Nikon 1 J5 - Laikus fesztivál teszt

Megjelent: 2015.07.04. 11:53
Írta: praclee

Laikus Dani pár napra lecserélte imádott iPhoneját egy Nikon 1 J5 fényképezőre, és próbára tette a VOLT fesztiválon. Úgy tűnik, komolyan elgondolkozott, hogy váltson. Hány ismerősünktől hallottuk már, hogy a telefon nem fényképező? Most már Dani is tudja, hogy ez mennyire igaz.

the-new-nikon-1-j5-is-as-good-as-it-getsss.jpg

Bár tény, hogy nem fér el a zsebbe, pláne, ha magunkkal visszük a cserélhető objektíveket, viszont sokkal könnyebb és kisebb, mintha nagy tükörreflexes gépet cipelnénk magunkkal, és a 10-100-as telével (inkább nevezzünk utazó objektívnek - a szerk.) még távolról is nagyon jó koncertfotókat tudtam készíteni. Nem zajos, nem mozdul be a kép. Magam is meglepődtem. Pedig féltem, hogy lehet csak a kijelzője túl jó, és majd a gépen jön a csalódás, de tévedtem. (Mivel az obi nem olyan méretes, mint mondjuk a jó öreg 70-200-as, ezért könnyebb kitartani hosszabb expónál is - szerk).

A VOLT Fesztiválon próbálgattam a kamerát, és még csak arra sem volt idő, hogy kiokítsanak, mit nyomogassak, így kezdetben turistásan automatában toltam, majd szépen lassan manővereztem át manuálra. Ami számomra nagyon sokat jelentett, hogy bármikor cserélhettem az obikat, ha a helyzet úgy kívánta. Tényleg nagyon nagy szabadságot adott, hogy a távoli dolgokat, vicces embereket, a fellépő zenészeket tisztes távolságból is lencse végre tudtam kapni.

A külső váz elég tetszetős, kicsit vintage hatást kelt. Nyakamba lógatva nagy figyelmet keltett, mind a fesztiválon tartózkodó fotósok, mind a fotózás iránt érdeklődök között. Fogásra kényelmes, de érdemes nyakban tartani, mert könnyen kiüthetik a kezünkből a pogózó arcok.

Ami abszolút favorit a kis Nikonban, hogy a beépített Wifinek köszönhetően könnyedén átpakoltam a fotókat a gépre és már továbbíthattam is Marcinak Budapestre. Pár éve ez még elképzelhetetlen lett volna, nem beszélve a tabletről és az okostelefonról irányítható funkciók használatáról. HDMI csatlakozó és micro USB természetesen van, úgyhogy ha jobban szeretjük, oldschool módon itt is áttölthetjük az anyagot a kívánt eszközünkre.

A készülék kezelése egyébként pofonegyszerű. A bekapcsolás azonnal megvan, nem kell hosszú másodperceket várni. Ha indul a bulibáró, akkor nem fogjuk lekésni, biztos időben meg tudjuk örökíteni, mint ahogy tettük ezt mi is. A két vezérlőtárcsának köszönhetően könnyedén mozoghatunk a menüben, és a fotók visszanézése is játszi könnyedséggel megy. Óriási plusz a tapis kijelző is, ami a bulizóknak külön öröm, és ott a "hé ezt akkor így el tudom húzni?" effekt is. Egyébként az LCD nem túlszaturált, teljesen színhű, és több ponton mozgatható. Bár oldal irányba nem forgathatjuk, viszont lefelé-fölfelé igen, na meg visszafelé is á la szelfi mód. 

nikon_1_j5_left_fototvhu.jpg

Végre elfelejthetjük a kicsiben még jól, otthon gépre feltöltve és visszanézve siralmas fotókat. Tényleg érdemes megspórolni a felesleges bosszúságot és beszerezni egy ilyen MILC-et. A 20.6 MP-es (5568x3712), a 11.6 MP- (4176x2784) és az 5.1 MP-es (2784x1856) képméretek közül választhatunk, sőt 4K videót is vehetünk, ami mondjuk elég menőség.

6400-ig nyugodtan feltolhatjuk az ISO-t (a nagyobb felbontású szenzornak köszönhetően - szerk.), viszont a SLASH koncertet sajnos nem fogom berakni a kedvenc videóim közé, mert 14x öntöttek le sörrel, mire picit előrébb verekedtem magamat. :)

A mozgóképen kívül szinte már alapkövetelmény, hogy gyorsított vagy lassított felvételeket is tudjunk rögzíteni. A Nikon 1 J5 gép erre is alkalmas, sőt Timelapse felvételt is készíthetünk vele.

Egyetlen komolyabb bajom talán csak az volt, hogy az akksi nem bírta túl jól. Igaz annyira ráugrottam a fotózásra, hogy 2 órán keresztül szinte folyamatosan csak lőttem a képeket, így igen hamar lemerült. Elvileg 250 fotót bír egy feltöltéssel, ami becsületes eredmény, azonban egy fesztiválon, ahol rengeteg a téma, az ember gyorsan belefeledkezik a kattintgatásba. Hogy mennyi idő alatt tölt fel teljesen, azt sajnos nem tudtam megvárni, de 1 óra után, míg írtam a cikket, már kapott bőven erőt, hogy az est további részét is meg tudjam örökíteni.

Összességében azt kell mondjam, annak ellenére, hogy fesztiválon fotózni eddig a telefont tartottam a legpraktikusabbnak, mégis a nyár hátra levő részére már szívesebben vinném magammal  a J5-öt. Nagyon kompakt, ennek ellenére profi képeket készít, amik pikk-pakk átmenthetőek, ráadásul a kezelése is gyerekjáték. Imádtam, szerettem, főleg, hogy a többi fotós is emberszámba vett, a telével pedig a backstage-be is könnyebben bejutottam. :)

Dani

Fotó: Oláh Attila

 

A Nikon 1 J5 -tel készült további fotókat az alábbi cikkekben láthatod:

VOLT - Fesztiválarcok körkép

VOLT Fesztivál első nap - Képes kiegészítő-mustra

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr707590520