Lou Lou - Nem kell félni, nem fog fájni

Megjelent: 2015.02.10. 18:00
Írta: praclee

Bevallom, féltem a Lou Lou-tól. Szinte legendákat hallani az étteremről. Arról is, hogy Michelin csillagra tör. Vajon egy ilyen helyen mennyire érzi feszélyezve magát az utca embere? Utánajártunk.

loulou.jpg

Már most elárulhatjuk, hogy a túlzott kimértség és a fehér cérnakesztyűtől való félelmünk szerencsére alaptalannak bizonyult.

Talán a Székely Mihály utca nem ugrik be mindenkinek elsőre, de ha azt mondom, a Gozsdutól 3 percre, akkor már jobban betájolható, és bátrabban indul neki az ember. Kívülről szinte elmegyünk a hely mellett. A nagy üvegajtók és ablakok, a szürke beton és vas épületre simán azt hisszük, hogy egy irodaház, és oda sem fordítjuk a fejünket, csak megyünk tovább. Ha viszont célzottan ide készültünk, akkor már messziről feltűnik az egyszerű, ámde elegáns logó, és egy letisztult étterem képe rajzolódik ki, ahol biztosan nem menza ételt raknak elénk.

Belépve pedig hatalmas a meglepetés. Mintha egy hotel recepcióján lennénk. Nagy perzsa szőnyeg, befelé tágas tér. Kabátunk egyből lesegítik, pont kellő udvariassággal, amitől még nem érezzük magunkat feszélyezve, és a finom viccelődésünkre is mosollyal reagálnak. Karótnyeltségnek nyoma sincs.

Talán a benti rész az, ami üzletibb jellegű, de az ablak mellett elhelyezkedő asztalok egyértelműen otthonos, barátságos érzést keltenek. Egyedül a falon található rózsaszín neon logó erős fénye, amit furcsállunk, és biztos vagyok benne, hogy ez megosztja a társaságot, de végül is el lehet fogadni.

Óhatatlanul megkérdem, hogy nincs-e szálloda az étterem felett. Annyira olyan az egész hangulata. Kiderül, hogy csak kiadó apartmanok vannak, de nem a Lou Lou-hoz tartoznak, és amit érzek az inkább az, hogy Rudits Károly, mikor pár év kihagyás után ide költözött az étteremmel, az otthonosság érzését akarta megteremteni, mintha a saját lakásában látná vendégül az embert. Ezt nagyon jó érzékkel eltalálta.

A Lou Lou még a 2000-es évek elején egyedülállóan tört a csúcsgasztronómia, vagyis a fine dining felé. Akkor inkább a külföldiek jöttek, mivel igen csak jó híre volt az étteremnek, és ők tudták jobban megfizetni. Majd a válság elérte az éttermet, de pár év hallgatás után Rudits úgy gondolta, ismét megpróbálja. Lassan másfél éve megy a hely, tavasszal pedig kijön a Michelin kalauz, amit már várnak nagyon. Az eltelt évek során itthon is kialakulóban van az a réteg, aki fogékony az igényes ételekre. Ráadásul nem kell horribilis összegekre gondolni. Az biztos, hogy nem itt fogunk minden nap ebédelni, de nem is kell éveket spórolni, hogy megkóstoljuk a kifinomult és csodálatos fogásokat. A 3 fogásos menü 4350 Ft a 4 fogásos 5550 Ft-ba kerül. Mondhatnánk azt, hogy nem olcsó, de nem erről az oldalról kell nézni. Ugyanis ha a minőséget tartjuk szem előtt, akkor azt mondhatjuk, hogy igenis megéri az árát.

img_1349-4.JPG

A 7 decis víz 1400 Ft, de inkább itt fizetek ennyit érte, mint a Gozsduban a Pivobar-ban, ahol 1000 Ft-ért ittam múltkor úgy, hogy közben mindenki cigizett körülöttem, és a zajtól a saját hangom is alig hallottam.

Vizet végül nem kértünk, mert találtunk ennél jóval izgalmasabb dolgokat. Nálam mindenki beírhat magának egy plusz pontot, aki nem tart Coca Cola terméket. Mondjuk egy Lou Lou-ban az snassz és túl kommersz is lenne. Helyette van Fentimans, ami Chez Dodo-nál is figyel a pult mögül. Ez az üditőital angol, és majdnem olyan idős, mint a Coca Cola. Nem szeretem a szénsavas italokat, de el kell ismerni, hogy ez tényleg minőségi, és nagyon finom volt a Cherry-s változat. Megkóstoltuk még a Meinklang borászat biodinamikus szőlőlevét is, bármit is jelentsen ez. Lényegében olyasmi, mint egy must. Picit kevésbé édes és könnyedebb, de nagyon hasonló karakter, amit érdemes vízzel hígítani, de csak az evés miatt, hogy jobban oltsa a szomjunkat.

img_1364-3.JPG

Mi a 4 fogásos menüt választottuk, amiben előétel, leves, főétel és desszert szerepel.

