Nagyon nyár - Nagyon Balaton

Megjelent: 2015.08.02. 12:37

Amikor még kisebbek voltunk, a Balaton egy régi szállodákból, poros lángosos és kolbászos bódékból álló tópart volt, amitől minden arachnofóbiás sírva menekült a legközelebbi tenger horvát, olasz esetleg szlovén partjára, vagy még messzebb. Az utóbbi pár évben viszont igencsak szép fejlődésnek indult a térség: stílusos éttermek, szállodák nyíltak és a faludiszkók helyét is szépen átvették a színes zenei ízlésvilághoz alkalmazkodó rendezvények, melyeket három éve a MOL Nagyon Balaton ernyője alatt tartanak meg és melyről sok érdekes infót csepegtettek számunkra is a  múlt héten tartott sajtótájékoztatón. 
dsc_1905.JPG

Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől átkozni fogjuk a sós vizet és a kókuszos törülközőt vagy törülközős kókuszt áruló, bársonyos homokban cikázó alakokat; csupán azt, hogy újra sikk lett lemenni a Balcsi partra és végigülni egy jazzes, élőzenés estét, másnap pedig  tombolni a kedvenc bandánk slágereire, mondjuk egy olyan különleges helyszínen, mint a becsekkolásra is kitűnően alkalmas Balaton közepe. A sztorinak ezzel koránt sincs vége, sőt a rendezvénysorozat már 400.000 látogatóval a felénél jár és úgy fest, bőven lesz miről írnunk idén nyáron. 

artplacc.jpg

A MOL Nagyon Balaton rengeteg olyan rendezvénynek adott lehetőséget a fejlődésre, tovább lépésre, melyek a térség kedvelt programjaivá nőtték ki magukat az évek során. Ilyen volt az Emeli Sandét Magyarországra elhozó VeszprémFest, valamint az ARTplacc, ahol azt is megtudhattuk, mennyibe kerül manapság egy doboz Balatoni Levegő és milyen tányérra írt üzenetekkel dobhatunk fel egy átlagosba hajló, kissé unalmas családi ebédet az étel elfogyasztása után. Emellett ide sorolható az idén komoly évfordulót ünneplő Művészetek Völgye is a kézműves alkotásaival és színházi előadásaival, zenés estjeivel. A régi, bevált programok mellett pedig olyan különleges események látogatói is lehettünk, melyeket a parton, a mólón, vagy a már említett Balaton közepén tartottak meg egy Kompkoncert keretén belül, és melyhez olyan csapatok is csatlakoztak, akik a főváros éjszakai életében játszanak jelentős szerepet. Az övék a nyár folyamán többször is megrendezésre kerülő Yacht Balaton esemény is, amiről még biztos olvashattok majd nálunk pár sort. 

yb.jpg

A nyár egy rövid pihenő után visszatér és bormámoros éjszakákra hív a Füredi Borhetekre, ahol hűsítő fröccsök és gyümölcsös borok között válogathatsz, miközben az ország legfinomabb sajtjait kóstolod. A kellemes gasztro-élményt egy kis rögtönzött zene vezeti fel a Paloznaki Jazz Pikniken, ahol szintén lehetőséged lesz megkóstolni a balatoni kistermelők remek falatjait. Ezekre a programokra biciklivel is érkezhetsz, sőt, az élményeid megosztása mellett még a teljesítményedet is lemérheted egy új alkalmazás,a MOL Nagyon Bringa app segítségével. 

dsc_1397.JPG

Az idei augusztusban is az lesz a jó, hogy a biztos éves feltöltődés érdekében még egyszer lehetőséged nyílik arra, hogy az egész nyárhoz hasonló élményeket élj át. Még kétszer is hangos lesz a Tihanyi öböl a Yacht Balaton dallamaitól valamint a vízbe ugró, bulizó fiatalok sikoltozásától és még két olyan fesztivál is megrendezésre kerül, amin biztos, hogy ott lesz az ország fiatalságának színe-java. Idén, a már közkedvelt Strand Fesztivál mellé költözik a díjazott B.my Lake, ahol többek közt a GUS GUS és Fritz Kalkbrenner gondoskodik a hajnalig tartó bulizásról. Az előbb említett fesztiválon tiszteletét teszi Steve Aioki és a Glass Animals is, a magyarok közül pedig a Tankcsapda, Ákos és 2015 slágergyárosa, a Wellhello borzolja majd a tóparti kedélyeket. 

Az eseménysorozat főszervezői Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, akikkel decemberben készítettünk interjút, amit ITT olvashatsz. 

 

Pozsgai Brigitte

 

Ha tetszett a cikk, ne állj le az olvasással: 

SZTÁROK, AKIK MIATT AUGUSZTUSBAN IS ZAMÁRDIBAN LESZÜNK

JELENTÉS A NYÁR LEGFORRÓBB ÉJSZAKÁJÁRÓL 

HOSSZÚ HÉTVÉGE IZRAELBEN - EGYSZER MÉG VISSZATÉRÜNK

MAZDA 2 - ELINDULNI NÉLKÜLED, NA MÉG MIT NEM!

5 CSAJOS DOLOG NYÁRRA, AMIKKEL MÉG SZÍNESEBB A VILÁG

SKIZOFRÉN JÖVŐT VIZIONÁL A MICROSOFT

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr167668666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.