Leica X1 és Fujifilm FinePix X100 – Retró kombó

Megjelent: 2012.11.06. 18:58
Írta: colorcam

 Ha ránézel, megtéveszt. Egy olyan kor nagyágyúiról van szó, amik nem hogy feledésbe nem merültek, de 70 év után is a prémium kategóriába tartoznak. Leica X1 versus Fujifilm X100.

A kompakt gépeket sosem hasonlítjuk a komoly DSLR-ekhez. Általában. Most viszont eljött az a kivételes alkalom, hogy megtehetjük, sőt meg is kell tennünk, hiszen olyan fényképezőgépeket vehettem kezembe a teszt során, amik APS-C méretű szenzorral voltak felszerelve és hozták a tükörreflexes gépekkel készíthető képminőséget, sőt sokszor túl is szárnyalták azt. Igen a minőség, ez az, amiről mind a két vállalat híres. Viszont mielőtt ennyire előre szaladnánk, el kell árulnom valamit. A nagy várakozás ellenére az egyikük mégis a vártnál gyengébben teljesített.

 leica x1.jpg

 

Küllem, felépítés, használhatóság

Bár említettem, hogy a kamerák kis méretüknek köszönhetően sokkal könnyebben hordozhatók, ami igaz is, azt viszont ne gondoljuk, hogy az ultrakompakt kamerákhoz hasonlóan, farzsebbe, vagy mellényzsebbe vághatjuk őket. Viszont most hogy tél van, egy kellően mély zsebbel rendelkező kabátban, kényelmesen elfér majd. A Leica azért kisebb, mint vetélytársa és kinézetre is visszafogottabb. Mind a két modellt retro köntösbe bújtatták, érdemes egy darabig legeltetni rajtuk a szemünket, meg kell hagyni csodálatosak, főleg a Fuji. Több embert is megkérdeztem, ami egy mini közvélemény kutatásnak is betudható, hogy melyik fényképezővel szimpatizálnak inkább. A legtöbben a Fujit mondták, impozáns külleme miatt. Ennek ellenére nem kell leírnunk a Leicát sem, hiszen teljes mértékben ragaszkodva a hagyományokhoz, alkotta meg a cég az új X1-est, ami leginkább a 1932-es előd előtt tiszteleg. Bár távolról úgy tűnik minden rendben és a szép formák, igényes anyagokból vannak kialakítva, közelről megnézve kiderül, hogy ez sajnos nem így van. A hátlapon elhelyezkedő funkciógombok mintha fröccsöntött műanyagból készültek volna és a helyzet változatlan az LCD jobb oldalán levő tárcsával is. A bekapcsoló gomb ugyanakkor szintén nem az igazi. Egy kis karral (ahol sok kompakt gépnél a zoom található) tudjuk működésbe hozni az X1-est, első állásban egyes, második állásban sorozat, majd végül időzítőre állítva azt. A probléma ezzel leginkább az, hogy a módok között túl nagy a játék, a kar nem kattan egyikből a másikba, hanem lazán jár ide-oda. A következő gond már bekapcsolás után jelentkezik. Amennyiben a felhasználó csak elkészült fotóit szeretné visszanézni, teszem azt megpihenve egy távoli város turista látványosságainak megtekintése után, ez nem lehetséges, legalábbis nem úgy, ahogyan az ember azt logikusan gondolná. Ahhoz ugyanis, hogy a PLAY gomb megnyomása után lejátszhassuk képeinket, le kell vennünk a lencsevédő sapkát az objektívről.

 

Az vezérlő gombok/tárcsák nagyjából azonosak a két készüléken. A oldschool fényképezőkhöz hasonlóan, a hatás kedvéért felülre rakták a záridő választó tárcsát, amely visszaadja a hangulatot és tényleg olyan, mintha visszamentünk volna az időben. A Fujin a rekesz választót is úgy helyezték el, ahogy annak idején megszokhattuk, az objektíven.  Míg az X1-esben egy 24mm-es, addig az X100-asban egy fix 23-as objektívet találunk.

Fujifilm-X100-angle-v4.png

A cél – utcai fotózás

A múltban leginkább dokumentarista fotózásra használt készülékeket most az utcán használhatjuk a leghatékonyabban. Éppen ezért, már régen is tudták, hogy ahhoz hogy egy-egy pillanatot jól el tudjunk kapni a gyors reagálás elengedhetetlen. Mint már említettem pontosan emiatt kapott kiemelt helyet a záridő választó tárcsa és az ISO állító is, mely a Fujinál az Fn gomb megnyomásával érhetünk el. A minimalistább X1-esnél szintén hasonló az elosztás.

