Fujitsu Stylistic M532 - Vállalati játékszer

Megjelent: 2013.04.18. 22:41
Írta: colorcam

Úgy alakult, hogy az akkor még Fujitsu-Siemens névre hallgató vállalat gyermekkorom egyik meghatározó elektronikai cégévé tudott válni. Történt ugyanis, hogy édesapám a 2000-es évek elején egy németországi ORACLE konferencián egy kisebb csoda folytán megnyerte az akkori csúcsmobilkészüléküknek számító mindennél csodálatosabb SL45-öt.

fujitsu-stylistic-m532-1.jpg

Évekig használtam és bár akkoriban még korántsem volt sok tapasztalatom a mobiltelefonok terén, ennek ellenére egyszerűen imádtam. Fekete-fehér volt, korszerű és hihetetlenül menő. Annyira szerettem, hogy ez már önmagában is elég lehetett volna ahhoz, hogy a cég örökre bevésse magát az agyam legmélyebb bugyraiba, de ekkor jött egy asztali PC ami mindent megváltoztatott. 10 évig használtam igencsak aktívan, ha otthon voltam otthon, ha meg nem akkor a Mammutban, a Libriben – merthogy, láss csodát az internetkávézó ugyanezzel a Fujitsu géppel volt teletömve - suli előtt, után, közben. 200 Ft volt fél óra Counter Strike. A hülyének is megérte.

A kisebb történelmi kitekintés után most álljon hát itt néhány gondolat arról, ami nem rég tesztelésre hozzám került, ez pedig nem más, mint a Fujitsu Stylistic M532 táblagép.

 stylistic-m532-flat.jpgAhogyan azt már a név is sugallja, egy külsőre jól sikerült, igen szépen megmunkált darabról van szó. Mind a szemnek úgy a kéznek is kellemes amit elsőre érez, hiszen a gép hihetetlenül vékony (8,6 mm) és a 10,1 hüvelykes kijelzőmérethez képest igencsak könnyűnek mondható a maga 560 grammjával. Olyannyira karcsú, hogy mellette még a számomra szemet kápráztató iPad is picit robosztusnak tűnhet. A készülék szélén végigfutó vörös aluminium csík és a gép lekerekített sarkai csak tovább fokozzák ezt a hatást, a finom csúszásgátlóként is funkcionáló papírvékony gumiréteg a hátlapon pedig puha, kellemes tapintást biztosít. Arról nem is beszélve, hogy amellett, hogy szép, a vékony fémkeret hasznos védelmet nyújthat a gép elhajigálása által okozott sérülések ellen is. Az érintőképernyőt ütés és karcálló Gorilla Glass védi, ami biztosan tényleg tök strapabíró de az is biztos, hogy az ujjlenyomatok is csúnyán megmaradnak rajta.

Csatlakozók terén talán végezhetett volna egy picikét jobb munkát a cég. A tábla tetején kapott helyet a fülhallgató jack, a be/ki kapcsológomb, illetve a mikrofon. Jobb oldalán pedig szép sorjában: a hangerőszabályozó, egy micro USB csatlakozó (ami nagy bánatomra kizárólag csak adatátvitelre szolgál, a gép töltését nem tudjuk ezen keresztül megoldani), egy micro SD kártya slot (segítségével könnyen bővíthetjük a 32gb belső memóriát), valamint egy SIM kártya nyílás, hogy ne csak az irodában, hanem út közben is hasíthassunk a mobilhálózaton, ha úgy tartja kedvünk. Azért említettem ezen a ponton az irodát, mert ahogy az a cég hivatalos terméktájékoztatójából is kiderül, ezt a gépet elsősorban vállalati és üzleti felhasználásra szánják és csak másodsorban magán használatra. De erről majd kicsit később. Mivel a HDMI kimenet erről a gépről is lemaradt, már csak egy csatlakozónk van hátra, ami a gép alsó élén kapott helyet. Ennek segítségével valójában tölthetjük a gépet, valamint csatlakoztathatjuk azt a külön megvásárolható (!) dokkoló egységhez. Utóbbival szert tehetünk még egy-két plusz csatlakozóra, úgy mint egy HDMI kimenetre, USB vagy Ethernet portra. Itt jegyezném meg, hogy amennyire jól néz ki maga a gép, legalább annyira indokolatlanul nehéz és csúnya az a töltőegység-csatlakozó páros, ami az egyetlen járható utat biztosítja számunkra ahhoz, hogy feltölthessük a készülékünket.

300909-fujitsu-stylistic-m532-ports.jpg

Az igazi nagy hátránya átlag felhasználók számára a többi piacon lévő hasonló kategóriájú tabletekkel szemben nyilván mégsem ez, sokkal inkább az igencsak borsos 140.000 Ft körüli ára. Köszönhetően annak a korábban már említett ténynek, hogy a cég ezt a modellt nem nagy tömegeknek, hanem inkább üzleti, vállalati ügyfeleknek szánja. Az áron kívül egyébként ez kizárólag egy előretelepített androidos üzleti-vállalati alkalmazáscsomagban mutatkozik meg pluszban. Amúgy teljesen átlagos mindennapi, otthoni tartalomfogyasztásra is tökéletesen alkalmas lehet a gép, annak akinek nem számít a pénz.

fujitsu_stylistic_m532_android_tablet_3.jpg

Mit is kapunk a pénzünkért, ha mégis mellette döntünk? Hát, így lassan 2013 nyarához közeledve semmi átlagon fölülit, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a készüléket lassacskán már egy éve piacra dobták. A gépet az NVIDIA 1.4 Ghz–es, négymagos Tegra3 T30S processzora hajtja, amit 1GB RAM támogat. Emellé jár 32gb belső memória és egy egyébként egy elég jól muzsikáló, szép fényes 1280 x 800 IPS kijelző. Bluetooth 3.0, beépített GPS. Az előlapi kamera 2MP, a hátlapi pedig 8MP – amivel egyébként az átlagnál talán picit szebb képeket is készíthet az, akinek perverziója, hogy egy cipősdoboz méretű fényképezővel örökítse meg élete pillanatait. A beépített hangszórók is szépen dolgoznak, se nem hangos, se nem túl halk, se nem torzít, se nem ropog.

STYLISTIC-M532-4.jpg

Az operációs rendszer Android. Talán a vállalati szoftvercsomaggal egy picit több, annak aki hasznosítani tudja. Amúgy a Fujitsu semmi extra változtatással nem látta el a sokak által már jól megszokott kezelőfelületet. Azért hangsúlyozom, hogy csak sokak által megszokott, mert én hülye most már sokadik próbálkozásra, megint nem tudtam megszokni. Ez persze nem a gép hibája. Meg nem is feltétlenül az Androidé. Sőt, urambocsá’nem is az enyém. Egyszerűen csak nem nyújt semmi olyat, ami képes lenne velem megszerettetni és eltántorítani az iOS-től. Számomra Androidon minden egy kicsit bonyolultabb. Minden legalább plusz két mozdulat vagy gombnyomás, ami önmagában nem sok, de annak aki már megszokta a másikat, rövid idő után terhessé válhat.

Összességében elmondható, hogy egy jól összerakott, szépen kivitelezett táblagépet alkotott a Fujitsu, aminek az árán látszik leginkább, hogy elsősorban az üzleti és vállalati szegmensbe szánták. 

 A tesztkészüléket köszönjük a Fujitsu Technology Solutions Kft.-nek!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr775230556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.