ZOSKA - reggeli egész napra

Megjelent: 2015.02.17. 08:00
Írta: praclee

Nem, ez nem egy új müzli szelet reklámja, hanem a ZOSKA ajánlata a későn kelőknek.

Zsófi és Blanka ugyanis nem szeretnek korán kelni (van olyan, aki szeret?), és bosszantotta őket, hogy a késő délelőtti órákban már nincs olyan hely, ahol egy jó rántottát meg tudnának enni. Hát nem kézenfekvő, hogy megcsinálják a saját reggelizőjüket?

img_2160-2cover.jpg

Valakinek nem, de nekik igen. És ugyanúgy, mint a Chez Dodónál, ebben az esetben is hozzájuk szegült a szerencse, mert épp mikor azon kezdtek gondolkodni, hogy nyitnának egy helyet, megüresedett az Astoria közelében  található egykori kínai büfé. Persze a tulajdonos több ajánlatot is kapott, de a kocsma és más üzleti tevékenységek helyett a két lány ötletét támogatta. Ennek pedig nem csak Zsófiék örülnek, hanem minden bizonnyal a pestiek és a sok külföldi is, akik ezáltal gazdagabbak lettek egy igazán kedves és szerethető hellyel.

Mert a ZOSKA nagyon szerethető. Két perc az Astoria, mégis egy csendes utcában eldugva, a sarokban húzódik meg, és hívogat minket nagy üvegablakokkal. Belépéskor megint elfogott minket az érzés, hogy ez a hely csakis jó lehet. És nincs is mit beszélni. Érződik a légkörön, hogy jó emberek járnak ide, jó a személyzet, egyszóval olyan, amilyennek lennie kell.

 

A belső tér igen tágas, finoman itt is jelen van a divatos vintage-hatás, de egyáltalán nem hivalkodóan. A "hogyan dobjuk fel a tálalást" iskolapéldája lehetne, hogy a szalvétába tekert evőeszközöket a nagyapáink fáskamrájában található madzaggal kötötték át. Briliáns, filléres apróság, amitől sokkal mutatósabb a látvány.

Az izgalmasan kialakított térben mindenki megtalálhatja a kedvenc helyét. Felmehetünk a galériára, leülhetünk középen, de más a hangulat a sarokban a lekváros polc társaságában, és megint más az ablak mellett. Sőt, van egy műfüves rész, ahol épp 6 külföldi lány tudott kényelmesen elhelyezkedni ottjártunkkor. Az asztalok és a székek mind-mind különbözőek, amitől az egész reggeliző egy pici bohémságot kap. Csak ne veszekedjünk, ha mindkettőnknek ugyanaz a kék székecske lesz a kedvence! 

Mivel nagyon tágas a tér, és sok a falfelület, egyből arra gondoltam, milyen szívesen teleraknám képekkel. Picit hiányzik, hogy bámészkodjak, míg várom a villásreggelim. A szomszéd szájából meg nem akarom kinézni az ételt.

Az étlap egy A4-es oldalon elfér, de ez bőven elég. Elvégre csak reggeliző, de minden olyan alap dolog megtalálható rajta, ami egy jó reggelihez szükséges, ráadásul egész nap. Este 7-ig érünk rá felkelni, ugyanis akkor zárnak, de reggel 7-kor már nyitnak is.

img_2055-2.JPG

Egész nap ehetünk rántottát, bundás kenyeret, tükörtojást, szendvicset vagy akár salátát.

Picit újragondoltak pár dolgot, és mertek hozzányúlni a nagy klasszikusokhoz. És milyen jól tették! A körtés-kecskesajtos rántotta elsőre furán hangozhat, de nagyon jó kombináció és igazi ízélmény. Hozzá egy jó állagú, tömős belsővel rendelkező kiflit kapunk, ami a Marmonstein Pékségből érkezik. Én pici karaktert hiányolok, de mivel egy kifliről beszélünk, talán ez elhanyagolható.

img_2073-2.JPG

A bundás kenyér salátával és tejföllel érkezik. Nálunk a bundás kenyér ebédre szerepelt spenóttal, a koliban láttam srácokat, akik ketchuppal ették. Számukra az volt a gasztronómia netovábbja. A tejföl az újdonság erejével hatott, de jól passzolt hozzá. Mint kiderült, Zsófi imádja a tejfölt, így nem volt kérdés, hogy ez lesz a kísérő. Személy szerint én a nagyon vastag kenyerű, tejes-tojásos bundás kenyeret szeretem, ami picit tocsog. No nem az olajban, hanem hogy agyonáztatták. Vajon tájegységenként eltérőek a bundás kenyér elkészítési hagyományai? Létezik eredeti bundás kenyér? Eddig ez nem foglalkoztatott, de most kíváncsi lettem. Mindenesetre a ZOSKA a vékonyabb vonalat viszi, de a kenyér finom, nem olajos, és eteti magát. 4 darab kenyér úgy eltűnt, hogy észre se vettem.