Míg vártunk, kétféle házi kenyeret kaptunk egy kis normandiai vajjal. A Nu bisztróban már ódákat zengtem a kenyerükről, hát ez is olyan, amire emlékezni kell! A héj szinten roppan, amiről mindezidáig nem is tudtuk, hogy roppanhat így. A barna kenyér pedig külön meg van pirítva mindkét oldalán, de épp hogy csak egy leheletnyit. Az egyetlen kifogás a vajat illeti, ami túl kemény, és 10 perc múlva érte el a megfelelő hőfokot. Igazából ez az egyetlen, amibe az egész ebéd során bele tudtunk kötni.

Friss kecskesajt, klorofillpüré, kerti zöldek. A tálalás tényleg egy műremek. Hosszú percekig csak nézzük és gyönyörködünk, milyen műgonddal rakosgatták össze a hozzávalókat. A klorofillról nekem valamiért a kloroform jut eszembe. De míg utóbbival a régi krimikben kábították az áldozatokat, addig a klorofill a növények zöld színéért felelős. A recept elég titokzatos, vagy csak a pincér és a séf nincsenek beszélő viszonyban, ugyanis csak annyit sikerült megtudnunk, hogy az alap az spenót, és hozzá jön több fűszernövény, mint például a bazsalikom, oregánó és társai. Legalább 10 féle, de hogy pontosan mi, azokra nem kaptunk választ.

Én a malacfejet választottam ropogós tésztában. Gondoltam bevállalom, és milyen jól tettem! Pedig nem vagyok egy malacfej rajongó, és a húsból is csak a színhúst eszem szívesen. Itt viszont a több órányi konfitálásnak köszönhetően olyan puha és omlós minden, hogy boldogan ízlelgetjük. A hús még forró, mintha egy újraértelmezett disznóvágáson falatoznánk, ahol minden luxuskivitelben szerepel a megszokott falusi környezet helyett. A ropogós tészta tényleg ropog. Mintha egy igazán jó rétes lenne. Egyszerűen zseniális. Mellé kapunk a spenótpüréből és apró burgonyákból, amik a salátában is szerepeltek. A hideg-meleg játékos párosítás jól működik.

Levesből nagy sajnálatunkra csak egyféle van. Persze megértjük, és mi se akarnánk, hogy fölösleges tételek szerepeljenek az étlapon, de azért 2 levesnek jobban örülnénk. Már csak a választási lehetőség végett.

Szerencsére mi mindent szeretünk, így a lencselevesnek is nagyon örültünk, ami csészében, kis vágódeszkán érkezett, mellé mortadellás profiterollal. Egy igazán kellemes leves, zsülienre (apró csíkokra) vágott répával, melyet valószínű csak pár percig pároltak, ettől pedig friss és ropogós maradt, így megint adva egy játékosságot az amúgy hagyományos ételnek.

img_1392-2.JPG

Főételnek tőkehalat kértünk pankó bundában, burgonyasalátával. Egy letisztult fogás ez is, a bunda roppan, a hal tökéletes állagú és érezni az ízét is. Ezt csak azért jegyzem meg, mert többször ettem már halat, aminek vagy eltűnt az íze, mikor a tányéromra került, vagy eredetileg se volt neki.

img_1431-2.JPG

Én tanyasi jércét kértem, almával, Calvados-szósszal és gnocchival. Kijelenthetem, hogy életem eddig legpuhább húsát ettem. Kívánom, hogy mindenki élje át azt az érzést, mikor vágja a húst, és már akkor érzi, hogy itt valami más. Aztán beveszi a szájába az ember, harap kettőt, és megáll, és csak átfut rajta az érzés, hogy ez az. A Calvados-szósz valahogy nekem nem harmonizált, ellenben ebéd partnerem finomnak találta. A Calvados-szósz alapja egyébként a Calvados, ami egy alma brandy, vagy „magyarul” pálinka. Lehet emiatt nem aratott nálam osztatlan sikert. Újdonság erejével hatott számomra a fekete fokhagyma redukció is. Fekete fokhagymát még nem kóstoltam, de most már kíváncsi lettem. Igazán érdekes, karakteres íze van.

És végül jött a két desszert, ami az ebéd abszolúte koronáját alkotta. Egyébként megfigyeltem, hogy nagyon sok étterem iszonyúan erős desszert vonalon. Ha a Nu csúsztatott palacsintájára, vagy a Terminál túrógombócára, vagy madártejére gondolok, egyből rohanni akarok, hogy több tányérral is egyek, míg rosszul nem leszek.

