsésebb, szöszösebb. img_0003_colorcam-canon.jpg

Összességében mindkét gép mellett szólnak pro és kontra érvek.

A Canon mellett szól a könnyű váz és fiatalos dizájn. Egyszerű és gyorsan tanulható a kezelése. Plusz pont a beépített vaku és a kijelző stabilitása. Az Olympus nehezebb, dizájnban maradt a régi klasszikusoknál, a menürendszere sokkal bonyolultabb, ám képminőségi és technikai oldalról nézve jóval erősebben teljesít a Canonnál. Mind fotó, mind video terén jobb minőségű képet kapunk. Több a beállítási lehetőség, csatlakoztathatunk külső vakut, és a súlyának köszönhetően stabilabb érzést biztosít fotózás közben. Az elkészült fotók a kijelzőn is színhűek, míg a Canon túlszaturál.

Árát tekintve mindkét gép alap objektívvel 170. 000 Ft.

 

Panasonic Lumix GX7

panasonic_dmc_gx7sk_lumix_dmc_gx7_mirrorless_micro_997465_1.jpg

A harmadik versenyző, a Panasonic Lumix GX7 annyiban kilóg a sorból, hogy már 2 éve megjelent, de nemcsak hogy megállja a helyét, van amiben előrébb is jár. Az ára szintén 170. 000 Ft körül mozog az alap kit objektívvel. A retro dizájn itt is nagyon erős. A szürke fém váz és a fekete bőrhatású felső rész szintén figyelemfelhívó. A nézőke elsőre két pirospontot is kap. Egyrészt mert van, de a nagyobb dicséret annak jár, hogy 90 fokban felfelé mozgatható, így ha lentebbről vagy magunk elé tartva szeretnénk készíteni képet, az is lehetséges. Ráadásul 2.7 millió szubpixeles LCD került bele, ami még a hátsó képernyőnél is nagyobb felbontással bír. Bár az sem panaszkodhat a maga 1.4 milliós képpontjával. A kijelző egyébként 3”-os nagyon szép színhű képet ad és szintén mozgatható. Egy elég stabil rendszeren tudjuk kiemelni és felfelé-lefelé hajtogatni, ha netán a fejünk felől akarnánk képet készíteni. 

Súlyra a legnehezebb gép a három tesztelt közül. 360g csak a váz, de engem nem zavart, bár lehet, ha turista lennék és folyton járnám a várost, már többre értékelném a Canon könnyű szerkezetét.
p8260350_pana.jpg

(Esti időben is teszteltem a Panasonic GX7-est. Még ilyen körülmények között is viszonylag kicsi a zajosodás, nagyítás során is kicsi a pixelesedés)

A markolatot és az akku elhelyezését ügyesen oldották meg. Jobb kezünkben a gép ugyanis elég vastag fogásra talál, és okosan ide építették be az akkumulátor és az SD kártya helyét, amit egy jól záródó kis füllel oldottak meg. De az is lehet, hogy az akku nem fért máshova, azért kerekítették a formát, mindenesetre jó érzés, hogy nem teljesen lapos a készülék és könnyű rajta fogást találni. A gombok elhelyezkedése is kényelmes, viszont kezelni már nem egyszerű. Mind a bekapcsolás, mind a kezelőszerv tárcsája valamint az exponáló gomb körül levő gyűrű tekergetése nehéz. Egy ujjal szinte lehetetlen. Ám mivel ez egy első generációs teszt gép, az is lehet, hogy emiatt merültek fel ezek a gondok.

