A Sacher-legenda nyomában

Megjelent: 2015.04.20. 11:42

Nemrég Salzburgban töltöttem egy hosszú hétvégét, de az odaúton néhány órára megálltam Bécsben. A két város a számos látnivaló és kulturális kincs mellett egy-egy édességről is híres, én pedig édesszájú lévén, a két kultikus desszert: a Mozartkugel és a Sacher-torta igaz történetének nyomába eredtem.

sacher_1.jpg

A Fürst-féle salzburgi Mozart-golyóról korábbi bejegyzésemben, ITT olvashattok, most pedig hulljon le a lepel a bécsi csokitorta eredetéről is.

Történt valamikor a 19. század első felében, hogy Metternich Habsburg birodalmi hercegként megbízta az udvar főszakácsát, hogy aznap estére befolyásos vendégei számára találjon ki egy új, mennyei édességet. A szakács azonban megbetegedett, így az akkor 16 éves tanonc, Franz Sacher látott neki a torta elkészítésének, megalkotva a később világhírűvé vált sütemény alapreceptjét. S bár a torta sikert aratott a vacsorán, jó időre feledésbe merült, míg nem később azt Franz fia, Eduard a Demel k.u.k. udvari cukrászatban tökéletesítette, ahol ezután a sütemény mindenki számára elérhetővé vált. 1876-ban Eduard szállodát alapított Hotel Sacher néven, természetes volt tehát, hogy az étlapon első helyen szerepelt a desszertek között ez az édesség.

hotel_sacher.jpg

A cukrász halála után először felesége vezette tovább a hotelt, majd miután ő is elhunyt, egy csődöt követően kikerült az ingatlan a család kezéből. Ezután az egyik Sacher-fiú, az ifjabbik Eduard Sacher, a Demelnél folytatta a torták készítését, sőt átruházta a cukrászatra az "Eduard-Sacher-torta" kizárólagos árusítási jogát is.

Ez nem is lett volna baj, ha közben a Hotel Sacher nem regisztráltatta volna az "Eredeti Sacher-torta" márkanevet, amely elnevezést egyébként a Demel is használt, függetlenül attól, hogy ők valójában egy másik névvel kapták meg a süteményt. 25 évig tartott a viaskodás a két fél között, mely egy idő után már nem csak az elnevezés körül formálódott, hanem a torta receptjét is érintette. Merthogy a két hely kétféleképpen készítette, és készíti a mai napig a neves desszertet.

demel_1.jpg

A végeredmény pedig, melyet nyugodtan ellenőrizzünk le, akár a Hotel Sacher kávézójában, akár a Demel Cukrászatban fogyasztjuk el a tortát, a következő:

A Hotel Sacher az "Original Sacher-Torte", azaz "Eredeti Sacher-torta" elnevezést, míg a Demel az "Eduard Sacher-Torte" címet tudhatja magáénak. Ezt egyébként a tortaszelet tetején lévő pecsét (Hotel Sacher) ill. háromszög (Demel) alakú csokiérmén jelzik is, így ha még az édes ízek élvezete előtt vetünk rá egy pillantást, láthatjuk, hogy az egyik helyen a "Hotel Sacher Wien", a másiknál pedig a "Eduard Sacher Torte Erzeugnis Ch. Demel’s Söhne" (azaz Eduard Sacher torta, Ch. Demel fiainak terméke) felirat áll. És akkor neki is láthatunk a falatozásnak. Amikor is feltűnik a másik különbség: a Demel Sacher-tortájában csak a csokoládébevonat alatt van sárgabarack lekvár, míg a Hotel Sacher a piskótát megfelezve középre is tesz egy lekvár réteget. Mindkét helyen kapunk majd tejszínhabot (Schlagobers) a sütemény mellé arra az esetre, ha a piskóta túl száraznak hatna.

A Hotel Sacher a mai napig kézzel készíti az évi kb. 360.000 "Eredeti Sacher-tortát", melyet kizárólag a bécsi és salzburgi szállodájukban, a két Sacher-kávézóban Innsbruckban és Grazban, a bécsi reptéren, valamit online lehet megvásárolni. Érdekesség, hogy a csokis süteményt 21 cukrász készíti, és külön alkalmaznak egy segéderőt csak ara, hogy napi akár 7500 tojást feltörjön.

Ha az osztrák fővárosban jártok, mindenképpen érdemes a hotel kávézójában leülni egy kávéra és egy szelet süteményre (még ha csokitorta helyett Apfelstrudelt választunk is), mert a fogadtatás (esetenként sorbanállás szabad asztalért, komornyik, aki lesegíti a kabátod) és a hely klasszikus berendezése a boldog békeidők hangulatába repít vissza. Ugyanez igaz a Demel Cukrászatra is, ráadásul a szállodáéhoz hasonló exkluzív kiszolgálás és gyönyörű belső tér mellett itt a süteménykészítést is szinte testközelből figyelhetjük meg a hátsó részen található nagy üvegablakokon keresztül.

demel_2.jpg 

Mivel a Hotel Sacher és a Demel Cukrászat is a belvárosban, egymáshoz viszonylag közel található, így nyugodtan útba ejthetjük mindkettőt egy bécsi séta során, és eldönthetjük, hogy számunkra melyik Sacher-torta az IGAZI.

Guten Appetit!

 

Elérhetőség:

Hotel Sacher - www.sacher.com és Facebook

cím: Philharmoniker Str. 4, Bécs, Ausztria

 

K. u K. Hofzuckerbäcker DEMEL - www.demel.at és Facebook

cím: Kohlmarkt 14, Bécs, Ausztria

Forrás:  http://de.wikipedia.org/wiki/Sachertorte illetve a Hotel Sacher és a Demel Cukrászat honlapja

 

Fotók:  Olympus PEN E-PL7 fényképezővel készültek,

- kivéve az 1. (Hotel Sacher), 4. (Eduard Sacher-torta), 5. (Demel belső), 8. (Sacher belső) és 9. (Sacher fiú) képeket.

 

Panni

 

Ha tetszett, olvasd el ezt is:  

Salzburg és a nagy Mozart-business

5 tipp a legjobb éttermekhez Olaszországban

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr257367786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.04.21. 23:37:50

Teszteltem többször, mindkét helyen. A Demel már csak egy turista-attrakció: a tortái ízetlenek és szárazak. A Sacherban az igazi...