A Lou Lou-ban is nagyon tudják, hogy kell kényeztetni az embert. Rudits Károly, a hely tulajdonosa azt mondta, hogy ez nem kifejezetten az a hely, ahova az ember csak egy fogást jön be megenni. Persze ettől függetlenül bemehet, csak nem ez a meghatározó. Bevallom, én simán bemennék csak egy desszertre. Na jó. Két desszertre. Vagy háromra.

A házi hevített ricotta, fehér csokoládé brownie, Amarena meggyel és pisztáciával isteni. A ricotta ismét előidézte a „belekóstolunk, ledermedünk, és boldog melegség önt el” érzést. A meggy sorbet-ről meg csak annyit mondanánk, hogy hibátlan. Vagy talán, hogy ilyet még nem ettünk.

img_1443.JPG

Én „csoki, csoki, csoki mangó”-t kértem. Nem igazán fantáziadús név, de miután megkóstoltuk, megbocsátottunk, és elfeledtünk mindent. Fehér, keserű és étcsoki találkozása, pár mousse habbal, piskóta (vagy inkább keksz) morzsával és a tetején egy mangó sorbet-vel, ami hasonlóan a meggyeshez, tökéletes. Nem is lehet mit írni. Muszáj megkóstolni!

img_1439-2.JPG 

A pincérek pont megfelelő ütemben hozták, vitték a dolgokat, és a desszert előtt megkérdezték, hogy pihenünk-e kicsit. Én szívem szerint pihentem volna, de társam sietett. Engem a 3 fogás is eltelített, de tény, hogy nem eszem irtó sokat, és biztos sokan felszisszennének az adagok láttán. Mégegyszer hangsúlyozni kell, itt nem az a lényeg, hogy az ember telezabálja magát, hanem hogy élvezze az ízeket. Amit a Lou Lou-ban nagyon lehet. És kellemesen jóllakhat az ember, csupán a szétszakadok érzés marad el, amit valahogy annyian szeretnek átélni.

Tartanak boresteket is, igaz csak nagyon ritkán. Elnézve a menü lapot, melyen 7 fogás és 7 pohár bor szerepel, 20. 000 Ft-ért egy ilyen helyen szinte ajándék. Közepes éttermekben is elkérnek ennyit, vagy még többet is, úgyhogy mindenki figyelmébe ajánljuk! Ha a februári eseményen már nincs hely, érdemes résen lenni, mert az a hír járja, hogy márciusban is lesz.

Összegzésképpen a Lou Lou kellemes meglepetés volt a közvetlenségével  és családias hangulatával. Ebéd közben többször is elfogott minket az érzés, hogy boldogok vagyunk, és az élet szép. Ami biztos jele annak, hogy a konyhán nagyon jól teszik a dolgukat.

Aki kíváncsi a csúcsgasztronómiára, de nincs pénze, hogy nagy összegeket otthagyjon egy vacsoránál, annak az ebéd menü tökéletes választás. Itt ugyanazt kapja az ember, egy picit kisebb méretben, de jóval kedvezőbb áron. Az ételek pedig pont ugyanazok. Nincs trükközés, hogy kihozzák nekünk a selejtet, este pedig a tupírozott tányérokat kapja a kedves vendég.

Mindenkit bíztatunk, nem kell félni, tessék nyitni, és kipróbálni az étkezés ama formáját is, amikor nem csak fogyasztunk, de élvezzük is azt! Nem fog fájni. 

Cím: Restaurant Lou Lou1061 Budapest, Székely Mihály utca 2.

 

Dani

Fotó: Marci - COLORCAM

 

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

Chez Dodo - Rachel McAdams makaronozót nyitott Budapesten

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr787132015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A hintaló hamvaiból feltámadó főnixmadárként itt a Lou Lou! 2015.02.11. 15:52:00

Az utóbbi 5 évben óriási dolgok történtek a hazai gasztronómiában (legalábbis egy bizonyos feltűnő rétegében, sajnos arra még mindig hiába várunk, hogy az országszerte létező sokezer étteremnek akárcsak a töredékét igazán elérje a változás szele...). K...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.02.11. 15:57:27

A biodinamikus szőlőlé az sima szőlőlé, amit biodinamkus módon termesztett szőlőből készítettek. (A biodinamikus termesztés Rudolf Steiner elméletén alapul, nekem egy része kicsit hókusz-pókusz, de az egyértelmű, hogy előnye, hogy vegyszerek nélkül, természetes megoldásokkal dolgozik. A Meinkalng volt egyébként vendégként a Gourmet Fesztiválon, színpadon is.)
Ez meg itt a saját Lou Lou értékelésem, nem sokkal a megnyitása után, tavaly októberben:
vilagevo.blog.hu/2015/02/11/feltamad_a_legenda_itt_a_lou_lou_2_0_megkostoltam