A képernyő felett külön helyet kapott az AF/MF gomb, ami a komolyabb DLSR gépek jellemzője. Az automata és manuál fókuszt váltogathatjuk vele. Manuális beállításnál alapból megjelenik a képernyő közepén egy nagyított nézet az élesíteni kívánt tárgyról, így biztosak lehetünk benne, hogy jól állítjuk be a dolgokat. Balra mellette a vaku gomb helyezkedik el, amivel ügyesen felugrik a kis vaku. Teljesítménye átlagos, de aggódni nem kell, mert külső vaku is csatlakoztatható. Bal oldalt a HDMI, usb és jack csatlakozó található, ami viszont érthetetlen okból csak úgy nyitható, ha a kijelzőt kihúzzuk az alapállásból. php0ynvkd.jpg

A hátoldalon lévő gombok jó minőségűek és határozottan működnek. Nincs holtjáték, se kotyogás. Kapunk 4 programozható funkció gombot, amit kedvünkre állíthatunk be. Alapból ide osztották ki a wifi (mert hogy az is van, és remekül használható az ingyenesen letölthető Panasonic alkalmazással) a törlés/vissza, a nézőkére váltás és a gyors menü gombját. Utóbbi nagyon hasznos, ha nem akarunk sokat időzni az amúgy átlátható és jól kezelhető menüben, hanem csak a legfontosabb beállításra van szükségünk.

A Panasonic Lumix GX7 esetében olyan extra dolgok is kerülhetnek a kijelzőre, mint pl. a vízszint kijelző, ami elsőre olyan volt, mint a repülős szimulátorokban, mikor landoláshoz készülünk. Előhívhatjuk még a histogrammot, amit bárhová pakolhatunk a képernyőn. Itt mindent vezérelhetünk egyébként onnan is, és a csippentéses nagyítás is működik, amit pl. eléggé hiányolok az Olympus Pen esetében. A menü, a gombok, a kijelző mind annyira személyre szabható, hogy szinte már zavarba ejtő. A japán gyártó tényleg nem fogta vissza magát, hogy személyessé tegyünk fényképezőnket.

A 16.8 MP-lel a kamera nagyon szép képeket készít. Bár az alap optika legkisebb fényereje 3.5-ös, egy percig nem kell szégyenkezni, ha csak ezzel fotózunk. Szép kontúros, tiszta és éles képet kapunk. Még 100%-os nagyításnál is kitűnő a felbontás, nem esik szét a kép, nem látni digitális machinálást, se ’szöszölődést’. Választhatunk Raw vagy Jpg formátum között, de képes egyszerre mindkettőre is. ISO-ban 200 és 25600 között mozoghatunk. Video-ban FullHD képes 50képkocka/mp-cel. Zoomolás közben épp hogy csak kicsit akadozik az optika, így kis gyakorlással rá lehet érezni, hogyan közelítsünk vagy távolítsunk videozás közben, hogy ne szaggatott mozgást kapjunk. Ezt a Canonnál sajnos lehetetlenség véghezvinni. Egyébként a videot is állíthatjuk manuális üzemmódba, és így felvétel közben lehetőségünk van játszani a fényerővel.

Rengeteg előre programozott stílust és témát kapunk, amiből viszont csak kevés az igazán jó. Hiába van Retro, Old days vagy a fekete fehérből is három különböző, valahogy nem olyan erősek, mint az Olympus esetében.

A gyártó hivatalosan a szokásos 320-350 kép közé lövi az 1025 mAh-es akksival. Használat közben viszont én úgy éreztem, hogy ez a leggyorsabban merülő gép. gx7s_back_slant_lcd_2-522db37558978.jpg

A Panasonic Lumix Gx7 attól eltekintve, hogy a tekerős gombjai nehezen forognak, ami adódhatott a tesztgép viszontagságaiból, összességében egy nagyon jó kamera, pedig már két éves! Nemcsak szép, de masszív is, rengeteg beállítási és sok extra lehetőséggel szintén erősen ajánlott.

 

Szöveg és tesztfotók: Dani

Borítókép: KAZA

 

 

Tesztelve!

ÍGY SZERETTEM BELE EGY MILC-BE - ELSŐ LÁTÁSRA

NIKON D5 ÉS D500 - NEHÉZTÜZÉRSÉG

PEUGEOT 208 ALLURE TESZT - TUNING GYILKOS KISAUTÓ

TABASCO - EGY SZÓSZ, AMI HÉTFÉLEKÉPPEN CSÍP

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr168377892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

theman 2016.03.08. 20:00:48

Ez az Olympus nagyon szép.