Vége a 3D-nek, a hajlított is meghalt? - Samsung UE65KU6509-teszt

A televíziós készülékek piacán az elmúlt években számos innovatív technológia bevezetésének lehettünk tanúi, az viszont már más kérdés, hogy ezen újdonságok mennyire hasznosak egy átlagos felhasználó számára.

top_pic_2.jpg

A néhány évvel ezelőtt mindent elárasztó 3D tévé technológiát egyre többen rossz iránynak mondják, és mára a legnagyobb gyártók már teljesen elhagyták ezen modelleket a 2017-es termékpalettából. Ennek egyik oka lehetett, hogy a szemüvegek nem voltak kényelmesek, sokszor fejfájást okoztak, és akkor még nem is említettük, hogy az aktív vagy a passzív 3D-e a jobb, kevés a tartalom, stb.

Az elmúlt pár évben a 3D technológiáról egyre inkább az OLED technológia, az UHD felbontás és természetesen ívelt kijelzők felé terelődött a gyártók fókusza. (Az OLED kijelzők a hagyományos folyadékkristályosokkal ellentétben (LCD) háttérvilágítás nélkül működnek. Ennek előnye, hogy a fekete színt kisebb fényerővel, tehát nagyobb kontraszttal tudják megjeleníteni, valamint vékonyabbak és könnyebbek is lehetnek.) Ezek a készülékek látványosak, de vajon van értelme az ívelt képernyőnek vagy csak egy jól használható marketingfogás, amivel növelhetik a hanyatló TV eladások számát. Erre a kérdésre próbáltunk választ találni a koreai gyártó 2016-os középkategóriás modelljével.

A Samsung UE65KU6509 kinézetre gyönyörű. A minőségi fémtalppal együtt közel 27 kilogramm tömegű tévé elsősorban azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy nem lapos, hanem ívelt felülettel rendelkezik, másodsorban pedig azzal, hogy óriási. Az ívelt megjelenítés elsőre kicsit fura, de elég gyorsan hozzá lehet szokni. A kialakítás elméletileg javít a 3D térérzeten, nagyobb kontrasztot ígér és amellett, hogy a sarkokon sem romlik a kép minősége, az egész tévézés kényelmesebb a szemnek. Én a Samsung által írt előnyökből sokat nem tapasztaltam, a hátrányát annál inkább, hiszen az ablakból beáradó fény miatt elég zavaró tükröződés volt tapasztalható a széleken, valamint a képminőség csak középről nézve volt kifogástalan.

hu-feature-uhd-ku6100-61206319.jpg

A teszttévénk 65 colos, vagyis 165 centiméteres óriás képátlóval rendelkezik, és ezen a felületen egész pontosan 3840×2160 képpont található. A hátrányokkal együtt is hatalmas élmény egy ekkora tévén mozizni, még akkor is, ha a filmek nagy része még csak Full HD minőségben érhető el. Természetesen a 4K megjelenítést is kipróbáltam pár youtube videóval, és ha kellő közelségből nézi az ember, akkor igazán részletgazdag élményt nyújt a készülék.

És akkor most vizsgáljuk meg a legfontosabb funkciókat:

 

UHD felkonvertálás                                                           

Az összes Samsung UHD TV-n megtalálható UHD felkonvertálás funkciónak köszönhetően a nézők a lehető legjobb képminőséget élvezhetik, függetlenül attól, hogy milyen tartalmat játszanak le. A Samsung által kifejlesztett technológia a Full HD, a HD és az ennél rosszabb felbontású filmeket közel UHD minőségű tartalommá konvertálja át az egyedi négylépéses eljárás révén, amelynek része a jelanalízis, a zajcsökkentés, a felbontás elemzése és végül a felkonvertálás. Mindennek az eredményeként a kép minősége tényleg érezhetően jobb lesz.

samsung-ks7500_9.jpg

UHD Dimming

A képernyő több száz zónára van osztva, melyek mind-mind különállóan vannak szabályozva az optimális színvilág, fényerősség és élesség kialakítása érdekében. 

Négymagos processzor – A villám

A továbbfejlesztett négymagos processzornak köszönhetően az új generációs Samsung SMART tévék villámgyors működést produkálnak. A QuadCore Plus a korábbinál lényegében kétszer gyorsabb, és így gyorsabb betöltésre és navigációra képes. Az Instant On funkciónak köszönhetően sokkal gyorsabb a bekapcsolási idő  - 2 másodperc. 