img_2093-2.JPG

Inni kérhetünk frissen facsart gyümölcslevet. És tényleg frissen facsarják, nem pedig a szállodás „frissen facsart”, vagy Hohes-C készítményt kapjuk. Meg is lepődtem első pillanatra, mikor beleszürcsöltem, hogy ennek tényleg egy az egyben narancs íze van. De hát milyen is lenne?

Kávé mindenféle formában, a jegestől az eszpresszóig. Valamint forró csoki, ami inkább hasonlít pudinghoz, de valami isteni. Kis habbal érkezik, és nagyanyáink retro csészéjében visszarepít minket gyerekkorunkba. Könnybe lábadó szemmel siratjuk a fiatalságunk, amikor még minden jobb volt. Na ilyet tud a ZOSKA-féle forró csoki, ami egyébként Olaszországból érkezik.

img_2063-2.JPG

Aki csak egy könnyed salátát szeretne enni, megteheti. A kéksajtos saláta áfonyával és körtével, pici baconnal elég jól hangzik, és biztos leszedik nekünk a bacont, ha történetesen vigyázunk az alakunkra. A zöldborsókrémes, kókuszos, zöldséges szendvicset már nem tudtuk megkóstolni, de látatlanban is elhisszük, hogy szintén jól párosították össze a dolgokat.

Aki tömősebbre vágyik, kérhet Ham&Eggs-et, vagy virslit mustárral, de össze is kombinálhatja azokat.

A fitness-rajongók se búsuljanak, mert zabkása és müzli is van. Kérhetjük tejjel vagy joghurttal.

Ha még marad hely, amerikai palacsintát is rendelhetünk juharsziruppal vagy lekvárral, ami természetesen házi. Én a kuglófhoz kértem eper lekvárt, és egészben ott figyelt az eprecske, amitől megint boldognak éreztem magam. A kuglóf szép nagy darab, és bár kinézetre picit száraznak tűnik, mégsem az! Omlós, puha, igazán remek darab.

img_2109-2.JPG

Ezután már csak egy gluténmentes almás pitét sikerült letuszkolnunk. Annyira jól nézett ki, hogy muszáj voltam megkóstolni, pedig féltem, hogy netán fűrészpor íze lesz, mivel gluténmentes, és azt nehezebb „ehetőre” csinálni. Persze aki ért hozzá, annak nem, de sok helyen, mivel manapság mindenki érzékeny valamire, ráálltak, hogy elkészítik az ilyen-olyan mentes változatokat, de inkább ne tennék, mert sok örömet nem okoz az elfogyasztásuk. Itt viszont fel sem tűnne, hogy gluténmentes, ha nem lenne kiírva.

img_2102-2.JPG

A ZOSKA pár napja lett fél éves, de már most nagy a törzsközönsége, és többeknek zarándokhellyé vált. Nem csoda, hisz tényleg kedves pontja a belvárosnak. Romantikus pároknak randira, irodistáknak munka előtt, lányoknak suli után megtárgyalni az élet nagy dolgait, vagy akár egy kötetlenebb üzleti megbeszélésre is ideális, ha nem vagyunk annyira sznobok, hogy a Starbucks-ba üljünk be, és a nagyüzemi dolgokat fogyasszuk. Ahelyett itt van ez az aranyos reggeliző, finom ételekkel, isteni forrócsokival, kedves személyzettel, akiknek szerintem még a bánatunk is elpanaszolhatjuk, és szívesen leülnek mellénk meghallgatni, ha épp nincs akkora forgalom. Bár az van rendesen. Majdnem 2 órát időztünk ott, de szabad asztalt nem igazán láttunk.

Nagyon örülünk, hogy ismét bővült az a lista, ahová szívesen megyünk vissza, és bármikor ajánlunk ismerőseinknek. 

Dani

A ZOSKA-t itt találod: Budapest, Ferenczy István u. 28.,  vagy látogasd meg Facebook-oldalukat.

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr57144279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.