Tükröm, tükröm mondd meg nékem, melyik a legjobb MILC a vidéken?

Megjelent: 2012.12.01. 02:15
Írta: somivagyok...

Érdekes dolog ez a MILC.  Hiánypótló, ám mégsem az.  Tipikusan azon fajta emberi lelemény, amely nélkül valószínűleg több száz évig vígan eléldegéltünk volna. Azonban így, hogy feltalálták és holnaptól nem létezne, habzószájú fotós kollégák követelnék vissza, vért köpve, a turista fényképezőgépüket. Bocsánat, ez túlzás volt, mármint nem a vérköpés, hanem a turista fényképező kijelentés. A kategória véleményem szerint azoknak lett a szíve csücske, akiknek egy DSLR gép mellett van egy hasonló kütyüjük, ami mérföldekkel gyalázza a kompakt gépeket, de azért nem feltétlen versenytársa a tükörreflexes szériának.

MILC.gif

Egyetlen hatalmas hátrányuk, hogy valami homlokhorpasztóan drága játékok ezek. Nem szeretnék árakat mondani, de képzeljük el, hogy találunk a földön, a metróban, egy ToiToi-ban, egy pénztárcában - vagy igazából mindegy hogy hol-egy millió forintot, na abból tudunk venni körülbelül négy darabot - az olcsóbbik masinákból. Manapság mindenre igaz, hogy ami kicsi és király, az drága. (Ennél már csak a nagy és királyabb dolgok drágábbak.)  Én mindig azt mondom, hogy ha olcsó hobbit akartam volna választani, akkor most valószínűleg szempillákat gyűjtögetnék, nem fotóznék.A következőkben három olyan MILC-et fogok összehasonlítani, melyeknek a gyártói az elmúlt éveket majdhogynem kizárólag ennek a szériának szentelték. Na jó, szerintem ez így nem igaz. Inkább rájöttek a gyártók arra, hogy a fényképezőgép gyártás terén annyira voltak komolyan vehetők a Canon és a Nikon mellett, mint hazánk atomfegyverkezési programja. (Nem, nem volt ilyen, de ha lenne se venné senki komolyan, mert még repülőnk sincs, amiről…) Rájöttek, hogy valami újabb területet kéne meghódítani. Tádám: jött a MILC. A Sony ugyan dobott piacra új gépet az Alpha szériájában, az Olympus is próbálkozott valamivel, de a Canon/Nikon gép mennyiségek mellett ezek elenyésző fejlesztések és megjelenések.

Szóval a három mütyi, ami megfordult nálam:

- egy Fuji XPRO1,

- egy Olympus EP3,

- és egy Sony NEX5N.

 Mélyen nem szeretnék belemenni a technikai paraméterek matekozásába, azt már megtették előttem, nálamnál sokkal kockább fejű úriemberek, egyéb oldalakon. Én inkább egyből a vélemény és tapasztalati részre szeretnék ugrani. Kezdjük az Olympusszal. Vele a kapcsolatom elég rosszul indult. Szeretek ítélkezni. Elsőre nem volt annyira szimpi gép, mint vártam. Lehet az elvárások. Lehet, hogy csak azért, mert az első Olympus gép volt a kezemben. Lehet azért, mert olyan szemcsés képet csinál már 3200-as ISO-n, hogy én szégyelltem el magam. Lehet azért, mert folyton attól féltem, hogy kettétörik a műanyag objektív a harmadik exponálás után. Lehet azért, mert a beépített “művészi szűrők” annyira művésziek voltak, hogy kapásból kaptam egy levelet a MOME-tól, hogy fel vagyok véve.