Auto Depth Enhancer

Az élményt még tovább fokozza a Samsung saját Auto Depth Enhancer funkciója: ez egy olyan algoritmus, amely kielemzi a kép egyes területeit, és automatikusan hozzáigazítja a kontrasztot.

HDR funkció - sokat nem ér

A HDR a “high dynamic range” szavakból összerakott mozaikszó. A technológia nem új, de a televízió piacon csak nemrég kapott hangsúlyos szerepet.

Valószínűleg sokak számára ismerős már, hiszen a fényképezőgépek, kamerák és okostelefonok világában bevett technológiát takar az eszközökkel elérhető dinamikatartomány növelésére. A kép világos és sötét részei közötti erősebb kontraszttal, illetve a korábbi, a megoldást nélkülöző készülékeknél jelentősen élénkebb színekkel, szélesebb színskálával törekednek az élethű(bb) megjelenítésre.

Mit lehet nézni HDR-ben?

Egyelőre nem sok mindent. Nagyon kevés olyan tartalom van, amivel egy HDR kompatibilis tévét ki tudnánk használni. Ez egy darabig még szinte biztos, hogy így is lesz, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen tartalom korábban, a bevezetés idején a 3D képes készülékekre sem volt és a 4K is hasonló cipőben jár.

A HDR támogatásnak van értelme, de csodafegyverként tekinteni rá hiba lenne. Ez egy olyan funkció, ami egyes esetekben valóban hozzáadott értéket jelenthet, de nem mindig és nem mindenhol.  

hu-feature-uhd-ku6500-61207014.jpg

Hangzás

A hangzás nekem kicsit csalódás volt. Azt gondoltam, hogy ezen a téren a gyártók nagyobb fejlődést értek el az elmúlt 1-2 évben, de a két darab, egyenként tíz watt teljesítményű hangflaból álló audio rendszer igen átlagosra sikeredett. A mély hangokat alig hallani, hiányzik belőle a kraft. Így továbbra is ajánlott a mai napig divatos hangprojektor, vagy egy komolyabb hangrendszer csatlakoztatása a kiváló audio élményhez.

Tizen – az új és még újabb generációs operációs rendszer

Nemcsak az okostelefonok, de az okostévék is rohamtempóban fejlődnek. Nemrég még az volt a fontos, hogy mennyi applikációt kínálnak az egyes rendszerek, ma már egyre inkább maga az operációs rendszer és annak gyorsasága került fókuszba.

2015-ben mutatta be a Samsung a Tizen operációs rendszerre épülő okostévérendszert, amelyről azt ígérték, hogy gyorsabb, könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz, mint a korábbi megoldások. A legtöbb szakértő nem volt elájulva tőle és sokan csak az LG webOS nevű platformja másolásának tekintették, ami számomra nem lett volna akkora baj, de a rendszer sebessége és stabilitása is hagyott némi kívánnivalót maga után. A jelek szerint a Samsung mérnökei és döntéshozói is tisztában voltak ezzel, hiszen jelentősen megújították 2016-ban. A grafikus kezelőfelület komoly ráncfelvarráson ment át, aminek köszönhetően látványosabbá vált. Az alkalmazások már a háttérben is képesek futni, így az alsó sávot, a beállításokat bármikor elérhetjük, anélkül hogy megállítanánk a háttérben futó adást.

Alkalmazásokban nincs hiány, Netflix HBO GO és számtalan nagy tartalomszolgáltató készített alkalmazást a rendszerhez, és okostévé lévén telefonunkról, tabletünkről számos alkalmazásból egyszerűen átjátszhatjuk a tartalmat a tévére. 

Csatlakoztathatóság terén a gyártó hozta a kötelezőt, bár több HDMI és USB is elfért volna egy ilyen kategóriájú tévén. A wi-fi nagyon könnyen és gyorsan beállítható és a tesztidőszak alatt semmiféle probléma nem volt tapasztalható. Különböző merevlemezekkel és pendrive-okkal etettem az óriást, és bár alapvetően jók a tapasztalatok, az egyik winchesetert sajnos elég rapszodikusan kezelte a rendszer. 

HDMI 3db

USB 2db

Ethernet (LAN)

Digitális Audio kimenet (Optikai)

 

Megéri?

