Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2015 - 570 lóval toltuk végig a fél országot

Megjelent: 2015.05.15. 13:07
Írta: colorcam

Idén május elsején kora reggel a Városliget Café fogadta a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra résztvevőit. A 2015 év jeles eseményét, az oldtimerek seregszemléjét, Ingo Frölich úr, a Mercedes Hungaria Kft. igazgatója nyitotta meg.

3a_img_4424_sarga_irigyseg.JPG

A 30 évnél idősebb, közel 70 oldtimer pilóta és navigátora nevezett  be a rangos eseményre.

A kiosztott itinerek,  teszt- és feladatlapok után percenként indították az oldik konvoját. A Műcsarnoknál, a Felvonulási térnél felállított  startkapuban Bella Levente úr  mutatta be az induló autókat   és a versenyző párosokat.  A  Mercedes Hungaria Kft. és a Pappas Autó támogatásával a bemutatóra felajánlott  hat  legfrissebb Mercedes csúcs modell  is  elkísérte a mezőnyt.

Az első napon az Ötvenhatosok teréről induló futam nyolc célállomást érintett, amíg a Pappas Autó pécsi telephelyének célállomására érkezett. A versenyzők a túra első tesztfeladatát a terepszemle másik szponzora, a Jungheinrich cég budaörsi telephelyén kezdték meg. Százhalombattán a Szent István téren sok csodálója volt a gépeknek. Kis pihenő után néhány kilométerre újabb ügyességi vezetési gyakorlat következett. Dégen a Festetics kastély  illatos medvehagyma virágzással szegélyezett udvarán parkoltak már a korábban érkezők.

A pecsételés és az új feladatlapok kiosztása után Simontornya felé folytatódott az út. Menet közben márkaismereti kvízjátékok tarkították a vetélkedőt. A simontornyai Vár tér is ügyességi feladatokkal várta a túrázókat.

Szekszárdon a Béla király téren rejtették el a programszervezők a következő pecsétet. Az ízletes ebédet a Bodri Szőlőbirtokon fogyasztották a pilóták és navigátorok, amíg a felsorakozott oldik napfényben tündöklő  krómozásában  gyönyörködtek a vendégek.

A teraszon ülve a  kapucsínó mellet egy gyönyörű karamell színre fújt oldi volt a sztár.

Ezután szép időben a Prometeusz parkból indulva, Bonyhád Aldi parkolójában újabb ügyességi feladatot kellett megoldani. Szászvárra a dátum szerint is aktuális nevű terület, a Május 1. tér adott új kihívást. Komlón áthaladva az Eszperantó tér volt a pénteki nap utolsó előtti állomása. Pécsett a Pappas Autó Kft. Koksz utcai szalonja kedves fogadtatással, büfével vendégelte meg a csapatokat. A frissítők alatt gyönyörű modellek mellett villantak a fényképezőgépek. A Mercedes Maybach S osztálya és a AGM GT csúcsmodelljei mellett sok más osztály  tündökölt az ámuló szemek retináján.

Kedves, figyelmes munkatársak kényeztették az útközben megfáradt versenyzőket és közönséget. A szállodai szobák elfoglalása után  a diaporámás vetítésekkel tarkított program alatt a részeredmények ismertetése következett finom vacsora kíséretében.

A szombaton a második versenynap reggelén enyhe eső permetezte a pécsi Kodály Központ parkolójában felvonult kocsikat. Új pecséttel az itinerekben, új feladatlapokkal, példaszerűen indította a kocsikat a Mercedes stáb mellet Chronomoto speciális versenyszervező és időmérő csapata.

Végig az úton nevükhöz méltóan precízen mértek, értékeltek. Nem csak lézeres fénykapuik, de a munkatársak is óramű pontossággal bonyolították le a versenypályákon a programokat. Az útvonalszervezés, a logisztika, az irányítás is kiváló volt. Festői szépségű mecseki kanyargós erdei utakon csikorogtak a fékek. Itt-ott apró ködfoszlányokban csodálatos virágszőnyeggel borított ligetes facsoportok és változó erdőrészletek suhantak el a szélvédők előtt.