olympus_art_filter_2.jpg

 Aztán teltek múltak a napok, én kitartóan tekergettem, nyomkodtam, lövöldöztem vele jobbra balra. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy jó érzéssel tölt el miközben használom, a végére - megmerem kockáztatni- legalább egyszer eszembe jutott, hogy lehet, hogy nekem kell egy ilyen.  Minél jobban átláttam a rendszert, annál jobb volt használni. A beépített vakut (amit végre belepattintottak az előző széria után) egyenesen imádtam kinyitni. A fix 12-es F2-es objektív egyszerűen hibátlan volt. Gyönyörűen megmunkált, szép rajzolatú darab volt.  Sajnos a zajos ISO problémám később sem orvosolódott, ami egy borzalmasan nagy fekete pont az Olympusnak. Persze vesz Full HD videót is, ahogy a telefonom is, de a különbségtől nem őrültem meg.  Persze a manuál fókusz finomabban működik, mint egy beépített auto történet, de nem a videós tulajdonságok miatt fog az ember MILC-et venni.   Mókás tulajdonsága az EP3-nak, hogy mint ma már mindennek, érintőképernyője van. Az élességet itt is, mint az okoska telefonokon, a kijelzőt taperolva lehet belőni, vagyis ahova böksz, oda fókuszál. Pontosan (gyorsan) és szépen, ahogy a csillag megy az égen…- ahogy a költő mondaná. Amennyire mondták, hogy bikavadítóan szexi lesz az új kókusz rendszer a gépen, valóban annyira tökös kis mechanikát suvasztottak bele. Térjünk vissza a “művészi szűrő” elnevezésű, végtelenségig értelmetlen, rosszul kivitelezett és már-már a Lehel piac ocsmányságát súroló funkcióra. Itt választhatunk megannyi téma közül, pont mint az Instagramon, csak itt annyi különbséggel, hogy nemcsak a hipszter retró képviselteti magát, hanem mindenféle hülyeség. Nálam - ha jól emlékszem- a “drámai” becenévre keresztelt szűrő verte ki a biztosítékot. Már csak egy myVIP logó kellett volna a kép aljára, és kész is a kívánt hatás.  Összegezve, aki egy régi vágású kicsi fényképezőgépet szeretne, és nem akarja a “bumszliböhömnagy”  DSLR-jét cipelni Horvátországba kavicsot fotózni, annak tökéletes választás arra, hogy megörökítse a pillanatot, magas színvonalon dokumentálja a családi banzájokat vagy csak a hétköznapokat. Professzionális munkára nem ajánlom, bár az iPhone-t sem ajánlotta senki, és tudjuk mi lett a vége…

olympus-ep3-black.jpg

A Következő finomságunk a Sony NEX5n, kihajtható kijelzős szószban, egy kis külső vaku körettel.  Ezen a képen annyira nem is szembetűnő (lásd lejjebb), hogy az egész gép elképesztően kicsi. Az első furcsa dolog, ami kapásból kibökte a szemem, az a mozgatható kijelző volt. Egyrészt, én egész végig attól rettegtem, hogy letöröm, annyira vékonyan és finoman volt megoldva, a másik, hogy azóta sem értem, hogy miért csak felfele és lefele lehetett forgatni.  Ha már mozog, mozogjon. Minden irányba. Ellenben jobban működik a kijelző érintős része.  Szépen lapozol, nagyítasz, kókuszálsz, de ha ehhez nincs kedved és inkább gomb fetisiszta vagy, azt is lehet. A másik, amiért hozzánőtt a szívemhez a drága, hogy igaz, szemcsésedik ez is már 3200-as ISO-n, de a zajszűrő nagyon szépen dolgozik. Egy rendezvényen teszteltem, ahol még reggel is Mória bányáit idéző fényviszonyok voltak, de derekasan helytállt. Ebbe is belepakoltak persze minden szuperizgalmasan nélkülözhetetlen dolgot; kézremegés szűrőt az alkoholistáknak, kreatív szűrőt azoknak akiknek nincs PhotoShopjuk (így nem bántottam meg senkit), Vignetta és kromatikus aberáció korrekciót a vájt szeműeknek, tíz kép/másodperces sorozatkép opciót a lassú reflexűeknek (vagy a sport fotósoknak, de azt túl snassz volna írni), panoráma funkciót a természet bu...búvároknak, több funckiós HDR-t a HDR imádóknak (kifogytam a frappáns szövegekből). Összegezve, nekem tetszett. Pici, könnyen megszerethető, a mini vaku borzalmasan aranyos, de mini, ne várjunk tőle Zeuszi villám parádét, a tácsszkrín hibátlanul működik és olcsóbb is, mint a fenti tesó. Ha nem pörögsz a retróra, és nem gondolod, hogy a Sonynak csak PlayStation-t meg TV-t kéne gyártania, akkor hajrá.