A Samsung UE65KU6509-cel elégedettek lehetnek azok a vásárlók, akik képesek vagy hajlandóak 470 ezer forintot kiadni egy 65 colos televíziós készülékért (Magyarországon csak UE65KU6500 modell kapható). Az ívelt formának túl sok gyakorlati hasznát nem tapasztaltam, az viszont tény, hogy a készülék külcsínjének nagyon is jót tesz a hajlított kivitel, az Ultra HD pedig igen részletgazdag képvilágot biztosít, már amennyiben persze van 4K tartalmunk, illetve nem 3-4 méterről bambuljuk a képernyőt. A hatalmas méretnek köszönhetően bearanyozta a napjaimat, hiszen tényleg kiváló moziélményt adott minden este. Ha nem is a hajlított kivitelben, de mindenkinek ajánlom a Samsung felső középkategóriás készülékét, mert a méret igenis számít.

 

Szöveg:

alairas_tom_1.png

 

Tesztközelből

ELÉG MENŐ EHHEZ A FÜLED? - BEOPLAY H4 ÉS BEOLIT 17 TESZT

SAMSUNG GALAXY S8 - BIZTOS NEM ROBBAN AKKORÁT

SPORT OKOSESZKÖZÖK ÉS ZENE NÉLKÜL? FELEJTSD EL!

MAZDA 3 SPORT TUNING - MINDENT A SZEMNEK

 

  

KÖVESSETEK MINKET BLOGLOVIN'-ON is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!


írta
colorcam
megjenelés
2017.04.28.    06:00
hozzászólás
18 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr5512404185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

cardiobascuralis 3 2017.04.29. 15:11:39

Nem technológia, hanem műszaki megoldás, legrosszabb esetben technika.

Egy műszaki blogban nagyon ciki a műszaki szakkifejezések hibás használata.

Arról meg nagyon le kéne már szokni, hogy a technology szót technológiaként fordítsátok, mert kurvára semmi köze a kettőnek egymáshoz.

A technológia angolul know-how, procedure/procedures stb. És nem technology.

Kinca68 2017.04.29. 16:32:21

A címben szereplő kérdésre - "a hajlított is meghalt?" - nem kapjuk meg a választ.
Furcsának tartom, hogy egy félmilliós TV tesztjét "ablakból beáradó fény" mellett végzed. Ráadásul a homorú képernyő keskenyítve tükrözi vissza az ablakot, tehát amit ellenérvként írtál, az pont az előnye a sík képernyővel szemben.

bestpixel · http://www.fotoskepzo.hu 2017.04.29. 17:08:21

Nos, akkor megválaszolom a címben feltett kérdést: a hajlított képernyő hasonló parasztvakítás, mint a 3D. Igazából semmi gyakorlati haszna nincs, mivel alapvetően csak egy néző számára adhat vizuális előnyöket, neki is megfeleleő helyről kell néznie a képernyőt.

A térhatású tévé meg nem a szemüvegek miatt került le a napirendről, hanem mert újra rájött mindenki, hogy nem ad annyival több élményt a tévézéshez, hogy megérje vacakolni vele (szemüveg le-fel, vendégnek nem jut sosem stb.). A térhatású képet már az 1860-as években feltalálták (2 fényképezőgép fotózta ugyanazt), s azóta kb. 20-30 évente kikiáltják a jövő technológiájának. Aztán mégsem lesz az.

A 4K tévé ugyan tényleg jó képet ad, de azt az adatmennyiséget, ami egy ilyen felbontású adáshoz kell, ma még nem tudják hatékonyan átvinni a hálózatokon (konkrétan egyáltalán nem), s ez még sokáig így is lesz. Ráadásul végső soron elég messziről nézve a képernyőt, nem is kell ekkora felbontás a hétköznapi tévézéshez. Szóval ennek sincs annyi értelme, hogy megérje az árát (főleg a mostanit).

Hasonlóan nem ér annyit a HDR sem, ahogy a fentiek.

Viszont a hangrendszert tényleg fejleszthetnék, de ehhez meg fizikailag kell nagyobb hangszóró méret. A tévékbe integrált hangszórók sosem fognak igazi basszust kiadni, mert fizikailag képtelenek rá. Lehet utánozni, de az attól még nem lesz ugyanaz.

common 2017.04.29. 17:38:02

Elnézést, de én úgy gondolom, hogy ez a TV nem 4K-s, csak UHD. (Szokták szegény ember 4K-jának is hívni.:) )Mondjuk kihasználhatóság szempontjából tök mindegy, hogy az-e, mert tartalom még egyikre sincs igazán.