Orrfű tavainak panorámája csodálatos képpel tárult fel a kanyargós utak magaslatairól ereszkedő túrázók előtt. A Dollár úti parkolóban új közönség és új feladatok vártak megoldásra. Magyarhertelenden a Béke utca lázban égett, amikor a Mercedes konvoj autói egymás után vonultak át a településen.

Villányban a Sauska Birtok rendezvényterén parkoltak a kocsik, amíg a túrázók ebédeltek. A vadonatúj Maybach kiállított modell közelében parkolt a befutott flotta java része. Különleges oldik pihentek az ebédidőben. Beértünk egy sirály szárnyú ajtóval épített Mercedes különlegességet egy igazi profi pilótával.

Harkányban a Rózsa utca volt a következő állomás, majd Máriagyűdön motor nélkül, lejtős kanyarban ideális fékezéssel kellett időre célba érni. A siklósi várkertben tartott pihenő alatt lóerők százai pihentek a motorháztetők alatt. Indításkor aztán ágaskodó csikóként diadalmasan dübörögtek az izom kolosszus erőcsomagok.

A négy kerékre szerelt mobil erőművek a szőlőbirtokok és aranysárga repcetáblák mentén vonultak fel a pécsi Misina tetőre a panorámás kilátóhoz.

A ragyogó időben sok érdeklődő kíváncsiságával kísérve futottak át a csillagtúra versenyzői a Célceremónia versenykapuján a Széchenyi térre. A gépeket a befutás után még kb 2 óráig csodálhatták meg a helybéliek.

 

Az estét a záróünnepség és díjkiosztó gála koronázta meg. Különböző kategóriákban történtek az értékelések. A Mercedes szociálisan is elkötelezett, így a verseny jótékonysági céllal is gyűjtött egy a koraszülött gyermekekkel foglakozó alapítvány számára. Mind a nevezési díjból, mind a versenyző autók fényképeinek díjából komoly összeggel sikerült jótékonykodni a Mercedes Hungaria Kft.-nek. A Csillagtúrán nem a lóerő, hanem az ügyesség, vezetői készség és márkatörténeti tájékozottság diadalmaskodott.

Az 1956 előtt kategória győztes párosa Janó Péter versenyző és navigátora Ganyó Péter lettek, a Mercedes-Benz 300 SL Coupe W198, 1955- ös kiadású kocsijukkal.

A Classic kategóriában a 761 számmal Erdélyi Zoltán versenyző és navigátora, Erdélyi Zoltánné Csilla, Mercedes-Benz 280 SL W107, 1975-ös évjáratú kocsival nyertek.

A márkaismereti verseny legügyesebbjének a 730 rajtszámú Kassai Tamás vezető és navigátora Kassainé Márkus Noémi Mercedes-Benz 220 SEb Coupe W111, 1964-es Mercedes-Benz 220 SEb Coupe W111, 1964 gyártású járművükkel bizonyultak.

A modern járművek versenyében 721 számmal versenyzett  a Sztipich-Kozári Edina és Greiner Anita páros és vitte el az első helyezés díját a Mercedes-Benz AMG GT S C190, 2015-ös legújabb típussal, a 787 rajtszámmal rajtolt  Várkonyi Gábor és Várkonyi István csillagtúrázók illetve autójuk, a Mercedes-Benz S 63 AMG W222, 2015 évjáratú "power pack" elől.

A IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2015 résztvevőit az egész útvonalon nagy szeretettel és lelkesedéssel várták és köszöntötték a helybéli községek lakói, az apró településektől a nagyobb városokig. Hónapokig  beszédtéma marad a Mercedes-Benz rendezvénye. A fantasztikusan jól előkészített, pompás, családias hangulatú verseny igazi felüdülés és feltöltődés volt minden részvevőnek. Mindez a Mercedes Hungaria Kft  dolgozóinak  odaadó, áldozatkész, profi munkáját dicséri. A német precizitás és az igazi magyaros vendégszeretet kitűnő ötvözete volt ez a felejthetetlen rendezvény. 

Végtére is hűen a  a Mercedes mottóhoz: A legjobbat vagy semmit!

Az sikeres emlékverseny jövőre is folytatódik. A helyszín még nem dőlt el, talán Debrecen, talán Eger? 

A végeredmények ITT megtekinthetőek!

 

szerző és képek

Várkonyi István

 

Köszönet Horváth Bencének a forrásanyagok biztosításáért.

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr107450604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.