Puskás Öcsi Tér Gasztrotúra 3. - Terrace with us

Megjelent: 2014.06.16. 21:10
Írta: colorcam

Sokan azt gondolják, hogy a Kolosy tér messze van, és nem is érdemes oda menni. Még én is. Pedig a Nyugatitól kb. 15-20 perc és ott vagyunk. Ennyit a belvárosban is elmászkálunk úgy, hogy észre se vesszük. Próbáljunk meg ezen átlendülni, és merjünk Budára menni, mert sok jó hely van. Azért is érdemes, mert úgyis kevesebben vannak, így meghittebb és nyugalmasabb.

IMG_5889-2Edit.jpg

Ilyen hely a Terrace With Us, ami közvetlen a Symbollal szemben található a Bécsi úton. Itt már a villamos se jár, kocsi ritkán. Szinte úgy érezhetjük magunkat, mint egy sétálóutcán.

Ide hívogat minket egy körbe üveg bódé, és a terasza. Van itt rusztikus asztal, óriási hordó, és kicsi fürdőkád, amiben a menták és a különféle virágok jól megvannak egymás mellett.

Egy éve nyílt a hely. Hot dog a fő profil, de kérhetünk pár főételt is, mint például BBQ oldalast, vagy kacsamell steaket.

IMG_5846-Edit.JPG

Én az előbbire voltam kíváncsi, hogy mit lehet kihozni, az amúgy elég unalmas, és egyszerű ételből. Ahogy megláttam az étlapot, egyből a Pad Thai rendszere jutott eszembe. Ugyanis mi válogathatjuk össze, hogy milyen buciban, milyen húst, milyen feltéttel és szósszal kívánunk elfogyasztani. Négyféle buci, ebből az egyik teljes kiőrlésű.

Tényleg a végtelenségig váltogathatjuk a feltéteket, de van jó pár előre kreált Designer Dog azoknak, akik nem szeretnék maguk összeállítani a hot dogot. 800-1200 Ft körül mozognak az árak.

Kóstoltam egy erőset, amibe kaptam fűszeres kolbászt, jalapeno paprikával, pirított hagymával, madársalátával és egy szolidabb változatot, sima virslivel, csalamádéval, sajttal, mézes mustárral.

A fűszeres kolbász jó csípős, amire rádob még a jalapeno, úgyhogy garantáltan könnyezni fogunk. Annak viszont örültem, hogy a kolbász jó minőségű, nem a zsíros kommerszfajta.

IMG_5933-Edit.JPG

A virsli is átlag feletti. Örömmel ettem, pedig se felvágottat, se virslit nem fogyasztok már jó ideje, mert a boltokban kritikán aluliakat kapni. Ez viszont hentestől jön, ami persze nem feltétlenül garancia, de ebben az esetben működik.

A bucik nekem kicsit csalódást okoztak. Persze nem rossz, és jobb, mint az átlag, de rajongást nem váltott ki belőlem. Azt mondták, hogy többfélét kipróbáltak, eddig ez vált be nekik a legjobban, de nem zárkóznak el attól, hogy újítsanak. Jó volt hallani. Szeretem, ha egy hely fejlődni akar, nem pedig a babérjain ül, és csak az a lényeg, hogy a bolt menjen.

A sült krumpli, bár mirelit, meglepően vállalható. Olyannyira, hogy kértem még egy adagot.

A salsa és a sajtszósz nagyon jól illik hozzá. Feltétlen ajánlott!

Amiért nagyon odavoltam, az a fűszervajas főtt kukorica. Kicsit megkenve, grill lapon megpirítva, isteni csemege. Finom, puha, zamatos. Nem vagyok egy nagy főtt kukoricarajongó, de így grillen, és pácolva, már sokkal jobban lázba hoz.Az ital felhozatal nagyon jó. Itt is egyszerű, ámde olyan rafinált hűsítőket találunk, mint például az uborkás szóda. Nem is tudom, más helyen miért nem árulnak ilyet? Elmondásuk szerint a vendégek, ebből kérik a legtöbbet.

IMG_5977.JPG

Meg is értem. Kérhetünk bele mentát, narancsot, és igazából bármit. Mindent szívesen elkészítenek. Kérhetjük kancsóban, ami 1 literes 5-600 Ft. 3-5 deci limonádéért kérnek el ennyit, más helyeken, úgyhogy ez az ár igazán baráti. Könnyed, hűsítő alkoholban sincs hiány. Van koktél, apperol, prosecco. Ezeket mind feldobják apró dolgokkal, pl. szőlőszemmel, amitől máris jobban érezzük magunkat. Én legalább is.

 Nagyon kellemes hely, egy séta után mindenképpen ajánlott ide leülni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr236307059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikolett N. styling 2014.06.20. 10:03:06

Uh megyek a literes limonádéért :D Szuper cikk, láááv!
süti beállítások módosítása