Amator 2017.04.29. 17:41:47

@cardiobascuralis 3: Elég érdekesen magyarázod a különböző fogalmakat.
Technika: a használat, alkalmazás során használt ismeretek összessége. Pl. méréstechnika.
Technológia: olyan kutatási, tervezési, gyártási folyamatok összessége, amivel jól elkülöníthető, egyedi termékeket lehet produkálni. A know-how a technológia része, tehát az angol technology magában foglalja a know-howt, de attól jóval több.
Szerintem a technology magyar megfelelője a technológia.

Kinca68 2017.04.29. 17:55:49

@bestpixel: Van igazságod, de azért a kinyilatkoztatásaid jórésze pontosításra szorul.
A 3D tényleg működik, szemben a hajlított képernyővel, ami talán tényleg nevezhető parasztvakításnak.
A térhatású TV valóban eltűnhetett a kereslet hiánya miatt is, de akár mozilobbi, vagy bárakármi is okozhatta. Van konkrét infód, hogy az előbbi történt?
A 4K-s bekezdésed minden állítása és a következtetés is hibás - az elsőt kivéve, mert tényleg jó képet ad.
A HDR egy filléres eljárás, nem gondolom, hogy kihagyva a TV-k extrái közül jelentősen csökkentené az árat.
A hangrendszerről: ahogy helyesen Te is megállapítod, a mai TV-k dimenziójuknál fogva fizikailag képtelenek normális hangot kiadni. 4K-s TV-t valószínűleg nem az időjárásjelentés kedvéért vásárol a felhasználó, hanem moziszerű élmény kedvéért. Ahhoz pedig illik valamilyen külön hangrendszert beszerezni, amelyek legolcsóbbja is nagyságrendekkel jobban szól a legszebb hangú TV-nél is.

efi 2017.04.29. 18:15:45

A hajlított képernyő még 1 ember számára sem élvezhető. Képzeljünk már el egy teniszpályát vagy focipályát a sok görbe vonallal.

Amator 2017.04.29. 18:35:50

@efi: No szép. Te elvennéd azok szórakozását, akik nemcsak az euklideszi geometria iránt érdeklődnek.

Kinca68 2017.04.29. 20:15:02

@common: Szinte elhanyagolható a különbség a 4K (4096x2160) és az UHD (3840x2160) felbotás között. A digitális mozi iparban a nagyobb felbontás, a televíziózásban pedig a kisebb van jelen. Emiatt akár mindkettő használható.
Van már tartalom is rá, jellemzően online tartalomszolgáltatók kínálatában. Nem is kevés.

bestpixel · http://www.fotoskepzo.hu 2017.04.29. 21:30:16

@Kinca68: Nem akarok vitát nyitni a témákról, de:
- a térhatású kép sokkal kisebb jelentőségű, mint az első ránézésre tűnik. Ezt bizonyítja az elmúlt 150 év is, ahogy korábban leírtam. Pár éve is arról volt szó, hogy nem vette senki sem ezt a rendszert, ha igen, akkor sem használják ki. Nincs rá film sem, mert annak gyártása is nagyon magas költség, így legtöbbször nem éri meg. Hétköznapi esetekben (hírek, magazinműsorok stb.) végképp semmi értelme nincs sem a gyártásnak, sem a képvisszaadáskor. Úgyhogy semmiféle lobbi nem kellett a sorsához – az elmúlt 150 évben.

- a 4K-s film 8 MP-es fotókból másodpercenként 30 képet jelent, ami nagyon sok adat, főleg ha az átvitel szempontjából nézzük. Ma a normális kábel, meg telefonrendszer enneek hatékoyn és gyros átvitelére nem alkalmas, csak komoly átalakításokkal, gyakorlatilag újraépítve az egészet. Ez tény.

Ráadásul elég messziról nézve a képet, nem látható a felbontás javulása, ugyanis az emberi szem felbontása szögperctől függ, azaz attól, milyen távolról nézzük a képernyőt. Minél közelebbről tehát, annál jobb a felbontás. így nyilván fél méterrről szebb a 4K, de általában nem onnan nézi a család a kb. 1 méteres átlójú képernyőt.

- A hangrendszerről csak a cikk miatt írtam. Egyértlemű, hogy ma még külön kell megvenni a tévéhez a hangcuccot, de ez talán egy fejlesztési irány lehet a jövőben.

