Közutálat tárgya lett a gigantikus Capa-szobor

Megjelent: 2015.10.13. 21:26
Írta: colorcam

Tegnap jött a hír, hogy elkezdték bontani Loránth Ervin milicistát ábrázoló szobrát, mely a Széchenyi téren állt kemény 2 napig. Nem célunk még egyet rúgni az elmúlt napig végletekig kritizált szobrászba, csupán viccesnek találtuk a külföldi oldalakon megjelent kommenteket. A nem túl elismerő szavak mellett a mém-gyártás is elkerülhetetlenül kezdetét vette.

fallingsculpture1.jpg

A 7,5 méteres, 4 tonnás monstrumot leginkább elnagyolt vonalai és kidolgozatlansága miatt kritizálták. Sokak szerint semmi köze a képen látható alakhoz. A Petapixel az alkotó mentségére hozza, hogy a Capa által készített fényképen sem láthatóak jól az arcvonások, így a szobrásznak használnia kellett a képzeletét...

 

 

Az Artportalnal már jobban begurultak, egészen pontosan ezt írták:

"A szobor szinte semmilyen értelemben nem értékelhető. Mintha egy bedrogozott tapír gyurmázta volna emlékezetből egy olyan fénykép alapján, amit sosem látott. Nem tudni, a Gulliver-szerű óriás miért szenved annyira? Mert elejteni készül túlméretezett elefántlövő puskáját, amelyet egyébként sem érinthetne meg a puska tusán lévő nagyszerű és informatív felirat szerint? Mert a szobrász teljesen hülye pózban döntötte három fémrúdra, amelyek a hátába és két fenékgerezdjébe fúródnak fájdalmasan? Mert nem tudja, mi a célja a jobb keze mellett álló posztamensnek, ami zavarja, amit megpróbált megkapargatni, hátha kiderül, mi van benne?"

original.gif

Úgy látszik, a negatív visszhang mindenhova eljutott, így a tervezett 1 hónap letelte előtt búcsúzhatunk az óriástól. Kérdezném, hogy nektek tetszik-e az alkotás, de azt hiszem tudom a választ.

CC

 

Fotó kredit: Nagy Attila

 

Ha tetszett, így lesz ez ezzel is:

FELFALJUK ÁZSIÁT 8. - WASABI

MAZDA 2 - ELINDULNI NÉLKÜLED, NA MÉG MIT NEM!

CROSS CORE - AZ ÚJ ŐRÜLET

FÉRFI NESZESSZER MÁSKÉPP - LUSH TERMÉKTESZT

TEGNAP HAZUDTAM LEGUTÓBB A KOMMENTELŐKNEK - SIXX INTERJÚ

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr497965852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alprazolam 2015.10.14. 09:13:43

Hétfőn (12-én) délután már csak a feje hevert a földön, az is széttrancsírozva.

Bobby Newmark 2015.10.14. 10:30:58

Egyébként meg ki az a fasz, akinek egyáltalán megfordul a fejében az ötlet, hogy szobrot heftel egy fényképből?

Maga az ötlet is hülyeség, ez a híres ember farvizén evickélés meg egészen gusztustalan is, az egésznek a tetejébe...

Jose"KILLER"Mendez 2015.10.14. 11:52:43

@Bobby Newmark: Szerintem az ötlet nem rossz,csak a kivitelezés. És a képválasztás sem túl szerencsés. Egy félig zuhanásban lévő alakot nehéz szobor formában visszaadni.

nem várt fordulat 2015.10.14. 12:32:07

"A nem túl elismerő szavak mellett a mém-gyártás is elkerülhetetlenül kezdetét vette."

És hol láthatók ezek a mémek?

Bobby Newmark 2015.10.14. 13:00:22

@Jose"KILLER"Mendez: Egy fotó egy bizonyos perspektívában létezik csak, a kompozíció részei a fények, a háttér, az elrendezés.
Egy szobornak meg pont az a lényege, hogy térbeli, meg hogy körbe lehet járni, és nincs köze se fényekhez, se háttérhez, se elrendezéshez.

Biztosan én vagyok a művészetileg alulképzett, de ennyi erővel zenét is írhatna a fényképből, vagy lézershowt, annak is pont ennyi értelme lenne.

KUHULIN 2015.10.14. 14:51:28

Az a baj, hogy qrvára ronda, mondhatni, ügyetlen "alkotás". Ha ezt valaki elkövetné kisplasztikában és felvételizne vele a képzőre, úgy kib*sznák, mint a picsa...
süti beállítások módosítása