Ilyen a szombat, ha csajos

A márciusi beharangozónkban már olvashattatok egy új programsorozatról, a Csajszombatról, ami vidám, közös alkotásra hív és igazi kikapcsolódást nyújt egy pörgős hét után. Az öt barátnő ötlete alapján létrejött kreatív délelőtt a tervek szerint minden évszakban megvalósul majd, mi pedig alább bemutatjuk, hogy milyen szépre-jóra számíthattok, ha részt vesztek rajta.17038664_1390522924353499_7849534838302517173_o.jpg

Pont egy olyan szombatra esett az első Csajszombat, amikor egész nap esett az eső, így a szürkeségben jól esett az budai Émile gyönyörű környezetében, finom falatok és gőzölgő kávé mellett a lányokra figyelni, ahogy szívvel-lélekkel mesélnek munkájukról, amit amúgy egészen bátran felcímkézhetnének a #lovemyjob és a #dreamjob hashagekkel. Mariann, a Bazsalikomos kert tulajdonosa a saját készítésű organikus tea- és fűszerkeverékekről mesélt, megszagolhattuk az összetevőket, melyek jótékony hatásairól is tanultunk. Később cuki kis csomagokban vihettük haza a kiválasztott gyógynövényekből készített teának valót (én citromfű-narancs-levendula-csipkebogyó-körömvirág-alma elegyet gyártottam).

Jucus, az 5 hozzávaló bloggere remek tippeket adott ahhoz, hogyan indítsunk egy energiával teli napot, aminek egyik eleme a csupa finomságból álló egyszerű és nagyszerű energiagolyó (az én golyócskáim hozzávalói ezek voltak: mandula, szilvalekvár, csokireszelék, zabpehely, kókuszreszelék és egy csipetnyi só). Dórival, akit a Pandarte blog kapcsán biztosan sokan ismertek, tavaszi virágos kosárkát raktunk össze tulipánból, százszorszépből és jácintból, mely azóta is a szobám dísze. Ezután várt még ránk egy nőcis smink és egy fotózás, Csomor Adrienn és Vass Nóra -Appleheart Photography  jóvoltából. Szauer Judit, aki gasztro PR-ral foglalkozik, jó háziasszonyként minden apróságban segített és a szünetekben bombázhattuk őt a kérdéseinkkel._mg_9917-edit2.JPGEnnyi móka és kacagás után már most várom a következő csajszombatot, a részletekről szólunk majd időben a @colorcam_ws Insta oldalán, hogy le ne maradjatok erről a szuper programról! ;)

 

Borítókép és portré fotó: Vass Nóra - Appleheart Photography

Szöveg és képek:

alairas_anna_1.png

 

És ezt olvastad már?

Így válassz estélyit az alakodra!

A testem nem közkincs - Fragile

Simogass tigrist!  - De minden áron? A csúf igazság a tigrissimogatók mögött

Indonézia íze - Anti-útikalauz

 

Kövessetek minket Bloglovin'-on is, hogy ne maradjatok le egyetlen blogbejegyzésről sem! 

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: @COLORCAM_M és @COLORCAM_WS

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!


írta
farkas.panni.
megjenelés
2017.03.27.    12:24
hozzászólás
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr6412370429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.