wpid-Photo-30082012-1241.jpg

Végül, de nem utolsó sorban érkezik az atommegaübertotálgigabrutál Fuji XPRO1. A fenti két mütyürrel szemben nagy szemétség, hogy egy cikkben összehasonlítva jelentetem meg ezzel a rosszfiúval. A Fujinak lehet picit sértő, de vastag a bőr a pofámon.  Amúgy nem mérvadó a Fuji és az első két gép közt a különbség, hiszen ez a csoda a duplájába is kerül. Annyira tiszteletet parancsoló, hogy én végig csak magázni mertem. Mikor használtam, mindenki kiröhögött, hogy mi a répának hipszterkedem ilyen régi filmes géppel, amikor van nekem normális is, modern is, digitális is.  Ahhoz, hogy a helyén értékeljük a dolgokat, olvassuk úgy a cikket, hogy képzeljük el, hogy annyira gazdagok vagyunk, ha közelebb van egy-egy tízezres, akkor inkább abba fújjuk ki az orrunk.  Mert bárhonnan nézzük, ez a gép sajnos nem éri meg az árát. Mindannak ellenére, hogy szerény véleményem szerint ez a MILC csúcsa. Most jut eszembe, hogy még egyszer sem mondtam el, hogy mi is az a MILC.  Ez az angol mozaik szava a tükör nélküli, cserélhető objektíves gépeknek. Nem bírja az ISO-t, tud mindent, tökéletes alternatíva második gépnek vagy utazásokhoz, de hangsúlyozom, profi felhasználásra is alkalmas. Minden olyan tulajdonsága meg van, mint egy középkategóriás DSLR-nek, csak ezért az árért veszel két olyan DSLR-t, és utána még a MIX-ben is mindenki a vendéged egy koktélra, mert annyi pénzed marad. Szívfacsaróan szép rajzolatú képeket csinál. Ha nem Usian Boltot vagy az október 23-ai kulturáltan demonstráló tömeget akarod fotózni vele, akkor igen, kompromisszum nélkül használható a monstrumod helyett.  Azonban, ha a fentiek bármelyikére, vagy esetleg más paparazzi/sport/sajtó munkakörben dolgozol, akkor már van egy tuti indokod, amiért nem fogod megvenni  gépet. Összességében, gyönyörű, zseniális, szép,  de baromi drága. (Addig mondom, hátha olcsóbb lesz a cikk végére.) Ennyi pénzért inkább nagy gépet érdemes venni.  Az jobban kihasználható és tovább fejleszthető, de ha vagánykodni akarsz az Aston Martinból kiszállva, ezt húzd elő a Burberry tatyiból!

fuji_60mm.png

A három gép közül, ha racionális választ vársz, a melyiket vegyem meg kérdésre, én a Sonyt javaslom. (Lehet több gépet nem kapunk az Olympustól és a Fujitól, de ez az igazság.) Nem azért, mert bármelyik rosszabb lenne, de ár-érték arányban az nyer. A Sony tökéletes arra, hogy ha kacsingatsz a profi fotózás felé, de nem vagy magadban annyira biztos, hogy gigantikus beruházásokba fektess.  Ha második gépet szeretnél, és a szüleid nem Afrikában élő gyémántbánya tulajdonosok, de komolyabb gépre vágysz, masszívabb külsővel, akkor az Olympus is megér egy misét. DE,  ha egy igazi állat vagy, fogod az első harisnyát, ami kezed ügyébe akad, felrántod a fejedre,  kirabolsz egy bankot, veszel egy Fujit és szarsz a világra, és Indonéziában fotózod a makikat a spanokkal.

Fuji XPRO-1 Első benyomások Szerpikóval

A készülék elődje, az X100-as már korábban felkeltette az érdeklődésemet a maga "egyszerűségével", burkolatának designjával és nem utolsó sorban persze a képekkel, amik a géppel készülnek. Alapvetően egy multifunkcionális fotós eszközről van itt is szó felhasználását tekintve, ugyanis a készülék nem kifejezetten mondható a stúdiók élharcosának, inkább utazó gép.

Az első ami szembetűnik, a teljesen fekete, fém/műanyag borítású váz. Míg elődjénél az ezüst szín is szerepet kapott, itt a sötét dominanciája még inkább felhívja figyelmünket arra, hogy ezúttal már egy profi, tudásában is elismerésre méltó prémium gépet fogunk a kezünkben. Súlya is érezteti ezt, de nem megy a kényelem rovására.

Próbáltam elképzeli, hogy kik lehetnek egy ilyen eszköz tulajdonosai. Talán egy kissé idősebb svájci fogorvost, vagy egy fiatal, jólszituált, munkájában/privát életében mobilis középkorút tudnék legjobban elképzelni, akik ugyan nem értenek mélyrehatóan a szakma rejtelmeihez, de nyitottak a minőségi design és a professzionális tudás felé.

A gép elegáns, de mégsem kelt luxus érzetet. A váz vonalai ízlésesen kidolgozottak, semmi sallang, semmi erőltetett elem. A szerkezet menüjébe belépve már beállítások egész tárháza fogadja a gép használóját.

Itt mutatkozik meg a masina felhasználásának tényleges mibenléte. Gyakorlatilag egy stúdióban használt tükörreflexes gép összes funkciója megtalálható benne. Kérdés ugye, hogy az újdonsült svájci fogorvos, illetve a fiatal diplomata barátunk ezt mennyire akarja/tudja majd kihasználni. Ellenben a megítélés másik pólusával, egy professzionális fotós boldogan veszi magához a gépet, alternatív használatra, második fényképezőgépként.

 

A fényképezőgépeket az Olympus, a Sony és Fujifim Magyarországi Képviselete biztosította nekünk! Köszönjük!

 

 

somitabla.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr1004940749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.