Estevez atya 2017.04.30. 10:44:31

Se a technológiához nem értek, se elemezgetni nem tudok olyan tudálékosan mint az előttem szólók.

Egyszerű emberként annyit tudok, hogy megnéztem a Mediamakrtban egy 1 vagy 2 milliós kiállított tévét. Azért az odab@sz.

Phxmike 2017.04.30. 11:42:15

Azok akik it irnak lattak mar ilyen TV-t?
Nem?
Akkor jo. Akkor ertheto miert irkalnak ilyeneket.
Nekem ilyen van. A szerzo is jo amugy hogy az elejen azt irja hogy a hajlitott kepernyo noveli a 3D megjelenites hatekonysagat a vegen meg azt irja hogy semmi gyakorlati elonyet nem latta a hajlitasnak hiszen pont 3d-t nem tesztelt rajta. Vagy ez kimaradt a cikkbol.
Tehat altalanos hulyesegek hogy csak egy ember nezheti meg hogy meghajlanak a vonalak rajta stb. Ezert is gondolom hogy meg sosem neztetek ilyet tartosan. Teljesen jo a tv es nem csak kozeprol lehet nezni hanem barhonnan. Nekem is az ablak mellett van de a tukrozodes ahogy fentebb irta valaki igy is minimalis de ez barmilyen tevenel elengedhetetlen hogy azert ne tuzo napfenyben nezd. Nem arra terveztek.
Onmagaban azt hogy korbeolel a musor valoban nem erzed csak a hajlitastol de 3D nel mar nagyot ugrik a latvany. Van masik sima lapos 3d tv-m is azert tudom. Meg aki eddig eljott ismeros es megnezte azt mondta hogy sosem lattak meg ilyen szepnek az Avatart pedig lattak mar 3d ben moziban is.
Szoval ha hinni lehet nekik akkor jobb a hajlitas. En nem nagyon latom a 3D-t. Vagy nem nagyon erdekel. Oriasi elonye a tv-nek ogy a 3d filmeket at tudja konvertalni sima 2d re igy ha HDD-rol akarsz filmeket lejatszani nem kell hogy ket verzio is fent legyen ha eppen nincs kedved szemuveggel nezni.
Az enyem touchpados es hangvezerleses taviranyitoval jon amirol megint nem esett szo a cikkben. Gyakorlatilag a levegoben hadonaszva egy egeret mozgatok a kepernyos es igy goyrsabb valastani a menukbol is. (hozzateszem kurva erzekeny a taviranyito allandoan ha csak hozzaerek tortenik valami fetrenges kozben szoval joparszor majdnem foldhozvagtam mar csak hogy vegre torjon szet es ne tudjam veletelenul lenemitani vagy ilyesmi) Ez szerintem nagyot sokat dob azon hogy internetezni is lehet rajta ha arrol van szo egy egy prezentaciot is megcsinalni. Amire rendszeresen hasznalom az a Samsung telefonnal valo osszekotes. Elinditok egy youtube videot a telefonon mert ott gyorsabb kikeresni es egy gombnyomasal atdobja a tvre es ott jatsza tovabb
ugyanigy castingolni lehet a telefont magat is a tvre tehat fotokat barmit is tudok mutatni pl a csaladnak. Az alkalmazasok jok gyorsan elindulnak a netflizet probaltam sde aztan lemondtam mert unalmas es regi a tartalmuk de ez nem az alkalmaazas hibaja. Vannak jatekok is. A need for speed pl nehany gyengebb pc-t megszegyenito jo elmenyt ad.
Osszessegeben szerintem nagyon jok ezek a tv-t.
Hangzast elvarni ezektol alapveto tudatlansagra vall. Kb olyan mint egy szamitogep alaplapjara epitett csipogotol jatekelmenyt elvarni. Itt az a lenyeg hogy ezek a tv-k venoknyak es a jo hangzashoz meg vastagsag kene tehat sosem lesz jo a hangzas. Nem is arra terveztek hanem hogy ha megveszed hazarohansz es bekapcsolod valami azert szoljon. Mozielmenyhez hazimozi kell. Vettunk egy harmadik samsungot is csak sima laposban ahhoz vettuk ezt a melysugarzot amirol ir a cikk. Bar nyilvan nem fedi le a hangtartomany teljes dinamikajat a basszusra eleg jol raerosit ahhoz hogy sokkal elvezhetobb legyen e tv-zes. Viszont sorrund hatas nyilvan csak fizikailag is jol elhelyezett 5.1 hangszorokkal lesz.

efi 2017.04.30. 19:50:50

@Phxmike:
Nem görbék az egyenesek, áá:
www.hdtvtest.co.uk/image/uhdtv/Samsung-UE48JU7500/football.jpg
Amit te egyenesnek láttál, az lehet, hogy az Indy500-as oválpálya volt.