A márka és a kategória alapján a felhasználó elhamarkodottan gondolhatja azt, hogy a gépek szolgáltatáskínálata, menü felépítése és egyáltalán a tudása teljes mértékben kielégítő, sőt még több is annál. Meglepetésre a Fujinál ez többé-kevésbé így van, viszont a Leica nem hozza azt a színvonalat, amit kötelezően várnánk tőle. A menü mind a két fényképezőn hasonló módon épül fel. A hátlapon található tárcsa közepén ül a menü gomb, aminek megnyomása után már navigálhatunk is és beállíthatjuk a nekünk tetsző szűrőket/effekteket/módokat. Az X100-asban érdekességként találunk ND szűrőt is, ami rendesen besötétíti a képet, így akár nappal is tudunk hosszú expozíciós időt használni.  Vagy ott van például a panorámamód is, ami tökéletesen működik, ráadásul egy nyíl és egy vonal segít a pontosabb komponálásban. Az összeillesztésnél a Fuji olykor hibázik, de legtöbbször nem volt vele probléma.

LCD és kereső

Kijelzőt mind a Leicán mind a Fujin található, viszont kereső csak az utóbbin van. A Leicára külön kell beruháznunk és igen borsos ára vissza is tarthat minket a megvásárlástól (200-300 dollár). Az X100-ason viszont találhatunk és nem is akármilyet egy hybrid keresővel van a masina felvértezve. Ha belenézünk, a terminátor filmek juthatnak eszünkbe, hiszen a hatás nagyon hasonló. A vetélytársak hasonló méretű LCD-t kaptak (2,8” és 2,7”) viszont felbontásuk teljesen eltérő. A Leica érthetetlen módon csak 230.000 képpontot tud megjeleníteni, míg a Fujinál ez a szám a duplája 460.000 pixel. Az X1-esnél szívesen üdvözölnénk egy szebb képet adó LCD-t. Remélem a vállalat felismeri, hogy a felhasználó megköveteli a minőséget külsőleg és belsőleg egyaránt, különösen egy magasan pozícionált terméknél.

  

Fókusz és képminőség

Mind a két kamera kontrasztérzékelős Autófókusz rendszert használ. Természetesen a Multi AF is megtalálható, ahol a gép választja ki az AF pontot/pontokat, majd fókuszál. A teljesen automatizált módok jó szolgálatot tesznek, de ha szeretnénk, manuálisan is megadhatjuk ezeket a pontokat, így a fényképező oda ott fog élességet állítani, ahol mi szeretnénk. Az X1 erre 11 választható AF területet kínál az X100-as 42-őt. Ezeken belül precízen is kiválaszthatjuk, a megfelelő AF pontot.

A két fényképező nagyjából hasonló képminőséget tud, sokszor megelőzve a 12 Megapixeles tükörreflexes kamerákat is. JPEG kiterjesztésű fotók készítésekor az X100-as részletgazdagabb képet ad (alapbeállításokkal), mint a Leica. A X1-nél sokkal lágyabb hatást kapunk, valószínűleg a beépített zajszűrés miatt. A RAW kiterjesztésnél már más a helyzet, itt az X1-es a jobb, bár a hétköznapi életben az átlag felhasználó, semmit nem fog érzékelni ezekből a különbségekből ISO 100-400 között.

Ítélet

Végeredmény egyértelmű. Kiütéssel nyert a Fujifim Finepix X100-as és nem is akárki ellen. Pedig amikor megtudtam, hogy két ilyen kaliberű gép érkezik hozzám, engem csak a Leica érdekelt. A múlt, a történelem már a kamera megérkezése előtt meggyőzött arról, hogy ez egy hibátlan készülék lesz és bizonyos voltam benne, hogy egy újabb legenda érkezik hozzám. Sajnos ez nem így történt. A minőség, a laza gombok és kapcsolók, a gyenge LCD kijelző mind-mind megbocsáthatatlan dolgok egy prémium kategóriás fényképezőnél. Bár a képminőséget hozta, azt hiszem, a jövőben fokozottan oda kell majd figyelnie a Leicának, hogy a márka hírnevét erősítse, ne pedig gyengítse, buta hibákkal. Biztos vagyok benne, hogy az X1-es utódja már mindent tudni fog, amit tudni érdemes. A Fujiról csak szuperlatívuszokban beszélhetek, leginkább úgy jellemezném, hogy minden megvan benne, ami a X1-ből hiányzik, ráadásul feleannyiért.

 

Farkas Márton

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr624823808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.