Phxmike 2017.05.01. 00:24:26

@efi: Ha te tenyleg ilyen hulye vagy akkor ehhez mar nincs mit hozzaszolni...nezegesd tovabb ezt a fotot amit belinkeltel es ne vegyel ilyen tv-t.
problema megoldva

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.05.01. 13:05:52

Nekem 70"-os 3D-s tévém van - befektetés volt (banki kölcsönből, nem zsebből ne irigykedj), hogy ne kelljen moziba járogatnunk - vártuk első gyermekünket. Terveztünk a jövőre. No mozi, no magánélet. :-)
A lényeg, hogy elképesztő technológia, amikor a hagyományos 2D-s filmeket nézed 3D-ben - persze, ez nem teljesen igaz, de mégis elképesztő. Sokszor csak ámulsz és bámulsz, ez mellett vannak 3D-s lemezeid is, amikor Clooney TÉNYLEG kinyúlt a nappali közepéig a képernyőből, hogy elkapja azt a csavart az űrben... :-)

Szóval én sajnálom, hogy a technológia meghalt vagy haldoklik, mert biztos vagyok benne, hogy a tévénk még 10-15 évig tévé marad, aztán majd javíttatni kell, meg nem lesz hozzá alkatrész, satöbbi... És akkor vehetek megint 2D-s vackot, ami nagy lesz (talán 90"-os is), de elvész az élménye, hogy 3D-ben mosolyogsz magad elé...

Kinca68 2017.05.01. 21:20:17

@bestpixel: Én sem akarok vitázni, mert elvagyok az otthoni TV-mmel, csak segíteni szeretnék annak, aki beruházást tervez, hogy ne dobja ki a pénzét az ablakon.
Bocs, de ha valamit kétszer leírsz, attól az még nem lesz igaz. :)
Nem tudom, hogy mit 150 évezel, mert a televíziózás kb. fele annyi idős.
RENGETEG 3D-s tartalom van, nem értem, miért írod az ellenkezőjét.
A lobbit azért említettem, mert - mivel a mozik is alkalmazzák a 3D-s megjelenítést (remélem, nem újdonság ez számodra) -, elképzelhető, hogy az ő befolyásuk eredményezte a 3D-s TV-k megszűnését. De lehet, hogy nem.
Annak ellenére, hogy szerinted tény, hogy 4k-s műsort a mai hálózatokon nem lehet nézni, én ma is megtettem és egy ideje majdnem minden nap. Ráadásul nagyon nem vagyok egyedül ezzel a "képességemmel". Kb. 26 Mbps sávszélesség mellett tökéletes 4k-s tévézést lehet folytatni. Ez a sávszélesség pedig minden, csak nem elérhetetlen. Valóban "sok adat". Ezért használnak hozzá elektronikát és informatikát, kézzel lerajzolni tényleg nehéz lenne. :)
Mindenre igaz, hogy messziről nézve elvesznek a részletek. Még az 576 soros TV adásra is. Akkor szüntessük meg a tévézést? Nem. A nézési távolsághoz kell igazítani a TV méretét és felbontását. Azaz: ha úgy vagy berendezkedve, hogy 5m-ről nézed a TV-t és nem tudsz 700cm (kb. 275") képátlójú TV-t venni, csak mondjuk 85"-osat, akkor 720p (HD) felbontás felett minden forintod kidobott pénz, mert még a 100k-s TV-t is ugyanúgy látnád 5m-ről, mint a HD-t. Egy 65"-os TV-t 115cm-ről kell nézni, hogy a 4k kiadja. De ha tudod annyiról nézni, akkor gyönyörű.

cselaxi 2017.05.02. 15:01:39

@bestpixel: A passzív 3D-vel annyi szemüveg jut a vendégnek, amennyit akarsz. A 3D nem az érveid miatt halott. Azért halott, mert az emberek (főleg a fiatalok) már egyáltalán nem vesznek TV-t. Egy közepes 3D-s TV árából nem jön ki persze egy JÓ mobil, de egyre nagyobbak a telók, nna ott az élet. ...meg a Facén. Szerintük. Ők tudják.